Irodalom - Örkény István és a groteszk

A groteszk látásmód megjelenése Örkény István egyperceseiben
Örkény István a magyar irodalomban leginkább egyperces novellái és groteszk látásmódja miatt vált híressé. Ez a kisepikai műfaj az, amelyben az író a leginkább ki tudta fejezni gondolatait, véleményét. Viszont ahhoz, hogy megértsük, a groteszk miért is vált Örkény legkedveltebb kifejező eszközévé, ahhoz meg kell vizsgálnunk az író életrajzának egyes mozzanatait.
Biztonságosnak tetsző lépések után váratlan hasra esések, indokolatlan sikerek után még indokolatlanabb bukások, lázas munkalendületek után évtizedes értelmetlen elhallgattatás, majd váratlan felívelés, művészi dicsőség jellemzik a hatvanhét évre terjedő életutat.
1912-ben Budapesten született, jómódú polgárcsalád fiaként. A budapesti piarista gimnáziumban érettségizett, és beiratkozott a műegyetem vegyészmérnöki karára, ahol 1934-ben kapott diplomát. 1937-ben kapcsolatba került a Szép Szó körével. Első jelentős novelláját a Szép Szóban József Attila közölte: a Tengertánc groteszk jövendölés a náci őrületről. Az írás fölkeltette a hatóság figyelmét is: Örkénynek 1938-ban külföldre kellett utaznia. Apja Londonba küldi. 1940-ben, a kirobbanó világháború hírére hazatért. Első kötetén (Tengertánc, 1941) a modern európai áramlatok hatása érződik. 1942 áprilisában vonultatták be katonának, májusban indult a doni frontra. 1943-ban hadifogságba esett. Csak 1946 karácsonyán térhetett haza. A háború, majd a hadifogság szenvedéseit, megpróbáltatásait dokumentarista prózában (Lágerek népe, 1947), és drámában (Voronyezs, 1947) is megörökítette. Az 1940-es években prózája a realista, társadalomábrázoló irodalomeszményhez közelített. Később már az 1956-os forradalomban való részvétele miatt nem publikálhatott. Az 1956 utáni publikációs tilalmát megtörő első kötete (Jeruzsálem hercegnője) az irodalmi élet szenzációja lett; egy új, többfelé nyitó írói korszak kezdetét jelezte. Helyet kaptak benne régebbi, realista szemléletű, de átdolgozott írások mellett ironikus társadalmi szatírák és groteszk életképek, valamint az Egyperces novellák első ciklusa.
A rövid írások archetipikus léthelyzetekben mutatják be a huszadik század emberének problémáit, konfliktusait; elsősorban az elidegenedést, egyén és történelem viszonyát. Örkény élettapasztalatai hatására és a problémák kifejezésére használta tehát a groteszket. De vizsgáljuk meg pontosan, mit is jelent ez a szó.
A groteszk összetett esztétikai minőség elnevezése, melyben a fenséges, a félelmetes és a torz elemek a mulatságos, nevetséges, vagy akár bájos vonásokkal bizarr módon ötvöződnek, s így hatásuk egyszerre komikus és borzongató. A groteszk szóval eredetileg a XVI. században a római barlangokban feltárt rendkívül szokatlan mintázatú, antik eredetű festményeket illették. A komikum körébe tartozó fogalom, csak míg a komikus műveknek a komikus hiba, képzavar csupán egyetlen, nem központi összetevője, addig a groteszkben ez kiemelt jelentőségű, záráskor a képzavar feloldatlan marad, s olykor világszemléleti jelentéssel is bírhat. Egyes műveknek csak egy részére jellemző a groteszk hangnem, míg más műveknek az alaphangját adja. Minthogy a groteszk mű egy diszharmonikus, sarkaiból kifordult világot tár az olvasó szeme elé, így a groteszket leginkább az átmeneti és válságos korok alkotói érzik magukhoz közelállónak, kifejezhetik vele legmélyebb, legsúlyosabb mondanivalójukat, s azt is, hogy a legbizonyosabbnak látszó dolgok léte mennyire esetleges. A világ elbírhatatlan ellentmondásait, a kimondhatatlant jelenítik meg, így világszemléletet is jelent a groteszk. Az előre megtervezett dolgok automatizmusát leplezik le, rámutatnak a kommunikáció képtelenségére is. Emellett olyan állapotot jelenít meg, melynek mind a gondolati, mind pedig a képi világára jellemző, hogy minden fordítva történik, mint a valóságban. Egy művet groteszkké nem a felhasznált elemek, hanem ezek társítása, szerkezetbe foglalása tesz. Ezek egy világot alkotnak, melyben minden lehetséges; reális és irreális elvesztik jelentésüket, egymásba folynak, a valóság rendjét mindenestül felforgatják. Mindezt egy mindenre kiterjedő, kozmikus csalódás ihleti, amikor is a művész tökéletesen hamisnak találja, elveti a fennálló értékrendszert, de helyébe nem tud egy másikat állítani. Az irodalmon belül gyakran él vele a dráma és az epika, a lírában viszont nagyon ritka
Örkény az Arról, hogy mi is a groteszk c. művében szemléletesen ábrázolja a groteszkséget, annak mibenlétét. Ha fejjel lefelé nézzük a világot, akkor a megszokott dolgok is újként hatnak, minden szokatlan színben tűnik fel; a valóság és annak törvényszerűségei bomlanak meg ebben az állapotban.

A Ballada a költészet hatalmáról központi helyet foglal el Örkény István egyperces novellái között, mondhatnánk azt is, hogy az író ars poeticája fogalmazódik meg benne. Ars poetica abban az értelemben, hogy magáról a művészet hatalmáról, megrendítő, sorsformáló erejéről szól a rövid történet. S az általános érvényű igazságon túl Örkény saját művészi hitvallásának példázata is e mű, mely szerint az író a közlés minimumával, egy egyperces novellával is el tudja érni azt a művészi hatást, melyet a történetben szereplő költő képes elérni azzal a bizonyos négy verssorral. Már maga a cím tartalmazza a mű alapgondolatát: azonnal tudhatjuk, hogy a költészet, a művészet értékéről fog szólni az író. De miért éppen ballada? Első ránézésre nem az, hiszen nem versben, hanem prózában íródott. Csak a művet végigolvasva fogjuk látni, hogy e formai kötöttségtől eltekintve valóban magán viseli a balladák legfőbb jellemzőit: bár ez is kisepikai mű, azaz története, cselekménye van, nyelvi tömörítettsége és hangvétele miatt lírai jellegű, szerkezete pedig drámai. A ballada műfajára jellemző az elhallgatás, a kihagyásos szerkesztés. Egynémely részletre itt is homály borul: nem ismerhetjük meg azt a négy verssort, mely központi motívuma a történetnek. Emellett bizonytalan a fülkének a körúttól a Margitszigetig megtett útja - "egyesek látták bemenni egy könyvesboltba, de lehet, hogy összetévesztették valaki mással" -; s azt sem tudhatjuk, hogy éjszaka mi történt a romoknál. A történet hétköznapi jelenetek leírásával indul. Így mutatja be az író e novella főhősének, egy telefonfülkének a mindennapjait. Drámai fordulópont következik a fülke életében: egy nyári délutánon a fülkébe belép a költő. Ez a rövid párbeszédes rész kiindulópontja lesz a fülke további sorsának. A költő, aki felolvassa a számunkra ismeretlen négy sort, a művészetet, az igazi értékeket képviseli. Ezzel szemben a szerkesztő célja a tömegigény kielégítése talmi értékekkel, a szenzáció, az alkalmi siker kell neki. Ezért egy verstől is azt várja, hogy mulatságos, nevettető és igénytelen legyen. Eddig a történet hihető elemekből épül fel. A következő részben egy abszurd mozzanat lép be a cselekménybe: a fülke életre kel. Ez a rész a fülke és a járókelők, az arra haladó átlagemberek között kibontakozó konfliktust mutatja be. A sokaságból kiemelt egyes embereken keresztül az író a tömegember egy-egy jellegzetes vonását ábrázolja: a virágos hölgy egész megjelenése közönségességet áraszt, az aktatáskás férfi tipikus nyárspolgár, az odacsoportosuló emberek szenzációéhesek, pletykálkodva nem a dolgok valódi okait, indítékait keresik, s ezzel szinte a szerkesztő magatartását igazolják. Az emberként viselkedő fülkére a valós világ ugyanazon szabályai vonatkoznak, melyek az emberekre. Azon, hogy kirakatok előtt nézelődik, betér ide-oda, senki nem ütközik meg. A fülke emberi érzései nyilatkoznak meg bolyongás során is. A szépség iránti érzékenysége marasztalja egy darabig a virágüzlet előtt, a kultúra iránti igény vezeti a könyvesboltba, s a mámort keresi, amikor betér az italboltba, hogy felhajtson egy kupica rumot. Végül a fülke a legemberibb érzésnek is részese lehet: szerelmes lesz. A befejező rész a fülkének a városból, a szennyezett emberi társadalomból való kivonulását beszéli el. Jellegzetesen balladai zárlat: a műben kibontakozó problémák, érzések feloldatlanok maradnak. A fülke rálelt az élet egy fontos értékére, de ezáltal egyből társtalan lett, számkivetett az emberi társadalomból, mert nincs, aki megértse, ugyanis az emberek többsége érzéketlen a valódi, emberi értékek iránt. A fülke élménye mindazonáltal nem egy múló, hanem egy maradandó hatású benyomás, kivonulása és elmagányosodása örök érvényű magatartás. Vigaszt csak az nyújthat, hogy időnként felkeresi egy-egy ember: néha mindenkinek szüksége van rá, hogy kilépjen a hétköznapok szürkeségéből. "A készülék azonban nem ad vonalat. Ehelyett négy verssor szólal meg a telefonkagylóban, olyan halkan, mintha hangfogós hegedűn... A bedobott pénzt a készülék nem adja vissza, de emiatt még senki sem tett panaszt."

Hogylétemről
- Jó napot.
- Jó napot.
- Hogy van?
- Köszönöm, jól.
- És az egészsége hogy szolgál?
- Nincs okom panaszra.
- De minek húzza azt a kötelet maga után?
- Kötelet? – kérdem hátrapillantva. – Azok a beleim.
Az írónak nincs szüksége 30 szónál többre, és egy mindennapi beszélgetésből a groteszk humor iskolapéldáját faragja. Az eszköz az, hogy nap mint nap gépiesen elismételt párbeszéd tartalmatlanságára világít rá azzal, hogy egy bél-kilógás sem zökkenti ki az egymásra valójában nem figyelő feleket.