A dráma irodalmi műnem, mely eseménysort mond el. A szereplők jellemét, gondolatait, egymáshoz való viszonyát, az eseményeket az alakok párbeszédeiből és monológjaiból, tetteiből ismerhetjük meg. A dráma színpadra szánt alkotás.
A dráma egyik műfaja a tragédia, melynek uralkodó esztétikai minősége a tragikum.
A görög dráma kialakulása
Dionüszosz isten tiszteletére rendezett ünnepségek alkalmából jön létre. Ekkorra a dráma lett az irodalom vezető műneme a görögöknél. Több tagú kar (kórus) mondta el Dionüszosz isten élettörténetét, később kivált egy karvezető, és dialógust folytatott a karral. Majd még később 3-4 ember válik ki a karból, egymás közt folytatnak párbeszédet, de a kar továbbra is megmarad.
Jellemzői: Hármas egység elve: a valószerűség illúziójának megteremetését szolgálja. Egy helyszínen játszódik, egy nap leforgása alatt, egy szálon fut.
A görög színház:
- Félkör alakú színpad
- Hegyoldalba vájt sorok
- Szabadtéri
- Több ezer ember elfért
- Férfiak játszottak, álarcot viseltek, magasított talpú cipőket hordtak, hogy lehessen őket látni
- A „színpad” keskeny
- A színészek keveset mozogtak, inkább vitatkoztak
- A közönség szabadon véleményt nyilváníthatott
Görög drámaírók: a „tragikus triász”
A görög drámaírás 3 vezéralakja Aiszkhülosz, Euripidész és Szophoklész.
Antigoné
Szophoklész (kr. e. 496-406) korában érte el a görög tragédiaköltészet fejlődésének tetőpontját. Több, mint 120 darabot írt, versenyeken győzelmeket aratott. 7 drámája maradt ránk. Az Antigoné a thébai mondakörhöz kapcsolódik.
A dráma sugallata: a sors, a végzet elől nem lehet elmenekülni, ezt bizonyítja Oidipusz király tragikus élettörténete.
A dráma alapvető konfliktusa
- Antigoné és Kreón szembenállása
- Antigoné: az emberség és a lelkiismeret parancsát, az istenek íratlan törvényeit képviseli, hogy a halottakat el kell temetni
- Kreón: az ember által hozott törvényt képviseli, amely zsarnoki törvény, és szembeáll az istenek törvényével. Nem engedi a halott Polüneikész eltemetését.
Konfliktusok a drámában
Antigoné ↔ Kreón
↓ ↓
testvére, Iszméné(nem követi Antigonét,fél, Haimón, Teirásziász (jós)
nem mer szembeszállni Kreón parancsával)
Szerkezete:
1. Expozíció: az alapszituáció ebből derül ki? Antigoné és Iszméné vitája, jellemük közti különbségek. Már itt megismerjük a történetet
2. Bonyodalom: Antigoné szembeszegül Kreón parancsával és eltemeti halott testvérét, Polüneikészt. Kreón és Antigoné személyében két egymással ellentétes állásfoglalás ütközik.
3. A cselekmény kibontakozása: Haimon megjelenése a színen, apjával való vitája, ekkor még van remény a békés megoldásra.
4. Tetőpont: Kreón és Teirásziász találkozása. Teirásziász megmondja, hogy több ember halálához fog vezetni a törvény vissza nem vonása
5. Megoldás, végkifejlet: Az értékek pusztulása: Kreón visszavonja parancsát, ám a sziklabörtönbe zárt Antigoné öngyilkos lesz, majd Haimón is követi példáját. Haimón anyja is megöli magát. Kreón büntetése: lelkileg összeroppan. Az ő törvénye borította fel az eddig megszokott erkölcsi világrendet, és Antigoné hivatott arra, hogy ezt a felborult világrendet helyreállítsa.
Szereplők
Kreón: a zsarnokság, az önkényuralom megtestesítője. Hiúsága, gátlástalansága és önzése taszítja környezetét, de saját magát is katasztrófába sodorja. Az isteni törvények semmibe vétele okozza bukását.
Antigoné: kemény, akaraterős, férfias jellem, egy eszme megtestesítője. A lelkiismeretének engedelmeskedik, nem keres kibúvót, és nem ismer megalkuvást. A többiek is elismerik igazát, de nem követik példáját, mert nem elég bátrak hozzá. Tragikus hős, halála megrendítő, de hősiessége, áldozatvállalása példamutató. Nem igazi hús-vér ember, hanem egy eszme megtestesítője. Antigoné azért hős, mert nem hajlandó az embertelenséget elfogadni, és az életét is feláldozza a felborult erkölcsi világrend helyreállításáért. Antigoné azt teszi meg, amit a többi ember is szeretne, csak nem meri vállalni a következményeket.
Haimón: Kreón fia, Antigoné vőlegénye, nem csak szerelemből áll ki Antigoné mellett, hanem mert ő maga sem ért egyet apja parancsával.
Teirásziász: előre látja a jövőt, tudja, hogy a zsarnoki törvénye több ember életét követeli, de Kreón neki sem akar hinni és engedni.
2012. március 10., szombat
Irodalom - Puskin : Anyegin
Puskin élete:
Alekszandr Puskin (1799 -1837)
Bjelinszkij, a XIX. század orosz irodalmi vezéregyénisége “az orosz élet enciklopédiájának” nevezi az Anyegint. Szava szent. A mű szerzője, Puskin már kevésbé.
Élete vérbeli romantikuséhoz híven rendkívül kalandos, fordulatokban gazdag. Főnemesi család sarja, anyai dédapja egy kis etióp fejedelemség ura volt, mint túsz került Konstantinápolyba, majd Oroszországba.Puskin nem mindennapi temperamentumot örökölt a déditől. Szülei nem sokat törődnek vele: francia nevelők közt nő fel – akárcsak regényhőse, Anyegin (“Először egy Madame nevelte, / Majd egy Monsieur kezébe jut”).
Nem is csoda hát, ha rövidesen bohém válik belőle. Bohém, akit a hölgyeken és szalonokon túl a politika is csábítgat. Természete szerint szabadgondolkodó, s mint ilyen nem túl szívesen látott vendég a cári Oroszországban. Hamarosan “ki is tessékelik” hazájából: büntetése száműzetés a dekabrista mozgalombeli részvételéért. Hat év kaukázusi és krími utazgatás után a cár visszarendeli őt Moszkvába. A felcsillanó remény azonban meglehetősen hiú. Rendőri megfigyelés alatt tartják: maga a cár cenzúrázza Puskin verseit, Szerb Antal szerint “nem sokkal több intelligenciával, mint a hivatásos cenzorok”.
Önpusztító életvitelét a kudarc-élmény, hogy nem válhatott az orosz irodalom szervezőjévé, csak fokozza. Ebbe a “háztartásba” csöppen bele felesége, Natalja Nyikolajevna Goncsarova, az alig 18 éves “ünnepelt udvari szépség” (Szerb), akiről azonban kiderül: nem a családi béke letéteményese.
Puskin méltatlan hivatalnoki munkát végez, hogy újdonsült asszonyának megszokott életszínvonalát biztosítsa. A becsvágyó asszony becsületét védi akkor is, amikor párbajba keveredik egy francia kalandorral. Halálos sebet kap, nyomában azonban felröppen a kósza hír: talán a cár keze is szennyes…
Az orosz romantika kialakulásának társadalmi háttere:
feudális viszonyok, cári önkény →elégedetlenség, lázadás a politikai-társadalmi elégedetlenség kifejezése - az erőteljes cári elnyomás miatt - az irodalomban összpontosul → az irodalmi élet fellendüléséhez vezet a XIX. század első felének kiemelkedő orosz költője, írója, drámaírója a romantika legjelesebb képviselője, és egyben az orosz realizmus elindítója is az irodalmi és a beszélt nyelv egyesítésével kialakította az orosz irodalmi nyelvet.
1823-1830 között keletkezett műfaja verses regény a verses regény nem pusztán versbe szedett történet, lényeges szerepük van benne a lírai elemeknek, az író személyes érzelmeinek, véleményének; a líra és az epika elválaszthatatlanul fonódik össze. A verses regényben írói célja a mindennapi emberek életének a bemutatása volt. Puskin a XIX. századi orosz nemesség üres, céltalan életét mutatja be Anyegin sorsán keresztül: „a XIX. századi orosz élet enciklopédiája” ez a mű az orosz nemes tipikus alakja Anyegin, a „felesleges ember”, akinek az élete értelmetlen, kiúttalan. Puskin végigvezeti hősét korának jellegzetes orosz nemesi életútján: Anyegin kezdetben a városi gazdag aranyifjak életét éli (társasági élet, bálok, színház, mulatozás, udvarlás), de megcsömörlik mindettől, majd nagybátyja halála után vidékre utazik, és lelkesen reformgazdálkodásba kezd → a vidéki nemesi életforma is unalmas számára.
Anyegin jelleme: csalódott, az élettől megcsömörlött, világfájdalommal teli ember. Magára erőlteti a byroni világfájdalmat, mélabút, a közönyt, és a sorstól rámért boldogtalanság pózában tetszeleg, ezért utasítja el élete megváltásának nagy lehetőségét, Tatjána szerelmét. Közönye és cinizmusa viszi gyilkosságba is: megöli legjobb barátját, Lenszkijt. Bolyong a világban, és miután leveti a magára erőltetett maszkot, rádöbben, mi lehetett volna az élete értelme: Tatjana szerelme, amely azonban már visszahozhatatlan, Tatjana férjnél van, és bár szereti Anyegint, nem lesz hűtlen a férjéhez. Anyegin jobb sorsra érdemes, de cselekvésre képtelen, kiábrándult és kallódó ember, nem találja a helyét az életben. Anyeginnel az egyéniség, az önkeresés igénye jelenik meg az orosz irodalomban. A főhős sorsa nem egyedüli sors a XIX. századi orosz társadalomban: a nemesség jelentős része szemben állt I. Miklós cár korának bürokrata világával, és egyéni útjait kereste, de nem talált határozott életcélt. Lenszkij, a szépség mámorában élő költő sem jut el az értelmes léthez: tragikus halála az álmodozás, a fantázialét életképtelenségét bizonyítja; az ilyen romantikus típus nem képes az életben maradásra. Tatjana a XIX. század eszményi nőalakja, tiszta lelkű, mély érzésű, ártatlan, nyíltszívű, erősen kötődik a természethez, hisz ideáljaiban, és erkölcsi nemessége a szerepet játszó. Anyegin fölé emeli a mű értéke: a romantika formanyelvén íródott, de a romantikus életstílus kritikája, ez az életvitel vezet a szereplők tragikus sorsához → boldogtalanság, céltalanság, meghasonlottság; a valósághű ábrázolásmód a realizmus megjelenését mutatja az orosz irodalomban.
Puskin - Anyegin elemzése:
Anyégin “az orosz élet enciklopédiája” Verses regény – líra és epika együtt Két főhőse a lírai fõhõs Puskin maga. A címszereplõ az epikus főhős byroni jellem, kettejük viszonya: régi barátok (vitáztak, álmodoztak); életfelfogásuk részben hasonló; szánják az illúziókban élõ rajongókat. Nem azonosak, azonban: Anyegin unatkozó, “felesleges”, nincs érzéke a költészethez. Puskin tevékeny, alkotó, akkor boldog, ha alkot Szerkezeti sajátosságok: töredékesség, elvarratlan cselekményszálak.
“In medias res”, ill. kétszeri cselekménykezdés, lírai kitérõk (pl. a pétervári bál leírásakor),késleltetés (a málnaszedõ lányok éneke, Anyegin és Tatjana találkozása elõtt) hangsúlyozott irodalmiság, ellentmondások (Ki õrzi Tatjana levelét? Mennyire “orosz” Tatjana?), befejezetlenség. Jellemző esztétikai minőség az irónia. Legnagyobb értéke az atmoszféra realizmus.
Jellegzetes romantikus részletek (pl. Tatjana álma, Tatjana levele Tatjana) introvertált, érzékeny, költõi lélek, merengő, őszinte, nyílt, tiszta, hűséges, életében csak egyszer szerelmes; gesztusa – mellyel levelében feltárja érzéseit és kezdeményez – váratlan és bátor tett; miután szembesül ábrándos emberképe hamisságával, megtanul a társadalomban élni. Lenszkij tiszta szívû, naivan ártatlan, romantikus álmodozó, emberismerete felszínes, nem képes kellõ valóságismeretet szerezni; félreismeri szerelmét, a felszínes Olgát. Puskin ironikusan szemléli Lenszkij naivitását Lenszkij szerelme, Olga: felszínes, szimpla, egyetlen célja a férjszerzés. Az orosz elmaradottság bírálata. Közvetve Anyegin sorsán keresztül. Közvetlenül a pétervári társaság rajza, a korabeli ifjúság idegenmajmolása, a közízlés felszínessége, a vidék tespedtsége, a modernnek az elutasítása. A szerző jelenléte: mint elbeszélő, s mint szereplő (Anyégin barátja, s nála van Tatjana levele is), néhány kitérő: életrajzi vonatkozás. Versforma: Anyegin-strófa: AbAb CCdd EffE gg. Operát Csajkovszkij írt belõle.
Alekszandr Puskin (1799 -1837)
Bjelinszkij, a XIX. század orosz irodalmi vezéregyénisége “az orosz élet enciklopédiájának” nevezi az Anyegint. Szava szent. A mű szerzője, Puskin már kevésbé.
Élete vérbeli romantikuséhoz híven rendkívül kalandos, fordulatokban gazdag. Főnemesi család sarja, anyai dédapja egy kis etióp fejedelemség ura volt, mint túsz került Konstantinápolyba, majd Oroszországba.Puskin nem mindennapi temperamentumot örökölt a déditől. Szülei nem sokat törődnek vele: francia nevelők közt nő fel – akárcsak regényhőse, Anyegin (“Először egy Madame nevelte, / Majd egy Monsieur kezébe jut”).
Nem is csoda hát, ha rövidesen bohém válik belőle. Bohém, akit a hölgyeken és szalonokon túl a politika is csábítgat. Természete szerint szabadgondolkodó, s mint ilyen nem túl szívesen látott vendég a cári Oroszországban. Hamarosan “ki is tessékelik” hazájából: büntetése száműzetés a dekabrista mozgalombeli részvételéért. Hat év kaukázusi és krími utazgatás után a cár visszarendeli őt Moszkvába. A felcsillanó remény azonban meglehetősen hiú. Rendőri megfigyelés alatt tartják: maga a cár cenzúrázza Puskin verseit, Szerb Antal szerint “nem sokkal több intelligenciával, mint a hivatásos cenzorok”.
Önpusztító életvitelét a kudarc-élmény, hogy nem válhatott az orosz irodalom szervezőjévé, csak fokozza. Ebbe a “háztartásba” csöppen bele felesége, Natalja Nyikolajevna Goncsarova, az alig 18 éves “ünnepelt udvari szépség” (Szerb), akiről azonban kiderül: nem a családi béke letéteményese.
Puskin méltatlan hivatalnoki munkát végez, hogy újdonsült asszonyának megszokott életszínvonalát biztosítsa. A becsvágyó asszony becsületét védi akkor is, amikor párbajba keveredik egy francia kalandorral. Halálos sebet kap, nyomában azonban felröppen a kósza hír: talán a cár keze is szennyes…
Az orosz romantika kialakulásának társadalmi háttere:
feudális viszonyok, cári önkény →elégedetlenség, lázadás a politikai-társadalmi elégedetlenség kifejezése - az erőteljes cári elnyomás miatt - az irodalomban összpontosul → az irodalmi élet fellendüléséhez vezet a XIX. század első felének kiemelkedő orosz költője, írója, drámaírója a romantika legjelesebb képviselője, és egyben az orosz realizmus elindítója is az irodalmi és a beszélt nyelv egyesítésével kialakította az orosz irodalmi nyelvet.
1823-1830 között keletkezett műfaja verses regény a verses regény nem pusztán versbe szedett történet, lényeges szerepük van benne a lírai elemeknek, az író személyes érzelmeinek, véleményének; a líra és az epika elválaszthatatlanul fonódik össze. A verses regényben írói célja a mindennapi emberek életének a bemutatása volt. Puskin a XIX. századi orosz nemesség üres, céltalan életét mutatja be Anyegin sorsán keresztül: „a XIX. századi orosz élet enciklopédiája” ez a mű az orosz nemes tipikus alakja Anyegin, a „felesleges ember”, akinek az élete értelmetlen, kiúttalan. Puskin végigvezeti hősét korának jellegzetes orosz nemesi életútján: Anyegin kezdetben a városi gazdag aranyifjak életét éli (társasági élet, bálok, színház, mulatozás, udvarlás), de megcsömörlik mindettől, majd nagybátyja halála után vidékre utazik, és lelkesen reformgazdálkodásba kezd → a vidéki nemesi életforma is unalmas számára.
Anyegin jelleme: csalódott, az élettől megcsömörlött, világfájdalommal teli ember. Magára erőlteti a byroni világfájdalmat, mélabút, a közönyt, és a sorstól rámért boldogtalanság pózában tetszeleg, ezért utasítja el élete megváltásának nagy lehetőségét, Tatjána szerelmét. Közönye és cinizmusa viszi gyilkosságba is: megöli legjobb barátját, Lenszkijt. Bolyong a világban, és miután leveti a magára erőltetett maszkot, rádöbben, mi lehetett volna az élete értelme: Tatjana szerelme, amely azonban már visszahozhatatlan, Tatjana férjnél van, és bár szereti Anyegint, nem lesz hűtlen a férjéhez. Anyegin jobb sorsra érdemes, de cselekvésre képtelen, kiábrándult és kallódó ember, nem találja a helyét az életben. Anyeginnel az egyéniség, az önkeresés igénye jelenik meg az orosz irodalomban. A főhős sorsa nem egyedüli sors a XIX. századi orosz társadalomban: a nemesség jelentős része szemben állt I. Miklós cár korának bürokrata világával, és egyéni útjait kereste, de nem talált határozott életcélt. Lenszkij, a szépség mámorában élő költő sem jut el az értelmes léthez: tragikus halála az álmodozás, a fantázialét életképtelenségét bizonyítja; az ilyen romantikus típus nem képes az életben maradásra. Tatjana a XIX. század eszményi nőalakja, tiszta lelkű, mély érzésű, ártatlan, nyíltszívű, erősen kötődik a természethez, hisz ideáljaiban, és erkölcsi nemessége a szerepet játszó. Anyegin fölé emeli a mű értéke: a romantika formanyelvén íródott, de a romantikus életstílus kritikája, ez az életvitel vezet a szereplők tragikus sorsához → boldogtalanság, céltalanság, meghasonlottság; a valósághű ábrázolásmód a realizmus megjelenését mutatja az orosz irodalomban.
Puskin - Anyegin elemzése:
Anyégin “az orosz élet enciklopédiája” Verses regény – líra és epika együtt Két főhőse a lírai fõhõs Puskin maga. A címszereplõ az epikus főhős byroni jellem, kettejük viszonya: régi barátok (vitáztak, álmodoztak); életfelfogásuk részben hasonló; szánják az illúziókban élõ rajongókat. Nem azonosak, azonban: Anyegin unatkozó, “felesleges”, nincs érzéke a költészethez. Puskin tevékeny, alkotó, akkor boldog, ha alkot Szerkezeti sajátosságok: töredékesség, elvarratlan cselekményszálak.
“In medias res”, ill. kétszeri cselekménykezdés, lírai kitérõk (pl. a pétervári bál leírásakor),késleltetés (a málnaszedõ lányok éneke, Anyegin és Tatjana találkozása elõtt) hangsúlyozott irodalmiság, ellentmondások (Ki õrzi Tatjana levelét? Mennyire “orosz” Tatjana?), befejezetlenség. Jellemző esztétikai minőség az irónia. Legnagyobb értéke az atmoszféra realizmus.
Jellegzetes romantikus részletek (pl. Tatjana álma, Tatjana levele Tatjana) introvertált, érzékeny, költõi lélek, merengő, őszinte, nyílt, tiszta, hűséges, életében csak egyszer szerelmes; gesztusa – mellyel levelében feltárja érzéseit és kezdeményez – váratlan és bátor tett; miután szembesül ábrándos emberképe hamisságával, megtanul a társadalomban élni. Lenszkij tiszta szívû, naivan ártatlan, romantikus álmodozó, emberismerete felszínes, nem képes kellõ valóságismeretet szerezni; félreismeri szerelmét, a felszínes Olgát. Puskin ironikusan szemléli Lenszkij naivitását Lenszkij szerelme, Olga: felszínes, szimpla, egyetlen célja a férjszerzés. Az orosz elmaradottság bírálata. Közvetve Anyegin sorsán keresztül. Közvetlenül a pétervári társaság rajza, a korabeli ifjúság idegenmajmolása, a közízlés felszínessége, a vidék tespedtsége, a modernnek az elutasítása. A szerző jelenléte: mint elbeszélő, s mint szereplő (Anyégin barátja, s nála van Tatjana levele is), néhány kitérő: életrajzi vonatkozás. Versforma: Anyegin-strófa: AbAb CCdd EffE gg. Operát Csajkovszkij írt belõle.
Irodalom - Örkény István és a groteszk
A groteszk látásmód megjelenése Örkény István egyperceseiben
Örkény István a magyar irodalomban leginkább egyperces novellái és groteszk látásmódja miatt vált híressé. Ez a kisepikai műfaj az, amelyben az író a leginkább ki tudta fejezni gondolatait, véleményét. Viszont ahhoz, hogy megértsük, a groteszk miért is vált Örkény legkedveltebb kifejező eszközévé, ahhoz meg kell vizsgálnunk az író életrajzának egyes mozzanatait.
Biztonságosnak tetsző lépések után váratlan hasra esések, indokolatlan sikerek után még indokolatlanabb bukások, lázas munkalendületek után évtizedes értelmetlen elhallgattatás, majd váratlan felívelés, művészi dicsőség jellemzik a hatvanhét évre terjedő életutat.
1912-ben Budapesten született, jómódú polgárcsalád fiaként. A budapesti piarista gimnáziumban érettségizett, és beiratkozott a műegyetem vegyészmérnöki karára, ahol 1934-ben kapott diplomát. 1937-ben kapcsolatba került a Szép Szó körével. Első jelentős novelláját a Szép Szóban József Attila közölte: a Tengertánc groteszk jövendölés a náci őrületről. Az írás fölkeltette a hatóság figyelmét is: Örkénynek 1938-ban külföldre kellett utaznia. Apja Londonba küldi. 1940-ben, a kirobbanó világháború hírére hazatért. Első kötetén (Tengertánc, 1941) a modern európai áramlatok hatása érződik. 1942 áprilisában vonultatták be katonának, májusban indult a doni frontra. 1943-ban hadifogságba esett. Csak 1946 karácsonyán térhetett haza. A háború, majd a hadifogság szenvedéseit, megpróbáltatásait dokumentarista prózában (Lágerek népe, 1947), és drámában (Voronyezs, 1947) is megörökítette. Az 1940-es években prózája a realista, társadalomábrázoló irodalomeszményhez közelített. Később már az 1956-os forradalomban való részvétele miatt nem publikálhatott. Az 1956 utáni publikációs tilalmát megtörő első kötete (Jeruzsálem hercegnője) az irodalmi élet szenzációja lett; egy új, többfelé nyitó írói korszak kezdetét jelezte. Helyet kaptak benne régebbi, realista szemléletű, de átdolgozott írások mellett ironikus társadalmi szatírák és groteszk életképek, valamint az Egyperces novellák első ciklusa.
A rövid írások archetipikus léthelyzetekben mutatják be a huszadik század emberének problémáit, konfliktusait; elsősorban az elidegenedést, egyén és történelem viszonyát. Örkény élettapasztalatai hatására és a problémák kifejezésére használta tehát a groteszket. De vizsgáljuk meg pontosan, mit is jelent ez a szó.
A groteszk összetett esztétikai minőség elnevezése, melyben a fenséges, a félelmetes és a torz elemek a mulatságos, nevetséges, vagy akár bájos vonásokkal bizarr módon ötvöződnek, s így hatásuk egyszerre komikus és borzongató. A groteszk szóval eredetileg a XVI. században a római barlangokban feltárt rendkívül szokatlan mintázatú, antik eredetű festményeket illették. A komikum körébe tartozó fogalom, csak míg a komikus műveknek a komikus hiba, képzavar csupán egyetlen, nem központi összetevője, addig a groteszkben ez kiemelt jelentőségű, záráskor a képzavar feloldatlan marad, s olykor világszemléleti jelentéssel is bírhat. Egyes műveknek csak egy részére jellemző a groteszk hangnem, míg más műveknek az alaphangját adja. Minthogy a groteszk mű egy diszharmonikus, sarkaiból kifordult világot tár az olvasó szeme elé, így a groteszket leginkább az átmeneti és válságos korok alkotói érzik magukhoz közelállónak, kifejezhetik vele legmélyebb, legsúlyosabb mondanivalójukat, s azt is, hogy a legbizonyosabbnak látszó dolgok léte mennyire esetleges. A világ elbírhatatlan ellentmondásait, a kimondhatatlant jelenítik meg, így világszemléletet is jelent a groteszk. Az előre megtervezett dolgok automatizmusát leplezik le, rámutatnak a kommunikáció képtelenségére is. Emellett olyan állapotot jelenít meg, melynek mind a gondolati, mind pedig a képi világára jellemző, hogy minden fordítva történik, mint a valóságban. Egy művet groteszkké nem a felhasznált elemek, hanem ezek társítása, szerkezetbe foglalása tesz. Ezek egy világot alkotnak, melyben minden lehetséges; reális és irreális elvesztik jelentésüket, egymásba folynak, a valóság rendjét mindenestül felforgatják. Mindezt egy mindenre kiterjedő, kozmikus csalódás ihleti, amikor is a művész tökéletesen hamisnak találja, elveti a fennálló értékrendszert, de helyébe nem tud egy másikat állítani. Az irodalmon belül gyakran él vele a dráma és az epika, a lírában viszont nagyon ritka
Örkény az Arról, hogy mi is a groteszk c. művében szemléletesen ábrázolja a groteszkséget, annak mibenlétét. Ha fejjel lefelé nézzük a világot, akkor a megszokott dolgok is újként hatnak, minden szokatlan színben tűnik fel; a valóság és annak törvényszerűségei bomlanak meg ebben az állapotban.
A Ballada a költészet hatalmáról központi helyet foglal el Örkény István egyperces novellái között, mondhatnánk azt is, hogy az író ars poeticája fogalmazódik meg benne. Ars poetica abban az értelemben, hogy magáról a művészet hatalmáról, megrendítő, sorsformáló erejéről szól a rövid történet. S az általános érvényű igazságon túl Örkény saját művészi hitvallásának példázata is e mű, mely szerint az író a közlés minimumával, egy egyperces novellával is el tudja érni azt a művészi hatást, melyet a történetben szereplő költő képes elérni azzal a bizonyos négy verssorral. Már maga a cím tartalmazza a mű alapgondolatát: azonnal tudhatjuk, hogy a költészet, a művészet értékéről fog szólni az író. De miért éppen ballada? Első ránézésre nem az, hiszen nem versben, hanem prózában íródott. Csak a művet végigolvasva fogjuk látni, hogy e formai kötöttségtől eltekintve valóban magán viseli a balladák legfőbb jellemzőit: bár ez is kisepikai mű, azaz története, cselekménye van, nyelvi tömörítettsége és hangvétele miatt lírai jellegű, szerkezete pedig drámai. A ballada műfajára jellemző az elhallgatás, a kihagyásos szerkesztés. Egynémely részletre itt is homály borul: nem ismerhetjük meg azt a négy verssort, mely központi motívuma a történetnek. Emellett bizonytalan a fülkének a körúttól a Margitszigetig megtett útja - "egyesek látták bemenni egy könyvesboltba, de lehet, hogy összetévesztették valaki mással" -; s azt sem tudhatjuk, hogy éjszaka mi történt a romoknál. A történet hétköznapi jelenetek leírásával indul. Így mutatja be az író e novella főhősének, egy telefonfülkének a mindennapjait. Drámai fordulópont következik a fülke életében: egy nyári délutánon a fülkébe belép a költő. Ez a rövid párbeszédes rész kiindulópontja lesz a fülke további sorsának. A költő, aki felolvassa a számunkra ismeretlen négy sort, a művészetet, az igazi értékeket képviseli. Ezzel szemben a szerkesztő célja a tömegigény kielégítése talmi értékekkel, a szenzáció, az alkalmi siker kell neki. Ezért egy verstől is azt várja, hogy mulatságos, nevettető és igénytelen legyen. Eddig a történet hihető elemekből épül fel. A következő részben egy abszurd mozzanat lép be a cselekménybe: a fülke életre kel. Ez a rész a fülke és a járókelők, az arra haladó átlagemberek között kibontakozó konfliktust mutatja be. A sokaságból kiemelt egyes embereken keresztül az író a tömegember egy-egy jellegzetes vonását ábrázolja: a virágos hölgy egész megjelenése közönségességet áraszt, az aktatáskás férfi tipikus nyárspolgár, az odacsoportosuló emberek szenzációéhesek, pletykálkodva nem a dolgok valódi okait, indítékait keresik, s ezzel szinte a szerkesztő magatartását igazolják. Az emberként viselkedő fülkére a valós világ ugyanazon szabályai vonatkoznak, melyek az emberekre. Azon, hogy kirakatok előtt nézelődik, betér ide-oda, senki nem ütközik meg. A fülke emberi érzései nyilatkoznak meg bolyongás során is. A szépség iránti érzékenysége marasztalja egy darabig a virágüzlet előtt, a kultúra iránti igény vezeti a könyvesboltba, s a mámort keresi, amikor betér az italboltba, hogy felhajtson egy kupica rumot. Végül a fülke a legemberibb érzésnek is részese lehet: szerelmes lesz. A befejező rész a fülkének a városból, a szennyezett emberi társadalomból való kivonulását beszéli el. Jellegzetesen balladai zárlat: a műben kibontakozó problémák, érzések feloldatlanok maradnak. A fülke rálelt az élet egy fontos értékére, de ezáltal egyből társtalan lett, számkivetett az emberi társadalomból, mert nincs, aki megértse, ugyanis az emberek többsége érzéketlen a valódi, emberi értékek iránt. A fülke élménye mindazonáltal nem egy múló, hanem egy maradandó hatású benyomás, kivonulása és elmagányosodása örök érvényű magatartás. Vigaszt csak az nyújthat, hogy időnként felkeresi egy-egy ember: néha mindenkinek szüksége van rá, hogy kilépjen a hétköznapok szürkeségéből. "A készülék azonban nem ad vonalat. Ehelyett négy verssor szólal meg a telefonkagylóban, olyan halkan, mintha hangfogós hegedűn... A bedobott pénzt a készülék nem adja vissza, de emiatt még senki sem tett panaszt."
Hogylétemről
- Jó napot.
- Jó napot.
- Hogy van?
- Köszönöm, jól.
- És az egészsége hogy szolgál?
- Nincs okom panaszra.
- De minek húzza azt a kötelet maga után?
- Kötelet? – kérdem hátrapillantva. – Azok a beleim.
Az írónak nincs szüksége 30 szónál többre, és egy mindennapi beszélgetésből a groteszk humor iskolapéldáját faragja. Az eszköz az, hogy nap mint nap gépiesen elismételt párbeszéd tartalmatlanságára világít rá azzal, hogy egy bél-kilógás sem zökkenti ki az egymásra valójában nem figyelő feleket.
Örkény István a magyar irodalomban leginkább egyperces novellái és groteszk látásmódja miatt vált híressé. Ez a kisepikai műfaj az, amelyben az író a leginkább ki tudta fejezni gondolatait, véleményét. Viszont ahhoz, hogy megértsük, a groteszk miért is vált Örkény legkedveltebb kifejező eszközévé, ahhoz meg kell vizsgálnunk az író életrajzának egyes mozzanatait.
Biztonságosnak tetsző lépések után váratlan hasra esések, indokolatlan sikerek után még indokolatlanabb bukások, lázas munkalendületek után évtizedes értelmetlen elhallgattatás, majd váratlan felívelés, művészi dicsőség jellemzik a hatvanhét évre terjedő életutat.
1912-ben Budapesten született, jómódú polgárcsalád fiaként. A budapesti piarista gimnáziumban érettségizett, és beiratkozott a műegyetem vegyészmérnöki karára, ahol 1934-ben kapott diplomát. 1937-ben kapcsolatba került a Szép Szó körével. Első jelentős novelláját a Szép Szóban József Attila közölte: a Tengertánc groteszk jövendölés a náci őrületről. Az írás fölkeltette a hatóság figyelmét is: Örkénynek 1938-ban külföldre kellett utaznia. Apja Londonba küldi. 1940-ben, a kirobbanó világháború hírére hazatért. Első kötetén (Tengertánc, 1941) a modern európai áramlatok hatása érződik. 1942 áprilisában vonultatták be katonának, májusban indult a doni frontra. 1943-ban hadifogságba esett. Csak 1946 karácsonyán térhetett haza. A háború, majd a hadifogság szenvedéseit, megpróbáltatásait dokumentarista prózában (Lágerek népe, 1947), és drámában (Voronyezs, 1947) is megörökítette. Az 1940-es években prózája a realista, társadalomábrázoló irodalomeszményhez közelített. Később már az 1956-os forradalomban való részvétele miatt nem publikálhatott. Az 1956 utáni publikációs tilalmát megtörő első kötete (Jeruzsálem hercegnője) az irodalmi élet szenzációja lett; egy új, többfelé nyitó írói korszak kezdetét jelezte. Helyet kaptak benne régebbi, realista szemléletű, de átdolgozott írások mellett ironikus társadalmi szatírák és groteszk életképek, valamint az Egyperces novellák első ciklusa.
A rövid írások archetipikus léthelyzetekben mutatják be a huszadik század emberének problémáit, konfliktusait; elsősorban az elidegenedést, egyén és történelem viszonyát. Örkény élettapasztalatai hatására és a problémák kifejezésére használta tehát a groteszket. De vizsgáljuk meg pontosan, mit is jelent ez a szó.
A groteszk összetett esztétikai minőség elnevezése, melyben a fenséges, a félelmetes és a torz elemek a mulatságos, nevetséges, vagy akár bájos vonásokkal bizarr módon ötvöződnek, s így hatásuk egyszerre komikus és borzongató. A groteszk szóval eredetileg a XVI. században a római barlangokban feltárt rendkívül szokatlan mintázatú, antik eredetű festményeket illették. A komikum körébe tartozó fogalom, csak míg a komikus műveknek a komikus hiba, képzavar csupán egyetlen, nem központi összetevője, addig a groteszkben ez kiemelt jelentőségű, záráskor a képzavar feloldatlan marad, s olykor világszemléleti jelentéssel is bírhat. Egyes műveknek csak egy részére jellemző a groteszk hangnem, míg más műveknek az alaphangját adja. Minthogy a groteszk mű egy diszharmonikus, sarkaiból kifordult világot tár az olvasó szeme elé, így a groteszket leginkább az átmeneti és válságos korok alkotói érzik magukhoz közelállónak, kifejezhetik vele legmélyebb, legsúlyosabb mondanivalójukat, s azt is, hogy a legbizonyosabbnak látszó dolgok léte mennyire esetleges. A világ elbírhatatlan ellentmondásait, a kimondhatatlant jelenítik meg, így világszemléletet is jelent a groteszk. Az előre megtervezett dolgok automatizmusát leplezik le, rámutatnak a kommunikáció képtelenségére is. Emellett olyan állapotot jelenít meg, melynek mind a gondolati, mind pedig a képi világára jellemző, hogy minden fordítva történik, mint a valóságban. Egy művet groteszkké nem a felhasznált elemek, hanem ezek társítása, szerkezetbe foglalása tesz. Ezek egy világot alkotnak, melyben minden lehetséges; reális és irreális elvesztik jelentésüket, egymásba folynak, a valóság rendjét mindenestül felforgatják. Mindezt egy mindenre kiterjedő, kozmikus csalódás ihleti, amikor is a művész tökéletesen hamisnak találja, elveti a fennálló értékrendszert, de helyébe nem tud egy másikat állítani. Az irodalmon belül gyakran él vele a dráma és az epika, a lírában viszont nagyon ritka
Örkény az Arról, hogy mi is a groteszk c. művében szemléletesen ábrázolja a groteszkséget, annak mibenlétét. Ha fejjel lefelé nézzük a világot, akkor a megszokott dolgok is újként hatnak, minden szokatlan színben tűnik fel; a valóság és annak törvényszerűségei bomlanak meg ebben az állapotban.
A Ballada a költészet hatalmáról központi helyet foglal el Örkény István egyperces novellái között, mondhatnánk azt is, hogy az író ars poeticája fogalmazódik meg benne. Ars poetica abban az értelemben, hogy magáról a művészet hatalmáról, megrendítő, sorsformáló erejéről szól a rövid történet. S az általános érvényű igazságon túl Örkény saját művészi hitvallásának példázata is e mű, mely szerint az író a közlés minimumával, egy egyperces novellával is el tudja érni azt a művészi hatást, melyet a történetben szereplő költő képes elérni azzal a bizonyos négy verssorral. Már maga a cím tartalmazza a mű alapgondolatát: azonnal tudhatjuk, hogy a költészet, a művészet értékéről fog szólni az író. De miért éppen ballada? Első ránézésre nem az, hiszen nem versben, hanem prózában íródott. Csak a művet végigolvasva fogjuk látni, hogy e formai kötöttségtől eltekintve valóban magán viseli a balladák legfőbb jellemzőit: bár ez is kisepikai mű, azaz története, cselekménye van, nyelvi tömörítettsége és hangvétele miatt lírai jellegű, szerkezete pedig drámai. A ballada műfajára jellemző az elhallgatás, a kihagyásos szerkesztés. Egynémely részletre itt is homály borul: nem ismerhetjük meg azt a négy verssort, mely központi motívuma a történetnek. Emellett bizonytalan a fülkének a körúttól a Margitszigetig megtett útja - "egyesek látták bemenni egy könyvesboltba, de lehet, hogy összetévesztették valaki mással" -; s azt sem tudhatjuk, hogy éjszaka mi történt a romoknál. A történet hétköznapi jelenetek leírásával indul. Így mutatja be az író e novella főhősének, egy telefonfülkének a mindennapjait. Drámai fordulópont következik a fülke életében: egy nyári délutánon a fülkébe belép a költő. Ez a rövid párbeszédes rész kiindulópontja lesz a fülke további sorsának. A költő, aki felolvassa a számunkra ismeretlen négy sort, a művészetet, az igazi értékeket képviseli. Ezzel szemben a szerkesztő célja a tömegigény kielégítése talmi értékekkel, a szenzáció, az alkalmi siker kell neki. Ezért egy verstől is azt várja, hogy mulatságos, nevettető és igénytelen legyen. Eddig a történet hihető elemekből épül fel. A következő részben egy abszurd mozzanat lép be a cselekménybe: a fülke életre kel. Ez a rész a fülke és a járókelők, az arra haladó átlagemberek között kibontakozó konfliktust mutatja be. A sokaságból kiemelt egyes embereken keresztül az író a tömegember egy-egy jellegzetes vonását ábrázolja: a virágos hölgy egész megjelenése közönségességet áraszt, az aktatáskás férfi tipikus nyárspolgár, az odacsoportosuló emberek szenzációéhesek, pletykálkodva nem a dolgok valódi okait, indítékait keresik, s ezzel szinte a szerkesztő magatartását igazolják. Az emberként viselkedő fülkére a valós világ ugyanazon szabályai vonatkoznak, melyek az emberekre. Azon, hogy kirakatok előtt nézelődik, betér ide-oda, senki nem ütközik meg. A fülke emberi érzései nyilatkoznak meg bolyongás során is. A szépség iránti érzékenysége marasztalja egy darabig a virágüzlet előtt, a kultúra iránti igény vezeti a könyvesboltba, s a mámort keresi, amikor betér az italboltba, hogy felhajtson egy kupica rumot. Végül a fülke a legemberibb érzésnek is részese lehet: szerelmes lesz. A befejező rész a fülkének a városból, a szennyezett emberi társadalomból való kivonulását beszéli el. Jellegzetesen balladai zárlat: a műben kibontakozó problémák, érzések feloldatlanok maradnak. A fülke rálelt az élet egy fontos értékére, de ezáltal egyből társtalan lett, számkivetett az emberi társadalomból, mert nincs, aki megértse, ugyanis az emberek többsége érzéketlen a valódi, emberi értékek iránt. A fülke élménye mindazonáltal nem egy múló, hanem egy maradandó hatású benyomás, kivonulása és elmagányosodása örök érvényű magatartás. Vigaszt csak az nyújthat, hogy időnként felkeresi egy-egy ember: néha mindenkinek szüksége van rá, hogy kilépjen a hétköznapok szürkeségéből. "A készülék azonban nem ad vonalat. Ehelyett négy verssor szólal meg a telefonkagylóban, olyan halkan, mintha hangfogós hegedűn... A bedobott pénzt a készülék nem adja vissza, de emiatt még senki sem tett panaszt."
Hogylétemről
- Jó napot.
- Jó napot.
- Hogy van?
- Köszönöm, jól.
- És az egészsége hogy szolgál?
- Nincs okom panaszra.
- De minek húzza azt a kötelet maga után?
- Kötelet? – kérdem hátrapillantva. – Azok a beleim.
Az írónak nincs szüksége 30 szónál többre, és egy mindennapi beszélgetésből a groteszk humor iskolapéldáját faragja. Az eszköz az, hogy nap mint nap gépiesen elismételt párbeszéd tartalmatlanságára világít rá azzal, hogy egy bél-kilógás sem zökkenti ki az egymásra valójában nem figyelő feleket.
Irodalom - Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem
Zrínyi Miklós (1620-1664):
A magyar barokk kiemelkedő alakja, nemzeti irodalmunk egyik büszkesége. Politikus és hadvezér volt, a literatúrával csak mellékesen, a törökkel való csaták szünetében foglalkozott. Hadvezéri sikereire, török ellen harcaira volt elsősorban büszke, hírnevét mégis írói művészete örökítette meg igazán.
1620-ban Csáktornyán született, Horvátország, arisztokrata családba. Apja végrendeletében fiai gyámja a király. Nevelőjük Pázmány Péter, jezsuita neveltetés, tanulmányaik: Bécs, Nagyszombat. Itáliai utazás, járt a pápánál is. Házassága: Draskovich Mária Eusébia, második felesége: Löbl Mária Zsófia. Katonáskodott: 30 éves háború, I. Rákóczi György elleni hadjárat, sziléziai háború a svédek ellen, 1664-ben téli hadjárat (szentgotthárdi győzelem, vasvári béke..). Célkitűzései: nemzeti hadsereg létrehozása, szervezkedett a Habsburgok ellen. Ezután „váratlanul” Csáktornyán egy vadkan megölte.
Művei:
• Tábori kis tracta: katonai kézikönyv rész (nem készült el teljesen)
• Vitéz hadnagy: több száz rövidebb-hosszabb elmélkedés gyűjteménye, tartalma: ideális hadvezér személye
• Mátyás király életéről való elmélkedés: nemzeti uralkodó típusát mutatja be, példa a független, erős, centralizált magyar állam kiépítésére
• Az török áfium ellen való orvosság: szenvedélyes hangú röpirat, változatos hangnem, logikus felépítés, téma: az állandó nemzeti hadsereg megteremtése mellett érvel
Barokk vonások a Szigeti veszedelemben
1, Nyelvi, stiláris gazdagság
2, Monumentalitás, mely a műfajválasztás tekintetében is megfigyelhető. Az eposz nagy terjedelmű, rengeteg szereplőt és nagyszabású hősöket vonultat fel. Lényeges, hogy a költő a várvédelmet nemcsak a török-magyar, hanem a török s az egész keresztény Európa világméretű eseményeként ábrázolta. Hosszú, tekervényes körmondatai, részletező hasonlatai is a barokk monumentalitást bizonyítják. Csataleírásban is a méretek felnagyítását alkalmazza (török sereg félelmetes ereje, nagysága, a magyarok erkölcsi fölénye stb.)
3, Mivel a barokk az ellenreformáció stílusa, a vallásos érzület is kimutatható a Szigeti veszedelemben. Az initiatio Christi, Krisztus megváltásának jelenetét ismétli meg. Zrínyit, a nemzeti hőst, Krisztus katonájaként mutatja be, vele imádkozás közben találkozunk a 2. énekben: “Zrínyi egy hajnalban, az mint volt szokása, | Valamikor hajnalnak volt hasadása, | Az szent feszület előtt térden áll vala, | S így kezde könyörgeni az ű szent szája”. A költő csodás elemeket előszeretettel alkalmaz – pld. az ima után a kereszt meghallgatja Zrínyi szavait: “Ím az te könyörgésedet meghallgattam, | Az te buzgó szüvedet mind általláttam.”. A mű végén az angyali légió elűzi a pokolbeli lelkeket és a hősök lelkét a mennybe szállítja.
4, Politikai szándéka: mozgósítás a török ellen. Zrínyi e művében fogalmazza meg felismerését, hogy a magyarság nem számíthat segítségre, saját erejéből, nemzeti összefogással képes megszabadulni a török seregektől.
5, Szándékos illúziókeltés jellemzi, a csodás elemeket hihetővé teszi, valószerűvé váltja: a vereséget győzelemként mutatja be (paradoxon elem): a védősereget győztesként tünteti fel a várat elfoglaló ellenséggel szemben, de a történelmet nem hamisítja meg.
6, Festői látásmódjával nemcsak az illúziókeltést, hanem a monumentalitást is szolgálja. Pld. a szultán külső jellemzése: fantáziát tágító (idézni könyv 28/ 36-37), érzelmeket fakasztó képekkel jellemez s a tényanyagok reális adagolásával szoktatja hozzá a valószerűtlen elfogadásához.
7, Különböző műfaji elemeket kever:
Lírai: elmélkedések, dalszerű betét, pld. a 3. énekben: Szkender bég és Rézmán kávézik közben egy fiú lantozik. Lírai reflexió: pld. 12. ének Cumillea halála, Delimán őrjöngése. Könyv. 155.
Epikai: leíró jellegű részletek, elbeszélések, seregjellemzések. Könyv. 20.
Drámai: párbeszédes jelenetek, dialógusok – 3. ének eleje – konfliktushelyzetek pld. Deli Vid és Delimán párbajának során
Kulcshelyzetekben szónoklatokat alkalmaz, így a retorikus hangnemet jeleníti meg, pld. Zrínyi buzdító beszéde az eskütétel előtt könyv 57. 5. ének.
8, Mivel a barokk nem az értelemre, hanem az érzelemre akar hatni, festői képeket, túldíszített jelzőket használ – basa jellemzése (könyv 28.). Sokoldalúan hangulatteremtő, hangulatfestő kifejezésekkel jellemzi hőseit, érzéki hatású metaforákat, pompázó jelzőket és bizarr akusztikájú verselési formákat alkalmaz – basa külső és belső jellemzése (könyv 28.).
9, Ellentétek, kontrasztok és párhuzamok fedezhetők fel a jellemzésekben: a török tábor megosztottsága, egymást pusztító ellenségeskedése ellentétben áll a magyarok egységével, önfeláldozó hitvesi szeretetével. A pokol-menny ellentéte a mű elején és végén.
10, Tudatos szerkesztettsége, a számmisztika jellemzi. Zrínyi tudatosságára vall, hogy az eposz 15 éneke összesen 1566 strófából áll: utalás a szigetvári ostrom évére.
Szigeti veszedelem:
Műfaj: nemzeti műeposz. Keletkezés: 1645-46. Megjelenése: 1651, Bécs, egy kötetben: Adriai tengernek Syrenaia. Szigeti veszedelem (=Zrinyiász). Feszületre: óda, vallásos számvetés. Peroráció: zárás, életcéljának rövid összegzése
Cím értelmezése: szirén = költő.
Téma: Szigetvár 1566-os ostroma (dédnagyapja emlékének állít emléket)
Alapkoncepció: a magyarság múltbeli sikerei Isten ajándékai, de a magyarok hálátlanok voltak, bűnbe estek, így Isten büntetése a török támadás. Isten kilátásban helyezi a büntetés feloldását is, ha megtérnek a magyarok. Az óriási török létszámmal szemben a szigeti védőseregben igen kiváló erények testesülnek meg, ezért a magyarság pártjára vonja Istent.
Barokk eposz jellemzői:
Megtartja a naiv eposz jellemzőit (saját korának mutat példát egy múltbeli történelmi eseménnyel) és az eposzi kellékeket.
Keresztény hit jegyébe született: pl. a múzsa az invokációban Szűz Mária (a középkori himnuszok stílusában könyörög hozzá)
Mű célja: ideálteremtés: dédapja a halált a kereszténység védelméért vállalta a kereszténység, Krisztus nevében, nem a világi javak vezérelték a várvédőket, hanem az erkölcsi tisztaság (Athleta Christi = Krisztus katonája)
Háborújuk szent háború → haláluk a vértanúság rangjára emelkedik, így megvalósítja a költő a keresztény hit egyik legfontosabb etikai célját, Krisztus követését (Imitatio Christi)
Nemzeti bűn és bűnhődés gondolatát veti fel (lásd: alapkoncepció)
Angyalok szerepeltetése (pl. Mihály arkangyal leszáll a pokolba és Szulimánt a magyarok ellen szítja; a végén Gábriel vezetésével angyali légió viszi lelküket a mennyországba)
Idealizált eszménykép: a várvédők szilárd egységet alkotnak, erényeik a vitézi hősiesség, tisztaság, kitűnő vezér áll a sereg élén (ellentét a török sereggel)
Megdicsőült keresztény vértanú: legveszedelmesebb ellenségtől szabadította meg az országot és a kereszténységet
Szerkezet:
1-6. ének:
Ostrom előzménye, előkészítés célja: el akarja hitetni az olvasóval, hogy a török tábor ereje csupán nagyságában van, ezzel szemben a magyar erkölcsileg, a hadvezérek és a katonák kapcsolatát tekintve felette áll
1. ének: Eposz eszmei megalapozása. Ábrázolja és bírálja a magyarországi viszonyokat. Szulejmán elindul → ellenség nagyságának hangsúlyozása, hangoztatja, hogy a török tábor ereje nem a vezérekben, hanem a tömeg erejében rejlik. Tartalmaz 3 eposzi kelléket: invokáció, porpozíció, enumeráció. Zrínyi lelkesítő beszéde.
2. ének: Hadsereg felszerelésének bemutatása: kitűnő fegyverzet → fokozza az ellenség nagyságát, de a helyzet nem reménytelen, ha a magyarok megtérnek: Isten akkor megbocsát.
Szulejmán: méltóság, okos, vitézség, kegyetlen zsarnok, önző dicsvágy, embertelen magány. Zrínyi: hazaszeretet, erkölcsi fölény, bátor, leleményes, jó katonai képesség, tudatos, elszánt, felelősségérzet, egy eszmei ország eszmei vezetője.
Törökök: óriási tömeg, nagy katonai felkészültség, de csak a zsákmányszerzés és a zsarnoki kényszer tartja őket össze.
Magyarok: kis létszám, bátorság, bajtársiasság, kiemelkedő katonai képességek → követendő példaképek, emberi vonások → hitelesség alátámasztása.
3. ének: Siklósi csata: előkészíti a valódi csatát. Megismerjük alaposabban a két sereget csatában.
Hangsúlyozza a várvédők elszántságát és győzelembe vetett hitét. Öli a törököket → kiegyenlítődés, török önbizalmának csökkentése. Bemutatja a török hibákat: ellenség lebecsülése, éberség hiánya, elbizakodottság.
4. ének: Seregszemle a siklósi győzelem után, török pánik, Zrínyi készülődik.
5. ének: Magyar seregszemle (enumeráció). Zrínyi elbúcsúzik fiától.
6. ének: Megérkezik a török előhad. Almás-pataknál magyar győzelem.
7-13. ének:
Ostrom leírása, fő cél: magyarok és törökök különböző értékrendjének bemutatása.
7. ének: Megérkezik a teljes török had. Farkasics meghal, Demirhám ás Deli Vid párbaja.
8. ének: A török vezér bemutatása.
9. ének: Jurasics és Radivoj halála.
10. ének: Szerkezeti tetőpont, ostromének, Zrínyi hősiességének leírása.
11. ének: Legjobb törökök bemutatása: Rusztán és Delimán jó barátok, de Rusztán feleségét (Cumilla) Delimán is szereti → széthúzás
másodszor is összecsap Demirhám és Deli Vid: Deli Vid megöli Demirhámot.
12. ének: Delimán és Cumilla tragikus szerelme: megszöknek, de Cumilla meghal, Delimán visszamegy meghalni.
13. ének: Borbála és Deli Vid szerelme: Deli Videt elfogják, Borbála beöltözik töröknek és visszaszerzi.
14-15. ének:
Történelmi valóság → vereség
14. ének: Barokk eposz összes jellemzője megtalálható benne. Csodás elemek felvonultatása.
15. ének: A törökök tervezik a visszavonulást, amikor elfogják a várvédők postagalambját, amiből kiderül, hogy már nem tudják tovább védeni a várat, ezért kirohannak. Fizikai halál, de erkölcsi győzelem.
Verselés: magyaros: ütemhangsúlyos, négyütemű 12-es sorok, bokorrím.
Befejezés: Fizikailag elbuknak a magyarok (történelmi tény), de erkölcsileg győzelmet aratnak.
Keverednek a reális és irreális elemek: életszeretet, halálfélelem, hazaszeretet, szerelem – mesebeli bátorság, óriási erő, végzetszerűség. Az egész művön végigvonuló alapeszme újra felerősödik: önfeláldozás a hazáért, egyéni hősiesség, Imitatio Christi.
Mondanivaló: Saját korának szóló figyelmeztető felhívás: erkölcsi fölénnyel, vitézséggel megmenthető az ország, ki lehet űzni a törököt; konkrét utalás a jelen és jövő feladataira.
A magyar barokk kiemelkedő alakja, nemzeti irodalmunk egyik büszkesége. Politikus és hadvezér volt, a literatúrával csak mellékesen, a törökkel való csaták szünetében foglalkozott. Hadvezéri sikereire, török ellen harcaira volt elsősorban büszke, hírnevét mégis írói művészete örökítette meg igazán.
1620-ban Csáktornyán született, Horvátország, arisztokrata családba. Apja végrendeletében fiai gyámja a király. Nevelőjük Pázmány Péter, jezsuita neveltetés, tanulmányaik: Bécs, Nagyszombat. Itáliai utazás, járt a pápánál is. Házassága: Draskovich Mária Eusébia, második felesége: Löbl Mária Zsófia. Katonáskodott: 30 éves háború, I. Rákóczi György elleni hadjárat, sziléziai háború a svédek ellen, 1664-ben téli hadjárat (szentgotthárdi győzelem, vasvári béke..). Célkitűzései: nemzeti hadsereg létrehozása, szervezkedett a Habsburgok ellen. Ezután „váratlanul” Csáktornyán egy vadkan megölte.
Művei:
• Tábori kis tracta: katonai kézikönyv rész (nem készült el teljesen)
• Vitéz hadnagy: több száz rövidebb-hosszabb elmélkedés gyűjteménye, tartalma: ideális hadvezér személye
• Mátyás király életéről való elmélkedés: nemzeti uralkodó típusát mutatja be, példa a független, erős, centralizált magyar állam kiépítésére
• Az török áfium ellen való orvosság: szenvedélyes hangú röpirat, változatos hangnem, logikus felépítés, téma: az állandó nemzeti hadsereg megteremtése mellett érvel
Barokk vonások a Szigeti veszedelemben
1, Nyelvi, stiláris gazdagság
2, Monumentalitás, mely a műfajválasztás tekintetében is megfigyelhető. Az eposz nagy terjedelmű, rengeteg szereplőt és nagyszabású hősöket vonultat fel. Lényeges, hogy a költő a várvédelmet nemcsak a török-magyar, hanem a török s az egész keresztény Európa világméretű eseményeként ábrázolta. Hosszú, tekervényes körmondatai, részletező hasonlatai is a barokk monumentalitást bizonyítják. Csataleírásban is a méretek felnagyítását alkalmazza (török sereg félelmetes ereje, nagysága, a magyarok erkölcsi fölénye stb.)
3, Mivel a barokk az ellenreformáció stílusa, a vallásos érzület is kimutatható a Szigeti veszedelemben. Az initiatio Christi, Krisztus megváltásának jelenetét ismétli meg. Zrínyit, a nemzeti hőst, Krisztus katonájaként mutatja be, vele imádkozás közben találkozunk a 2. énekben: “Zrínyi egy hajnalban, az mint volt szokása, | Valamikor hajnalnak volt hasadása, | Az szent feszület előtt térden áll vala, | S így kezde könyörgeni az ű szent szája”. A költő csodás elemeket előszeretettel alkalmaz – pld. az ima után a kereszt meghallgatja Zrínyi szavait: “Ím az te könyörgésedet meghallgattam, | Az te buzgó szüvedet mind általláttam.”. A mű végén az angyali légió elűzi a pokolbeli lelkeket és a hősök lelkét a mennybe szállítja.
4, Politikai szándéka: mozgósítás a török ellen. Zrínyi e művében fogalmazza meg felismerését, hogy a magyarság nem számíthat segítségre, saját erejéből, nemzeti összefogással képes megszabadulni a török seregektől.
5, Szándékos illúziókeltés jellemzi, a csodás elemeket hihetővé teszi, valószerűvé váltja: a vereséget győzelemként mutatja be (paradoxon elem): a védősereget győztesként tünteti fel a várat elfoglaló ellenséggel szemben, de a történelmet nem hamisítja meg.
6, Festői látásmódjával nemcsak az illúziókeltést, hanem a monumentalitást is szolgálja. Pld. a szultán külső jellemzése: fantáziát tágító (idézni könyv 28/ 36-37), érzelmeket fakasztó képekkel jellemez s a tényanyagok reális adagolásával szoktatja hozzá a valószerűtlen elfogadásához.
7, Különböző műfaji elemeket kever:
Lírai: elmélkedések, dalszerű betét, pld. a 3. énekben: Szkender bég és Rézmán kávézik közben egy fiú lantozik. Lírai reflexió: pld. 12. ének Cumillea halála, Delimán őrjöngése. Könyv. 155.
Epikai: leíró jellegű részletek, elbeszélések, seregjellemzések. Könyv. 20.
Drámai: párbeszédes jelenetek, dialógusok – 3. ének eleje – konfliktushelyzetek pld. Deli Vid és Delimán párbajának során
Kulcshelyzetekben szónoklatokat alkalmaz, így a retorikus hangnemet jeleníti meg, pld. Zrínyi buzdító beszéde az eskütétel előtt könyv 57. 5. ének.
8, Mivel a barokk nem az értelemre, hanem az érzelemre akar hatni, festői képeket, túldíszített jelzőket használ – basa jellemzése (könyv 28.). Sokoldalúan hangulatteremtő, hangulatfestő kifejezésekkel jellemzi hőseit, érzéki hatású metaforákat, pompázó jelzőket és bizarr akusztikájú verselési formákat alkalmaz – basa külső és belső jellemzése (könyv 28.).
9, Ellentétek, kontrasztok és párhuzamok fedezhetők fel a jellemzésekben: a török tábor megosztottsága, egymást pusztító ellenségeskedése ellentétben áll a magyarok egységével, önfeláldozó hitvesi szeretetével. A pokol-menny ellentéte a mű elején és végén.
10, Tudatos szerkesztettsége, a számmisztika jellemzi. Zrínyi tudatosságára vall, hogy az eposz 15 éneke összesen 1566 strófából áll: utalás a szigetvári ostrom évére.
Szigeti veszedelem:
Műfaj: nemzeti műeposz. Keletkezés: 1645-46. Megjelenése: 1651, Bécs, egy kötetben: Adriai tengernek Syrenaia. Szigeti veszedelem (=Zrinyiász). Feszületre: óda, vallásos számvetés. Peroráció: zárás, életcéljának rövid összegzése
Cím értelmezése: szirén = költő.
Téma: Szigetvár 1566-os ostroma (dédnagyapja emlékének állít emléket)
Alapkoncepció: a magyarság múltbeli sikerei Isten ajándékai, de a magyarok hálátlanok voltak, bűnbe estek, így Isten büntetése a török támadás. Isten kilátásban helyezi a büntetés feloldását is, ha megtérnek a magyarok. Az óriási török létszámmal szemben a szigeti védőseregben igen kiváló erények testesülnek meg, ezért a magyarság pártjára vonja Istent.
Barokk eposz jellemzői:
Megtartja a naiv eposz jellemzőit (saját korának mutat példát egy múltbeli történelmi eseménnyel) és az eposzi kellékeket.
Keresztény hit jegyébe született: pl. a múzsa az invokációban Szűz Mária (a középkori himnuszok stílusában könyörög hozzá)
Mű célja: ideálteremtés: dédapja a halált a kereszténység védelméért vállalta a kereszténység, Krisztus nevében, nem a világi javak vezérelték a várvédőket, hanem az erkölcsi tisztaság (Athleta Christi = Krisztus katonája)
Háborújuk szent háború → haláluk a vértanúság rangjára emelkedik, így megvalósítja a költő a keresztény hit egyik legfontosabb etikai célját, Krisztus követését (Imitatio Christi)
Nemzeti bűn és bűnhődés gondolatát veti fel (lásd: alapkoncepció)
Angyalok szerepeltetése (pl. Mihály arkangyal leszáll a pokolba és Szulimánt a magyarok ellen szítja; a végén Gábriel vezetésével angyali légió viszi lelküket a mennyországba)
Idealizált eszménykép: a várvédők szilárd egységet alkotnak, erényeik a vitézi hősiesség, tisztaság, kitűnő vezér áll a sereg élén (ellentét a török sereggel)
Megdicsőült keresztény vértanú: legveszedelmesebb ellenségtől szabadította meg az országot és a kereszténységet
Szerkezet:
1-6. ének:
Ostrom előzménye, előkészítés célja: el akarja hitetni az olvasóval, hogy a török tábor ereje csupán nagyságában van, ezzel szemben a magyar erkölcsileg, a hadvezérek és a katonák kapcsolatát tekintve felette áll
1. ének: Eposz eszmei megalapozása. Ábrázolja és bírálja a magyarországi viszonyokat. Szulejmán elindul → ellenség nagyságának hangsúlyozása, hangoztatja, hogy a török tábor ereje nem a vezérekben, hanem a tömeg erejében rejlik. Tartalmaz 3 eposzi kelléket: invokáció, porpozíció, enumeráció. Zrínyi lelkesítő beszéde.
2. ének: Hadsereg felszerelésének bemutatása: kitűnő fegyverzet → fokozza az ellenség nagyságát, de a helyzet nem reménytelen, ha a magyarok megtérnek: Isten akkor megbocsát.
Szulejmán: méltóság, okos, vitézség, kegyetlen zsarnok, önző dicsvágy, embertelen magány. Zrínyi: hazaszeretet, erkölcsi fölény, bátor, leleményes, jó katonai képesség, tudatos, elszánt, felelősségérzet, egy eszmei ország eszmei vezetője.
Törökök: óriási tömeg, nagy katonai felkészültség, de csak a zsákmányszerzés és a zsarnoki kényszer tartja őket össze.
Magyarok: kis létszám, bátorság, bajtársiasság, kiemelkedő katonai képességek → követendő példaképek, emberi vonások → hitelesség alátámasztása.
3. ének: Siklósi csata: előkészíti a valódi csatát. Megismerjük alaposabban a két sereget csatában.
Hangsúlyozza a várvédők elszántságát és győzelembe vetett hitét. Öli a törököket → kiegyenlítődés, török önbizalmának csökkentése. Bemutatja a török hibákat: ellenség lebecsülése, éberség hiánya, elbizakodottság.
4. ének: Seregszemle a siklósi győzelem után, török pánik, Zrínyi készülődik.
5. ének: Magyar seregszemle (enumeráció). Zrínyi elbúcsúzik fiától.
6. ének: Megérkezik a török előhad. Almás-pataknál magyar győzelem.
7-13. ének:
Ostrom leírása, fő cél: magyarok és törökök különböző értékrendjének bemutatása.
7. ének: Megérkezik a teljes török had. Farkasics meghal, Demirhám ás Deli Vid párbaja.
8. ének: A török vezér bemutatása.
9. ének: Jurasics és Radivoj halála.
10. ének: Szerkezeti tetőpont, ostromének, Zrínyi hősiességének leírása.
11. ének: Legjobb törökök bemutatása: Rusztán és Delimán jó barátok, de Rusztán feleségét (Cumilla) Delimán is szereti → széthúzás
másodszor is összecsap Demirhám és Deli Vid: Deli Vid megöli Demirhámot.
12. ének: Delimán és Cumilla tragikus szerelme: megszöknek, de Cumilla meghal, Delimán visszamegy meghalni.
13. ének: Borbála és Deli Vid szerelme: Deli Videt elfogják, Borbála beöltözik töröknek és visszaszerzi.
14-15. ének:
Történelmi valóság → vereség
14. ének: Barokk eposz összes jellemzője megtalálható benne. Csodás elemek felvonultatása.
15. ének: A törökök tervezik a visszavonulást, amikor elfogják a várvédők postagalambját, amiből kiderül, hogy már nem tudják tovább védeni a várat, ezért kirohannak. Fizikai halál, de erkölcsi győzelem.
Verselés: magyaros: ütemhangsúlyos, négyütemű 12-es sorok, bokorrím.
Befejezés: Fizikailag elbuknak a magyarok (történelmi tény), de erkölcsileg győzelmet aratnak.
Keverednek a reális és irreális elemek: életszeretet, halálfélelem, hazaszeretet, szerelem – mesebeli bátorság, óriási erő, végzetszerűség. Az egész művön végigvonuló alapeszme újra felerősödik: önfeláldozás a hazáért, egyéni hősiesség, Imitatio Christi.
Mondanivaló: Saját korának szóló figyelmeztető felhívás: erkölcsi fölénnyel, vitézséggel megmenthető az ország, ki lehet űzni a törököt; konkrét utalás a jelen és jövő feladataira.
Irodalom - Mikszáth Kálmán novellisztikája
Élete:
1847-ben született a Nógrád megyei Szklabonyán. Selmecbányán töltött diákévek után, jogász lett Pesten. Esküdt lett Balassagyarmaton Mauks Mátyás szolgabíró mellett. 1873 nyarán megnősült Mauks Ilonával. Dickenset ismeri meg általa, ezzel a romantika és a realizmus keverékét. A kiegyezést követő csalódás nemcsak közéleti válsághoz vezetett. Nem sikeres író.
1878-ban újságíróként Szegedre került. Szerették, megbecsülték. Innen kezdve jobb a dolga.
Itt egy egészen másfajta paraszti világ nyílik meg el a misztikummal töltött, babonás, naiv nógrádi faluval szemben ez a paraszti élet ridegebb, keményebb. 1881-ben visszatért Pestre először egy népszerű hetilap, az Ország-Világ segédszerkesztője lett.
81 augusztusában megjelent a Tót atyafiak című novelláskötete, négy korábban már különböző. Lapokban közreadott elbeszéléssel. Mikszáth szinte egyik napról a másikra híres író lett.
1883-ban, újra megesküdött volt feleségével, Mauks Ilonával. 1887-ben képviselő lett, s az maradt élete végéig. A kiegyezés korának félfeudális Magyarországa a maga időszerűtlen, bomló társadalmi berendezkedésével kihívta maga ellen a jobbak bírálatát.
Művei híven tükrözték vissza az úri- nemesi társadalomfokozódó erkölcsi-szellemi züllését.
Nagy kritikai realista regényei (Beszterce ostroma, Az új Zrínyiász, Különös házasság, A Noszty-fiú esete Tóth Marival, A fekete város). Megveti ezt a nemesi világot, de belülről látja: elítéli, de megérti. Ez adja egészen sajátos hangvételét és ábrázolási módját.
Mikszáth írásművészete a romantikából a realizmusba való átmenet. Ő volt a dzsentri első igen pontos bírálója. Az országgyűlési képviselők és a Monarchia bírálója. Sikerét a Tót atyafiak , és A jó palócok hozza meg. Az 1880-as évektől már nem a regény, hanem a novella lesz az uralkodó műfaj. Ez a realizmus megjelenésének és a hírlap- és folyóirat-kiadás vált elsődlegessé. Először Jókai hatása érvényesül munkásságában, de a Tót atyafiak és A jó palócok már fordulatot jelent. A városban értékvesztést lát. Nyelvezete közvetlen. A dezillozionizmus keríti hatalmába a kiegyezés után és a történetek a korhangulatot, tükrözik.
1896. július 15-én a budapesti újságírók egyesülete elnökévé választotta. 1898-ban hozzájárult az Országos Hírlap megalapításához, s annak megszűntéig főszerkesztője volt. 1899.február 8-án lemondott a budapesti újságírók egyesületének elnöki tisztéről. 1903-tól Az Újságfőmunkatársaként dolgozott. 1907-ben összegyűjtött munkáiért a Magyar Tudományos Akadémia nagy jutalommal tüntette ki. 1910-ben még megünnepelték írói pályafutásának negyvenedik évfordulóját, ezután Máramarosszigetre utazott, ahonnan már nagybetegen tért vissza, s néhány nap múlva, 1910.május 28-án meghalt.
Mikszáth írásművészetének jellemzői:
Főleg kisebb műveiről és nem regényeiről híres. Műveiből hiányzik a teljesség, a társadalom átfogó ábrázolása. Eltűnik a retorika és a pátosz, élőbeszédszerű könnyed, természetes stílus. Szubjektív előadásmód, népi mesemondó tudatvilága, anekdoták
áradó mesélőkedv a szerkezeti zártság szétzilálása. Inkább az érdekes eseményekre összpontosít, nem a mélyebb összefüggésekre. Jókaitól eltérően már nem az úr, hanem a paraszt a főszereplő. Jellemábrázolásaiban kísért a romantikus egyoldalúság, gyakran idealizálja őket. Hiányzik az elmélyültebb lélektani elemzés. Természet és ember kapcsolata. A novellákat összekapcsolják a szereplők. Foglalkoztatták a társadalmi fejlődés gondjai .
A Beszterce ostromában használ anekdotákat, ami ismert személyről szóló kerek, gyakran mulatságos történet. (Pongrácz István megjelenése vicces, mivel különc ember. A kortól elmarad és a nemesi rendszer szerint él.)
Tót atyafiak: 4 novella. Realista ábrázolás. Hőseik a civilizációtól elzárt, magányos, hegyi emberek, akiknek sokkal fontosabbak emberi kapcsolataiknál állataik és a természet. Mikszáth nem talál témát a nagyvárosban, ezért a faluról ír és a benne élő parasztokat szerepelteti. Itt anekdotákból, epizódokból, megfigyelésekből, népi mondákból áll össze a kép, ahogy környezetük ismerte meg őket. A második rész azonban mindig gyökeres ellentétben áll az elsővel - a nép fiai nem is olyanok amilyennek látszanak.
Az arany kisasszony
Fontos szerepe van a tájleírásnak, szinte állóképpé merevíti a cselekményt a leírással. Az idő megy, de nem változik semmi Selmecbányán. Csak öregednek az emberek. Csemez Krisztina megtetszik a szomszéd Mirkovszkinak, de az apja, csak a lány súlyával megegyező aranyért adja oda lányát. A fiú elmegy Amerikába, és többé nem jelenik meg. A környező világ változik míg a hegyekben élő parasztoké nem. Egy zárt világot ír le. A lényeg az életképek és az anekdoták. Az elbeszélés itt narratív. Nevetséges túlzásokat iktat a szövegbe.
Az a fekete folt
Itt az úr Olej Tamás, (brezinai bacsa, az egyedüli akit belülről láttat) akinek három ember parancsol: az Isten, a talári herceg és a tekintetes vármegye. Alakja egyes szám 3. személyű, vagyis alá van rendelve az elbeszélőnek. A falusiak szerint érzéketlen, az erdők vadállata (felesége temetésén nem sírt - pedig még most is hallja hangját a lombok susogásában). A cselekmény éppen jellemének hajlíthatatlanságának feszül; a herceg próbálja behálózni Olej lányát - mint apa ellenáll, megfenyegeti az urat. Mikor hallja a mesebeli gazdagság lehetőségét meginog, de tisztessége hamar felülkerekedik. Nem tud megszabadulni a gondolattól, hogy eladta volna lányát, mardossa a bűntudat, majd amikor a lány helyett csak az ajándéklevelet találja összetörik, és elpusztítja mindazt, ami számára a legfontosabb volt - nem tud becstelenül élni; erkölcsileg a kéjsóvár herceg fölé emelkedik. Más szereplők szerepeltetése csak jelzésszerű és alig tudunk meg róluk valamit. A természet segítségével írja le a belső lélekrajzot. A mű végén a fekete folt, ahol nem nő ki a fű ott volt az akol, és a lelkiismeret furdalást így vetíti ki. Ez egyben egy változást mutat be. A természet jelképpé válik a műveiben.
Lapaj, a híres dudás
Lapaj magának való, a természettel él, kapcsolata az emberekkel laza. Érzéketlenné válik (amikor a lány a vízbe megfullad), de a Sors megkísérti, felolvasztja a jégréteget; gyorsan változik - megtartja a nő gyerekét, amit a kunyhóban talál és elkezdi élvezni - ő is gyermekké válik - a gyerek is megszereti őt; végül feláldozza a híres dudáját, hogy felnevelje a csecsemőt.
A jó palócok: 15 elbeszélés. Mikszáth palócai sokkal beszédesebbek, mint a nagy hegyek zord lakói. Itt az egyetlen hideg ember az öreg Filcsik István, de ő nem palóc (hanem tót) és nem is paraszt. Ezekben a novellákban még gyakran bukkanhatunk romantikus túlzásokra és jellemfordulatokra. Mikszáth elfordul Jókaitól, már nem az úr, hanem a paraszt a főhős. Gyakran idealizálja őket - erkölcsi tisztaságukkal, romlatlanságukkal uraik fölé emeli őket. Tematikája ezzel erkölcsi és többre tartja a parasztot az uránál. Ezek a történetek nem falusi idillek, mindenhol ott rejlik egy-egy nyugtalanító tragédia. Mikszáth hegyi emberei és parasztjai lojálisak uraikkal szemben, nincsen bennük lázongó dac vagy forradalmi indulat, a békés megelégedést azonban mindig megzavarja valami, amiből aztán a cselekmény kerekedik. A jó palócok kedves tájaira, gyermekkori ismerősei közé vezet el. Sokkal otthonosabban mozog, beleéli magát hiedelmeikbe, átveszi paraszti szemléletüket, és nagy-nagy szeretettel beszél róluk, nem is mindig lehet tudni, hogy a szereplő vagy az író mesél. Lényegesen különböznek az előző kötet hőseitől - ők falvakban élnek, szeretik egymást, szegről-végről mindenki rokon. Nincsenek egymás előtt titkaik, rejtett érzelmeik vagy gondolataik. Ha valakinek lenne, az úgyis hamar kiderül. Ezért nem is lehetnek olyan jellegű ellentétek kötöttük mint a tót elbeszélések szereplői esetében. Ezekben a novellákban Mikszáth a sűrítés mesterének bizonyul, nincs meg az a hömpölygő mesélőkedve, az eseményeket nem részletezi, balladás sejtetéssel utal a lényeges fordulatokra. Fontos szerepe van a csodáknak, babonáknak, hiedelmeknek; a bűnös bűnhődik; a jó elnyeri jutalmát - Isten és a természet is védi; minden szép és idilli. A megjelenítés gyakran meseszerűnek tűnik. Mikszáth elbeszélőként jelenik meg a művekben és nem csak összeköti az eseményeket, hanem ő meséli el őket, narratív előadásmód. Megjelenítés módja képies.
A bágyi csoda: A csoda motívum úgy jelenik meg, hogy Vér Klára megcsalja a férjét (Gélyi Jánossal) és a folyó visszafelé folyik a sok el nem hordott szeméttől. S előtte azt, mondta férjének, akkor fordul el tőle, ha a patak visszafelé folyik.
Bede Anna tartozása: Bede Erzsi, Anna testvére, a babonákhoz híven, nővére halála után ő tölti le a börtönbüntetést, hogy nővére lelke tiszta maradjon.
A néhai bárány: Az áradáskor elveszett bárányt a gazda ellopja Baló Borcsától és ezzel a paraszt a gazda fölé emelkedik.
Használt elemek:
Tárgyi néprajz
Környezetrajz
Gazdaság, háztáj
Berendezés, használati tárgyak (néhai bárány)
Ruha- hajviselet
Az egyszerű hétköznapi élet leírása, jellegzetes munkák.
Szellemi néprajz elemei
Népszokások, jeles napok
Babonák (kút, fekete)
Közmondások, megszólítások, nevek. Az élőbeszéd imitációját kelti.
Főbb művei még:
Beszterce ostroma, A gavallérok, A Noszty fiú esete Tóth Marival, Új Zrínyiász
1847-ben született a Nógrád megyei Szklabonyán. Selmecbányán töltött diákévek után, jogász lett Pesten. Esküdt lett Balassagyarmaton Mauks Mátyás szolgabíró mellett. 1873 nyarán megnősült Mauks Ilonával. Dickenset ismeri meg általa, ezzel a romantika és a realizmus keverékét. A kiegyezést követő csalódás nemcsak közéleti válsághoz vezetett. Nem sikeres író.
1878-ban újságíróként Szegedre került. Szerették, megbecsülték. Innen kezdve jobb a dolga.
Itt egy egészen másfajta paraszti világ nyílik meg el a misztikummal töltött, babonás, naiv nógrádi faluval szemben ez a paraszti élet ridegebb, keményebb. 1881-ben visszatért Pestre először egy népszerű hetilap, az Ország-Világ segédszerkesztője lett.
81 augusztusában megjelent a Tót atyafiak című novelláskötete, négy korábban már különböző. Lapokban közreadott elbeszéléssel. Mikszáth szinte egyik napról a másikra híres író lett.
1883-ban, újra megesküdött volt feleségével, Mauks Ilonával. 1887-ben képviselő lett, s az maradt élete végéig. A kiegyezés korának félfeudális Magyarországa a maga időszerűtlen, bomló társadalmi berendezkedésével kihívta maga ellen a jobbak bírálatát.
Művei híven tükrözték vissza az úri- nemesi társadalomfokozódó erkölcsi-szellemi züllését.
Nagy kritikai realista regényei (Beszterce ostroma, Az új Zrínyiász, Különös házasság, A Noszty-fiú esete Tóth Marival, A fekete város). Megveti ezt a nemesi világot, de belülről látja: elítéli, de megérti. Ez adja egészen sajátos hangvételét és ábrázolási módját.
Mikszáth írásművészete a romantikából a realizmusba való átmenet. Ő volt a dzsentri első igen pontos bírálója. Az országgyűlési képviselők és a Monarchia bírálója. Sikerét a Tót atyafiak , és A jó palócok hozza meg. Az 1880-as évektől már nem a regény, hanem a novella lesz az uralkodó műfaj. Ez a realizmus megjelenésének és a hírlap- és folyóirat-kiadás vált elsődlegessé. Először Jókai hatása érvényesül munkásságában, de a Tót atyafiak és A jó palócok már fordulatot jelent. A városban értékvesztést lát. Nyelvezete közvetlen. A dezillozionizmus keríti hatalmába a kiegyezés után és a történetek a korhangulatot, tükrözik.
1896. július 15-én a budapesti újságírók egyesülete elnökévé választotta. 1898-ban hozzájárult az Országos Hírlap megalapításához, s annak megszűntéig főszerkesztője volt. 1899.február 8-án lemondott a budapesti újságírók egyesületének elnöki tisztéről. 1903-tól Az Újságfőmunkatársaként dolgozott. 1907-ben összegyűjtött munkáiért a Magyar Tudományos Akadémia nagy jutalommal tüntette ki. 1910-ben még megünnepelték írói pályafutásának negyvenedik évfordulóját, ezután Máramarosszigetre utazott, ahonnan már nagybetegen tért vissza, s néhány nap múlva, 1910.május 28-án meghalt.
Mikszáth írásművészetének jellemzői:
Főleg kisebb műveiről és nem regényeiről híres. Műveiből hiányzik a teljesség, a társadalom átfogó ábrázolása. Eltűnik a retorika és a pátosz, élőbeszédszerű könnyed, természetes stílus. Szubjektív előadásmód, népi mesemondó tudatvilága, anekdoták
áradó mesélőkedv a szerkezeti zártság szétzilálása. Inkább az érdekes eseményekre összpontosít, nem a mélyebb összefüggésekre. Jókaitól eltérően már nem az úr, hanem a paraszt a főszereplő. Jellemábrázolásaiban kísért a romantikus egyoldalúság, gyakran idealizálja őket. Hiányzik az elmélyültebb lélektani elemzés. Természet és ember kapcsolata. A novellákat összekapcsolják a szereplők. Foglalkoztatták a társadalmi fejlődés gondjai .
A Beszterce ostromában használ anekdotákat, ami ismert személyről szóló kerek, gyakran mulatságos történet. (Pongrácz István megjelenése vicces, mivel különc ember. A kortól elmarad és a nemesi rendszer szerint él.)
Tót atyafiak: 4 novella. Realista ábrázolás. Hőseik a civilizációtól elzárt, magányos, hegyi emberek, akiknek sokkal fontosabbak emberi kapcsolataiknál állataik és a természet. Mikszáth nem talál témát a nagyvárosban, ezért a faluról ír és a benne élő parasztokat szerepelteti. Itt anekdotákból, epizódokból, megfigyelésekből, népi mondákból áll össze a kép, ahogy környezetük ismerte meg őket. A második rész azonban mindig gyökeres ellentétben áll az elsővel - a nép fiai nem is olyanok amilyennek látszanak.
Az arany kisasszony
Fontos szerepe van a tájleírásnak, szinte állóképpé merevíti a cselekményt a leírással. Az idő megy, de nem változik semmi Selmecbányán. Csak öregednek az emberek. Csemez Krisztina megtetszik a szomszéd Mirkovszkinak, de az apja, csak a lány súlyával megegyező aranyért adja oda lányát. A fiú elmegy Amerikába, és többé nem jelenik meg. A környező világ változik míg a hegyekben élő parasztoké nem. Egy zárt világot ír le. A lényeg az életképek és az anekdoták. Az elbeszélés itt narratív. Nevetséges túlzásokat iktat a szövegbe.
Az a fekete folt
Itt az úr Olej Tamás, (brezinai bacsa, az egyedüli akit belülről láttat) akinek három ember parancsol: az Isten, a talári herceg és a tekintetes vármegye. Alakja egyes szám 3. személyű, vagyis alá van rendelve az elbeszélőnek. A falusiak szerint érzéketlen, az erdők vadállata (felesége temetésén nem sírt - pedig még most is hallja hangját a lombok susogásában). A cselekmény éppen jellemének hajlíthatatlanságának feszül; a herceg próbálja behálózni Olej lányát - mint apa ellenáll, megfenyegeti az urat. Mikor hallja a mesebeli gazdagság lehetőségét meginog, de tisztessége hamar felülkerekedik. Nem tud megszabadulni a gondolattól, hogy eladta volna lányát, mardossa a bűntudat, majd amikor a lány helyett csak az ajándéklevelet találja összetörik, és elpusztítja mindazt, ami számára a legfontosabb volt - nem tud becstelenül élni; erkölcsileg a kéjsóvár herceg fölé emelkedik. Más szereplők szerepeltetése csak jelzésszerű és alig tudunk meg róluk valamit. A természet segítségével írja le a belső lélekrajzot. A mű végén a fekete folt, ahol nem nő ki a fű ott volt az akol, és a lelkiismeret furdalást így vetíti ki. Ez egyben egy változást mutat be. A természet jelképpé válik a műveiben.
Lapaj, a híres dudás
Lapaj magának való, a természettel él, kapcsolata az emberekkel laza. Érzéketlenné válik (amikor a lány a vízbe megfullad), de a Sors megkísérti, felolvasztja a jégréteget; gyorsan változik - megtartja a nő gyerekét, amit a kunyhóban talál és elkezdi élvezni - ő is gyermekké válik - a gyerek is megszereti őt; végül feláldozza a híres dudáját, hogy felnevelje a csecsemőt.
A jó palócok: 15 elbeszélés. Mikszáth palócai sokkal beszédesebbek, mint a nagy hegyek zord lakói. Itt az egyetlen hideg ember az öreg Filcsik István, de ő nem palóc (hanem tót) és nem is paraszt. Ezekben a novellákban még gyakran bukkanhatunk romantikus túlzásokra és jellemfordulatokra. Mikszáth elfordul Jókaitól, már nem az úr, hanem a paraszt a főhős. Gyakran idealizálja őket - erkölcsi tisztaságukkal, romlatlanságukkal uraik fölé emeli őket. Tematikája ezzel erkölcsi és többre tartja a parasztot az uránál. Ezek a történetek nem falusi idillek, mindenhol ott rejlik egy-egy nyugtalanító tragédia. Mikszáth hegyi emberei és parasztjai lojálisak uraikkal szemben, nincsen bennük lázongó dac vagy forradalmi indulat, a békés megelégedést azonban mindig megzavarja valami, amiből aztán a cselekmény kerekedik. A jó palócok kedves tájaira, gyermekkori ismerősei közé vezet el. Sokkal otthonosabban mozog, beleéli magát hiedelmeikbe, átveszi paraszti szemléletüket, és nagy-nagy szeretettel beszél róluk, nem is mindig lehet tudni, hogy a szereplő vagy az író mesél. Lényegesen különböznek az előző kötet hőseitől - ők falvakban élnek, szeretik egymást, szegről-végről mindenki rokon. Nincsenek egymás előtt titkaik, rejtett érzelmeik vagy gondolataik. Ha valakinek lenne, az úgyis hamar kiderül. Ezért nem is lehetnek olyan jellegű ellentétek kötöttük mint a tót elbeszélések szereplői esetében. Ezekben a novellákban Mikszáth a sűrítés mesterének bizonyul, nincs meg az a hömpölygő mesélőkedve, az eseményeket nem részletezi, balladás sejtetéssel utal a lényeges fordulatokra. Fontos szerepe van a csodáknak, babonáknak, hiedelmeknek; a bűnös bűnhődik; a jó elnyeri jutalmát - Isten és a természet is védi; minden szép és idilli. A megjelenítés gyakran meseszerűnek tűnik. Mikszáth elbeszélőként jelenik meg a művekben és nem csak összeköti az eseményeket, hanem ő meséli el őket, narratív előadásmód. Megjelenítés módja képies.
A bágyi csoda: A csoda motívum úgy jelenik meg, hogy Vér Klára megcsalja a férjét (Gélyi Jánossal) és a folyó visszafelé folyik a sok el nem hordott szeméttől. S előtte azt, mondta férjének, akkor fordul el tőle, ha a patak visszafelé folyik.
Bede Anna tartozása: Bede Erzsi, Anna testvére, a babonákhoz híven, nővére halála után ő tölti le a börtönbüntetést, hogy nővére lelke tiszta maradjon.
A néhai bárány: Az áradáskor elveszett bárányt a gazda ellopja Baló Borcsától és ezzel a paraszt a gazda fölé emelkedik.
Használt elemek:
Tárgyi néprajz
Környezetrajz
Gazdaság, háztáj
Berendezés, használati tárgyak (néhai bárány)
Ruha- hajviselet
Az egyszerű hétköznapi élet leírása, jellegzetes munkák.
Szellemi néprajz elemei
Népszokások, jeles napok
Babonák (kút, fekete)
Közmondások, megszólítások, nevek. Az élőbeszéd imitációját kelti.
Főbb művei még:
Beszterce ostroma, A gavallérok, A Noszty fiú esete Tóth Marival, Új Zrínyiász
Irodalom - Kölcsey Ferenc lírája
Élete:
1790-ben született Sződemeteren. Szülei középbirtokos nemesek. Gyermekkorában himlő szövődményeként fellépő betegségben veszítette el fél szeme világát. Tizenkét évesen árván maradt. Sokat betegeskedő, törékeny testalkatú ember volt. Házasságot nem kötött, de testvéröccse halála után annak fiát, Kölcsey Kálmánt saját gyermekeként nevelte.
Tanulmányait Debrecenben, a református kollégiumban és a pesti egyetemen végezte. Írt és olvasott németül, görögül és latinul, de jogi felkészültsége is kiváló volt. Még debreceni diákként szoros barátságot kötött Szemere Pállal. Együtt kezdtek hozzá a felvilágosodás kori francia irodalom és filozófia tanulmányozásához és egyes művek fordításához. Debreceni diákként ismerkedett meg Kazinczy Ferenccel is.
A nyelvújítás harcaiban Kazinczy felkérésére Szemerével közösen írták a Felelet a Mondolatra című pamfletet – válaszként az ortológusok támadására. Tulajdonképpen ez a munka tette országosan ismerté nevét. Kazinczyt hosszú időn keresztül mestereként tisztelte, viszonyuk az 1820-as évektől hidegült el. A mester nem értett egyet tanítványa irodalmi és politikai szemléletváltásával, aromantika és a politikai radikalizmus felé fordulásával.
Élete végéig gazdálkodott családi birtokain, de emellett szerepet vállalt a korabeli kulturális, irodalmi életben és a megyei politikai közéletben is. Írásainak egy részét az 1817-ben indult, Tudományos Gyűjteményben jelentette meg, később maga is szerkesztett Szemerével közösen irodalmi-esztétikai folyóiratot Élet és Literatura címmel.
Az 1820-as évek végétől kezdve aktívan politizált, az 1832–36-os országgyűlésen Szatmár megye követe volt az alsóházban. Országgyűlési beszédeit őrzi Országgyűlési naplója. Több fontos kérdésben mondott beszédei nemcsak a magyar reformkori politikai élet fontos dokumentumai, hanem a szónoki beszéd gyönyörű példái is egyben. Kérlelhetetlen érvelése, szónoki stílusa, haladó eszmeisége a politikai ellenzék és az országgyűlési ifjak egyik kedvencévé tette. Tevékenységét sem az udvar, sem megyéje konzervatív vezetése nem nézte jó szemmel, s még az országgyűlés berekesztése előtt visszavonták követi megbízatását, mivel nem volt hajlandó a jobbágykérdésben megyéje utasítása szerint szavazni. Ekkortól szinte remetei magányban élt családi birtokán, Szatmárcsekén. Az 1832–36-os országgyűlés feloszlatása után megkezdődött az ellenzékkel való leszámolás, perbe fogták többek között Kossuth Lajost az Országgyűlési Tudósítások szerkesztése és terjesztése miatt és báró Wesselényi Miklóst, a reformpárti politikai ellenzék vezéralakját. Kölcsey Kossuth ügyében feliratot írt, Wesselényinek pedig jogi képviseletére, védelmére készült.
A közéletből való kényszerű visszavonulás nem jelentett Kölcsey számára szakítást a politizálással. Hivatalos ügyeiben tett utazása során megfázott, és ismételten megbetegedett. Amúgy is gyönge szervezete már nem bírt ellenállni az újabb betegségnek, 1838 augusztusában meghalt.
Költészetének jellemzői: Kezdetben szentimentális versek (20as évek), majd romantikus hang (30as évek), egyre pesszimistábbá válik hangja, ennek oka: egyre többet foglalkozik a közélettel. Aljegyző, jegyző, országgyűlési képviselő (tapasztalja az ország állapotát). 32-36os országgyűlés kudarca elkeseríti.
Zrínyi második éneke: Költő és a sors párbeszéde. A magyarság romlásáról beszél a versben, a pusztító erőket mutatja be, a vers végkicsengése, hogy más faj áll a négy folyam partjára. Alkalmatlan és képtelen az életre. Az országban uralkodó politikai helyzet keseríti el a költőt. Ismeri Herder jóslatát a halálraítélt életre képtelen népekről, elkeseredettségében fogalmazza meg a nemzet eltűnésének a gondolatát.
Huszt
A Huszt című epigrammában a dicső múlttal szemben a költő jelenre hívja fel a figyelmet. A jelenben kell cselekedni, és nagy dolgokat kell véghezvinni. Az 1-4. sorig romantikusan színezett elbeszélés, az 5-8. sorban valóságos drámai jelenettel folytatódik. A régi dicsőség árnyalapjának szózata és tanításának szigora egy szállóigévé vált parancsban összegződik: “Hass, alkoss, gyarapíts: és a haza fényre derül”.
A történelmi körülmények: 1832-36-os országgyűlés felosztása, az 1830-31-es Lengyel felkelés vérbefojtása ismét újabb kétségbeesése taszítja Kölcseyt. Így a három költői korszak 1837-38 között ebben a hangulatban tart. Ennek a korszaknak jellemző verse: Zrínyi második éneke.
Zrínyi dala
A vers eredeti címe: Szabrárci dal.
A vers egy lírai párbeszéd, de a valós dialógus helyére belső párbeszéd lép: megidézi: Zrínyi Miklós alakját. A vándor kérdez és a költőnek Zrínyivel egybeolvadó énje válaszol. A téma: a hősi múlt és a sivár jelen szembeállítása. Ennek aktualitást ad: a vándor, aki messze földön jár és keresi a régiek dicső világát (páros strófák), a válasz azonban leverő, kiábrándító, elutasító (páratlan strófák) “Hol van a hon, … a bérc, … a nép?” (kérdés)
“Névben él csak, többé nincs jelen.” (válasz)
A költő nemzet alatt a nemesi réteget értette, Kölcsey így a saját rétegéből ábrándult ki.
Kölcsey szemléletében változás következett be, feladja eddigi pesszimizmusát, és a közéleti tevékenységben találja meg életcélját, szerepét (reformország- gyűlések új reményt adnak). A Széchenyi István által írt Hitel című könyv a régi dicsőség felé fordulás helyett a jelen feladatain való munkálkodást sugallja: “Magyarország- volt;-én azt szeretném hinni: lesz!” Kölcsey költészetében ez a szemléletbeli váltás az epigrammák megírásának korszaka. Ez a legmegfelelőbb műfaj a legfontosabb kötelességek, tetrekész , cselekvő hazafiaság kifejezésére.
Hymnus (A magyar nép zivataros századaiból)
Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én, Csekén írta első nemzeti versünket. A költő szemléletében először 1817 után jelennek meg a romantikus jegyek, a haza, a nemzet, a múlt tematizálása. Egy közösség - a magyar nép - részeként értelmezi önmagát, mint költőt, és legfontosabb feladatának az eszményi, erkölcsileg tökéletes közösség megteremtését tartja.
A cím megjelöli a vers műfaját, előre jelzi a műfaj sajátosságait; a megszólaló beszédhelyzetét és a vers retorikai felépítését. Az alcím a címre utal vissza, és előrevetíti, hogy egy szerepverssel van dolgunk, mivel a Hymnus eredetét a zivataros századokba, a múltba vetíti.
A vers beszélője egyfajta prófétaként, prédikátorként beszél, aki Istenhez szól, Istentől kéri, hogy kegyelmezzen meg a magyar népnek, szabadítsa meg szenvedéseitől. Isten és a magyar nép között próbál közvetíteni, megpróbálja Istent befolyásolni. Be akarja bizonyítani, hogy megbűnhődte minden bűnét, rászolgált már az isteni kegyelemre a magyar nép.
Istent tartja a történelem mozgatójának, szinte az Ószövetség Istenét idézi, és úgy gondolja, Isten szemében a legfontosabb az erkölcs, tehát Isten döntése a magyarok erkölcsi magatartásától függ. Az Isteni kegyelem végső jele pedig a szabadságban nyilvánul meg.
Ez a fajta beszédhelyzet a reformáció irodalmában volt igazán jellemző, a zsoltárköltészetben és a barokk irodalomban is jelen van.
Történetszemlélete erősen valláserkölcsi alapú, a bűn-bűnhődés- Isteni kegyelem hármasságára épül. A magyarság bűneit konkrétan nem nevezi meg, de a történelmi hagyományokat ismerve ezek leginkább az egység, az összefogás teljes hiánya, az Istentől való elfordulás, és erkölcsök meggyengülése.
Ezért gyúlt harag Isten keblében, és sújtja a magyar népet a zivataros századokkal, a sok-sok szenvedéssel. De a vers beszélője úgy gondolja, már “megbűnhődtük bűneinket”, kegyelmet, áldást és a vers végén szánalmat kér Istentől. A végső Isteni kegyelemnek pedig jellegzetesen romantikus módon a szabadságot tartja; Petőfinél találkozhatunk később a szabadság, a teljesség ilyen mitikus módon való szemléletével.
Retorikailag is hűen követi a himnusz műfaji sajátosságait, tehát a vers beszélője megszólítja Istent, majd megfogalmazza a hozzá intézett kérését; áldja meg a magyar népet. Ezután érvel, miért is érdemelte már ki a magyarság az isteni kegyelmet. Megjeleníti Isten és a közösség harmonikus viszonyát; a honfoglalás korát, a letelepedést, a magyar nemzet virágzásának időszakát, melyek a mind-mind a romantikában visszatérő motívumok. Majd felsorolja szenvedéseket, megmutatja a pusztulás, a romlás képeit. Ekkor a beszédhelyzetben egy éles váltás következik be, “elfordul” Istentől, és a hazát szólítja meg, hozzá intézi szavait, egyfajta élőlénnyé, szinte a közösségtől független létezővé teszi, így az ellene elkövetett bűnök csak még súlyosabbnak tűnnek (ez a szemlélet a később megszülető Zrínyi versekben még erőteljesebben megjelenik). Végül lezárásképpen ismét megszólítja Istent, és megismétli a kérését, de ekkor már módosítva; áldás helyett szánalmat kér. Ez az elbizonytalanodásra utal, ő maga sem biztos benne teljesen, hogy itt van-e már valóban az Isteni kegyelem ideje, így inkább megalázkodik, megbánja a közösség bűneit. A megszólítás variatív módon történő megismétlése miatt a lezárásban a vers szerkezetileg keretes versnek, egy lezárt egésznek tekinthető.
A vers kezdetén a múltba tekint, és folyamatosan változik át a beszélő jelenébe. De a jelenben is folytatódik a szenvedések sora, tehát a múlt, a bűnhődés nem lezárt folyamat; a múlt és a jelen nem válik el egymástól élesen.
Modalitását tekintve az első két részben az elégikus pátosz, a magasztos hangsúly határozottan megjelenik, majd a vers intenzitásbéli csúcspontján, az 5. és 6. versszakban ez a patetikus hangnem tragikussá válik.
A költő nemzetfogalmát szemlélve azt tapasztalhatjuk, hogy a magyarság, mint a mai értelemben vett kulturális, nyelvi közösség, és, amikor a múltat tekinti, a nemesi nemzetfogalom is megjelenik (ennek jelképei: Bendegúz, Árpád, Mátyás).
A mű erősen metaforizált, a magyarság múltja és a szenvedések sora mind egy-egy, ellentétes tartalmú képben villannak fel. A vers beszélője, mint a közösség része, úgy véli, hogy a közösség érti ezeket az utalásokat.
Nyelvezetét, verselését tekintve erőteljesen archaikus (még sokszor a 19. század számára is). Mondatszerkesztése teljesen romantikus, bonyolult szintaktikai viszonyokat használ. Lejtése trochaikus, egyszerűen, tudatosan szerkesztett rímelése van. Ezek előzményei már Zrínyinél és Berzsenyinél is megtalálhatók.
Hamar válik nemzeti versünkké, de Vörösmarty Mihály Szózat című műve sokáig elsőbbséget élvez a Hymnus-szal szemben. Igazi népszerűségét akkor nyeri el, amikor 1844-ben Erkel Ferenc megzenésíti, majd 1848-tól már első versünkként tartjuk számon.
1790-ben született Sződemeteren. Szülei középbirtokos nemesek. Gyermekkorában himlő szövődményeként fellépő betegségben veszítette el fél szeme világát. Tizenkét évesen árván maradt. Sokat betegeskedő, törékeny testalkatú ember volt. Házasságot nem kötött, de testvéröccse halála után annak fiát, Kölcsey Kálmánt saját gyermekeként nevelte.
Tanulmányait Debrecenben, a református kollégiumban és a pesti egyetemen végezte. Írt és olvasott németül, görögül és latinul, de jogi felkészültsége is kiváló volt. Még debreceni diákként szoros barátságot kötött Szemere Pállal. Együtt kezdtek hozzá a felvilágosodás kori francia irodalom és filozófia tanulmányozásához és egyes művek fordításához. Debreceni diákként ismerkedett meg Kazinczy Ferenccel is.
A nyelvújítás harcaiban Kazinczy felkérésére Szemerével közösen írták a Felelet a Mondolatra című pamfletet – válaszként az ortológusok támadására. Tulajdonképpen ez a munka tette országosan ismerté nevét. Kazinczyt hosszú időn keresztül mestereként tisztelte, viszonyuk az 1820-as évektől hidegült el. A mester nem értett egyet tanítványa irodalmi és politikai szemléletváltásával, aromantika és a politikai radikalizmus felé fordulásával.
Élete végéig gazdálkodott családi birtokain, de emellett szerepet vállalt a korabeli kulturális, irodalmi életben és a megyei politikai közéletben is. Írásainak egy részét az 1817-ben indult, Tudományos Gyűjteményben jelentette meg, később maga is szerkesztett Szemerével közösen irodalmi-esztétikai folyóiratot Élet és Literatura címmel.
Az 1820-as évek végétől kezdve aktívan politizált, az 1832–36-os országgyűlésen Szatmár megye követe volt az alsóházban. Országgyűlési beszédeit őrzi Országgyűlési naplója. Több fontos kérdésben mondott beszédei nemcsak a magyar reformkori politikai élet fontos dokumentumai, hanem a szónoki beszéd gyönyörű példái is egyben. Kérlelhetetlen érvelése, szónoki stílusa, haladó eszmeisége a politikai ellenzék és az országgyűlési ifjak egyik kedvencévé tette. Tevékenységét sem az udvar, sem megyéje konzervatív vezetése nem nézte jó szemmel, s még az országgyűlés berekesztése előtt visszavonták követi megbízatását, mivel nem volt hajlandó a jobbágykérdésben megyéje utasítása szerint szavazni. Ekkortól szinte remetei magányban élt családi birtokán, Szatmárcsekén. Az 1832–36-os országgyűlés feloszlatása után megkezdődött az ellenzékkel való leszámolás, perbe fogták többek között Kossuth Lajost az Országgyűlési Tudósítások szerkesztése és terjesztése miatt és báró Wesselényi Miklóst, a reformpárti politikai ellenzék vezéralakját. Kölcsey Kossuth ügyében feliratot írt, Wesselényinek pedig jogi képviseletére, védelmére készült.
A közéletből való kényszerű visszavonulás nem jelentett Kölcsey számára szakítást a politizálással. Hivatalos ügyeiben tett utazása során megfázott, és ismételten megbetegedett. Amúgy is gyönge szervezete már nem bírt ellenállni az újabb betegségnek, 1838 augusztusában meghalt.
Költészetének jellemzői: Kezdetben szentimentális versek (20as évek), majd romantikus hang (30as évek), egyre pesszimistábbá válik hangja, ennek oka: egyre többet foglalkozik a közélettel. Aljegyző, jegyző, országgyűlési képviselő (tapasztalja az ország állapotát). 32-36os országgyűlés kudarca elkeseríti.
Zrínyi második éneke: Költő és a sors párbeszéde. A magyarság romlásáról beszél a versben, a pusztító erőket mutatja be, a vers végkicsengése, hogy más faj áll a négy folyam partjára. Alkalmatlan és képtelen az életre. Az országban uralkodó politikai helyzet keseríti el a költőt. Ismeri Herder jóslatát a halálraítélt életre képtelen népekről, elkeseredettségében fogalmazza meg a nemzet eltűnésének a gondolatát.
Huszt
A Huszt című epigrammában a dicső múlttal szemben a költő jelenre hívja fel a figyelmet. A jelenben kell cselekedni, és nagy dolgokat kell véghezvinni. Az 1-4. sorig romantikusan színezett elbeszélés, az 5-8. sorban valóságos drámai jelenettel folytatódik. A régi dicsőség árnyalapjának szózata és tanításának szigora egy szállóigévé vált parancsban összegződik: “Hass, alkoss, gyarapíts: és a haza fényre derül”.
A történelmi körülmények: 1832-36-os országgyűlés felosztása, az 1830-31-es Lengyel felkelés vérbefojtása ismét újabb kétségbeesése taszítja Kölcseyt. Így a három költői korszak 1837-38 között ebben a hangulatban tart. Ennek a korszaknak jellemző verse: Zrínyi második éneke.
Zrínyi dala
A vers eredeti címe: Szabrárci dal.
A vers egy lírai párbeszéd, de a valós dialógus helyére belső párbeszéd lép: megidézi: Zrínyi Miklós alakját. A vándor kérdez és a költőnek Zrínyivel egybeolvadó énje válaszol. A téma: a hősi múlt és a sivár jelen szembeállítása. Ennek aktualitást ad: a vándor, aki messze földön jár és keresi a régiek dicső világát (páros strófák), a válasz azonban leverő, kiábrándító, elutasító (páratlan strófák) “Hol van a hon, … a bérc, … a nép?” (kérdés)
“Névben él csak, többé nincs jelen.” (válasz)
A költő nemzet alatt a nemesi réteget értette, Kölcsey így a saját rétegéből ábrándult ki.
Kölcsey szemléletében változás következett be, feladja eddigi pesszimizmusát, és a közéleti tevékenységben találja meg életcélját, szerepét (reformország- gyűlések új reményt adnak). A Széchenyi István által írt Hitel című könyv a régi dicsőség felé fordulás helyett a jelen feladatain való munkálkodást sugallja: “Magyarország- volt;-én azt szeretném hinni: lesz!” Kölcsey költészetében ez a szemléletbeli váltás az epigrammák megírásának korszaka. Ez a legmegfelelőbb műfaj a legfontosabb kötelességek, tetrekész , cselekvő hazafiaság kifejezésére.
Hymnus (A magyar nép zivataros századaiból)
Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én, Csekén írta első nemzeti versünket. A költő szemléletében először 1817 után jelennek meg a romantikus jegyek, a haza, a nemzet, a múlt tematizálása. Egy közösség - a magyar nép - részeként értelmezi önmagát, mint költőt, és legfontosabb feladatának az eszményi, erkölcsileg tökéletes közösség megteremtését tartja.
A cím megjelöli a vers műfaját, előre jelzi a műfaj sajátosságait; a megszólaló beszédhelyzetét és a vers retorikai felépítését. Az alcím a címre utal vissza, és előrevetíti, hogy egy szerepverssel van dolgunk, mivel a Hymnus eredetét a zivataros századokba, a múltba vetíti.
A vers beszélője egyfajta prófétaként, prédikátorként beszél, aki Istenhez szól, Istentől kéri, hogy kegyelmezzen meg a magyar népnek, szabadítsa meg szenvedéseitől. Isten és a magyar nép között próbál közvetíteni, megpróbálja Istent befolyásolni. Be akarja bizonyítani, hogy megbűnhődte minden bűnét, rászolgált már az isteni kegyelemre a magyar nép.
Istent tartja a történelem mozgatójának, szinte az Ószövetség Istenét idézi, és úgy gondolja, Isten szemében a legfontosabb az erkölcs, tehát Isten döntése a magyarok erkölcsi magatartásától függ. Az Isteni kegyelem végső jele pedig a szabadságban nyilvánul meg.
Ez a fajta beszédhelyzet a reformáció irodalmában volt igazán jellemző, a zsoltárköltészetben és a barokk irodalomban is jelen van.
Történetszemlélete erősen valláserkölcsi alapú, a bűn-bűnhődés- Isteni kegyelem hármasságára épül. A magyarság bűneit konkrétan nem nevezi meg, de a történelmi hagyományokat ismerve ezek leginkább az egység, az összefogás teljes hiánya, az Istentől való elfordulás, és erkölcsök meggyengülése.
Ezért gyúlt harag Isten keblében, és sújtja a magyar népet a zivataros századokkal, a sok-sok szenvedéssel. De a vers beszélője úgy gondolja, már “megbűnhődtük bűneinket”, kegyelmet, áldást és a vers végén szánalmat kér Istentől. A végső Isteni kegyelemnek pedig jellegzetesen romantikus módon a szabadságot tartja; Petőfinél találkozhatunk később a szabadság, a teljesség ilyen mitikus módon való szemléletével.
Retorikailag is hűen követi a himnusz műfaji sajátosságait, tehát a vers beszélője megszólítja Istent, majd megfogalmazza a hozzá intézett kérését; áldja meg a magyar népet. Ezután érvel, miért is érdemelte már ki a magyarság az isteni kegyelmet. Megjeleníti Isten és a közösség harmonikus viszonyát; a honfoglalás korát, a letelepedést, a magyar nemzet virágzásának időszakát, melyek a mind-mind a romantikában visszatérő motívumok. Majd felsorolja szenvedéseket, megmutatja a pusztulás, a romlás képeit. Ekkor a beszédhelyzetben egy éles váltás következik be, “elfordul” Istentől, és a hazát szólítja meg, hozzá intézi szavait, egyfajta élőlénnyé, szinte a közösségtől független létezővé teszi, így az ellene elkövetett bűnök csak még súlyosabbnak tűnnek (ez a szemlélet a később megszülető Zrínyi versekben még erőteljesebben megjelenik). Végül lezárásképpen ismét megszólítja Istent, és megismétli a kérését, de ekkor már módosítva; áldás helyett szánalmat kér. Ez az elbizonytalanodásra utal, ő maga sem biztos benne teljesen, hogy itt van-e már valóban az Isteni kegyelem ideje, így inkább megalázkodik, megbánja a közösség bűneit. A megszólítás variatív módon történő megismétlése miatt a lezárásban a vers szerkezetileg keretes versnek, egy lezárt egésznek tekinthető.
A vers kezdetén a múltba tekint, és folyamatosan változik át a beszélő jelenébe. De a jelenben is folytatódik a szenvedések sora, tehát a múlt, a bűnhődés nem lezárt folyamat; a múlt és a jelen nem válik el egymástól élesen.
Modalitását tekintve az első két részben az elégikus pátosz, a magasztos hangsúly határozottan megjelenik, majd a vers intenzitásbéli csúcspontján, az 5. és 6. versszakban ez a patetikus hangnem tragikussá válik.
A költő nemzetfogalmát szemlélve azt tapasztalhatjuk, hogy a magyarság, mint a mai értelemben vett kulturális, nyelvi közösség, és, amikor a múltat tekinti, a nemesi nemzetfogalom is megjelenik (ennek jelképei: Bendegúz, Árpád, Mátyás).
A mű erősen metaforizált, a magyarság múltja és a szenvedések sora mind egy-egy, ellentétes tartalmú képben villannak fel. A vers beszélője, mint a közösség része, úgy véli, hogy a közösség érti ezeket az utalásokat.
Nyelvezetét, verselését tekintve erőteljesen archaikus (még sokszor a 19. század számára is). Mondatszerkesztése teljesen romantikus, bonyolult szintaktikai viszonyokat használ. Lejtése trochaikus, egyszerűen, tudatosan szerkesztett rímelése van. Ezek előzményei már Zrínyinél és Berzsenyinél is megtalálhatók.
Hamar válik nemzeti versünkké, de Vörösmarty Mihály Szózat című műve sokáig elsőbbséget élvez a Hymnus-szal szemben. Igazi népszerűségét akkor nyeri el, amikor 1844-ben Erkel Ferenc megzenésíti, majd 1848-tól már első versünkként tartjuk számon.
Irodalom - Berzsenyi Dániel ódái
Élete:
Berzsenyi Dániel 1776-ban Hetyén született régi középbirtokosi család egyetlen gyermekeként. 13 éves koráig keveset tanult: Hetyén nem volt nyilvános iskola, apja pedig úgy vélte, előbb fizikailag erősödjön meg erőtlen és beteges fia. 1788 őszén a soproni evangélikus líceumba került. 1793-ban megszökött Sopronból és rövid időre katonának állt. 1795-ben végleg megszakította tanulmányait, apjával való viszonya is elmérgesedett. 1799-ben feleségül vette Dukai Takách Zsuzsannát és Sömjénben telepedtek le. 1804-ben Niklára költöztek, s jómódú birtokosként élte a földesurak gazdálkodó életét. A gazdálkodás mellett csak titkon írt verseket, mígnem Kis János nemesdömölki evangélikus lelkész, versíráson nem kapta barátját. Kis János Kazinczyval levelezésben állt, és elküldte neki Berzsenyi három versét. Kazinczy méltányolta Berzsenyi költeményeit. 1808-ban Berzsenyi 77 költeményt küldött Kis Jánosnak dátumozás nélkül, aki átadta őket Kazinczynak, hogy a nyomtatásban való megjelenéshez támogatást kérjen. Kazinczy a verseket elolvasva levelet írt Berzsenyinek, utána hosszan tartó levelezés indult meg közöttük.
Berzsenyi verseinek első kiadása 1813-ban jelent meg, a második pedig tíz új verssel gyarapodva 1816-ban látott napvilágot. Kölcsey nagyon kemény kritikát mondott Berzsenyi költészetére, ami nagyon mélyen megbántotta a költőt. Majdnem derékba törte karrierjét, ezután több évig nem is írt. 1836 februárjában hosszas betegeskedés után halt meg Niklán.
Pályájának korai szakaszában versei két csoportra oszlanak: szerelmes versekre és hazafias ódákra.
Életét ellentmondások jellemzik: Műveit klasszicista jegyek jellemzik, melyekben a romantika vonásai is megtalálhatók. A romantikában általános volt az elmúlás felett érzett szomorúság és borongósság. Vigasztalásért Berzsenyi Horatiushoz fordult, az óda műfaját is tőle vette. Kazinczy is az ódaköltő szerepet jelölte ki Berzsenyi számára. Ez a műfaj megfelelt a reformkori költészet társadalmi szerepének: a hazafiasság, a nemzet gondolat, a magyarság fennmaradásáért érzett aggodalom kifejezésének, másrészt a horatiusi tanító célzatnak: a lelkeket kívánta művelni, nemzetét akarta szolgálni hazafias ódáival.
Életművére és egyes költeményeire is jellemző két stílusirányzat, a klasszicizmus és a romantika jegyeinek együttes érvénye. A leggyakrabban használt rímtelen időmértékes verselés vagy a horatiusi minták nyomán kialakított strófahasználat a klasszicizmus legszembetűnőbb formai jegyei, amelyek a latin szerző tudatos követésének igényét jelzik. A Berzsenyi-szövegek érzelmi túlfűtöttsége, valamint a lírai alanyok vágyott eszményeinek és a valóságnak az ellentéte az ódáit az elégia műfaja felé billenti ki. Klasszicista vonás a versszerkezetek egy részében az egyeditől az általánosig vagy az általánostól az egyediig ívelő logikai felépítés.
Berzsenyi lírájának romantikus jellemzője az eszményi teljesség utáni vágy és az érzelmi túlfűtöttség, amellyel a személyesség előtérbe kerülése is összefügg. E költészet további vonása a metaforahasználat. Legjellegzetesebb metaforahasználataiban a névátvitel egymástól távolabb eső jelenségeket köt össze, melyek közt a költői fantázia teremti meg a kapcsolatot.
II. 1. Az óda, mint műfaj
Az óda görög szóból származik, eredeti jelentése: pengetős hangszer által kísért dal. A 18-19. századra kialakult hagyományos felfogás szerint a lírai költészet egyik nagy műfajcsoportját képviseli a himnusszal, rapszódiával együtt.
Az óda emelkedett hangú, magasztos tárgyú, rendszerint bonyolult ritmikájú és felépítésű, terjedelmesebb költemény, melyben az érzelmi hatásra való törekvés, a gondolati-intellektuális közlés szándéka és az egyetemes érvényű felismerés igénye egyszerre van jelen.
2. Berzsenyi ódái:
A: A magyarokhoz (I.)
Ez a költemény valószínűleg Berzsenyi egyik legkorábbi és leghosszabb ideig csiszolt alkotása.
Az óda klasszikus, rímtelen alkaioszi versszakokban szólal meg: első két sora úgynevezett alkaioszi tizenegyes, harmadik sora egy alkaioszi kilences, negyedik sora pedig alkaioszi tízes.
A vers szerkezeti felépítése is a klasszicizmus szabályait követi, tanító, erkölcsnemesítő, meggyőző szándékkal fordul a hallgatósághoz.
A szöveg központi szervezőelve a tragikus helyzetekben is felülemelkedni tudó, a dicső múlt erkölcsének, valamint az erkölcseiben megromlott, ezért végveszélybe kerülő jelen magyarságnak a szembeállítása. Az idő- és értékszembesítés retorikus gondolatmenete az általánostól halad az egyesig, majd az egyestől az általánosig. A vers szerkesztési elve az ellentét. 1-6. versszaknak a címzettje a „magyar”, a magyarság, a nemzet. Egyes szám második személyű dramatizált monológ.
Az indító felkiáltás után indulatos kérdések sorakoznak, melyek felháborodást tartalmaznak.
A második versszakban megjelenik Buda vára, amely jelkép, a megmaradás, a nemzeti lét és a függetlenség jelképe. A múlt kemény helytállását idézi. Ez a múlt nem idilli aranykor volt.
3. vsz.: Ezt a várat rombolja le a veszni tért erkölcs. Három szakaszon át (4-6.) ismét a múlt bizonyító tényei sorakoznak: Buda vára szembeszegült a külső hatalmak túlerejével, a nemzetet nem fojthatta meg a belső testvérháborúk sora sem. A veszélyekkel büszkén szembeszálló rendíthetetlenség szilárd alapja a régi erkölcs volt.
A török és tatár támadást is kiállta, a testvérháborúkat is átvészelte. A rendíthetetlenség alapja a régi, tiszta erkölcs.
A 7.-10. versszak: újra a jelenben. Fájdalmas önostorozás, a jelen bűneinek a felsorolása. Tölgyfa hasonlattal fejezi ki a költő a lassú halált, az észrevétlen elmúlást. Részletesen kibontott hasonlat. A romlásba döntő vétkek: gyönyörhajhászó elkorcsosodás, a hagyományok megvetése, az anyanyelv elhagyása, az idegenmajmolás.
Romlásba döntő vétkek felsorolása. Hagyományok elvetése, az anyanyelv elhagyása, idegenmajmolás.
11.-12. versszak. Újra a múlt dicső nagyságáról beszél a költő. Attila, Árpád, Hunyadi a múlt értékeinek hordozói. Visszasóvárogja a múltat. A költő összegzi fájdalmas panaszát. A hajdani erős hatalmak pusztulása figyelmeztető.
AZ ódát záró 13-14. versszak történelemfilozófiai távlatba helyezi a múltat, jelent és a lehetséges jövő eddigi értékeit. Megjelenik a nemzethalál-vízió: eltűnik a nemzet mint a régi birodalmak. A nemzet jövőjéért érzett aggodalom a beszélő izgatott, indulatoktól fűtött lelkiállapotában mutatkozik meg, ami zaklatottá teszi a gondolatmenetet. Ennek megfelelően a hangnem hol patetikus, hol ironikus, hol pedig elégikus, a nyelvi megfogalmazás túlzó ellentéteket feszít egymásnak. Ezek a poétikai vonások azt mutatják, hogy Berzsenyi líráját a klasszicista jegyek mellett kifejezetten romantikus vonások is jellemzik.
B: A magyarokhoz (II.)
1807-ben keletkezett. Történelmi háttere a napóleoni háborúk Európát megingató hatása, közvetlen kiváltó oka pedig I. Ferenc császár és király népeihez intézett kiáltványa.
Ellentétre épülő szerkesztésmódú, de sokkal kiegyensúlyozottabb, mint az előző mű, terjedelme pedig sokkal rövidebb. Az első három versszak alkotja az első szerkezeti részt, melynek uralkodó érzelme a rémület, a fenyegetettség. Az első versszakban a háborús rémület bontakozik ki. A megszólított ebben is a „magyar”. A háború okozója a mitológiai viszály istennője. A második és a harmadik versszakban felsorolt helyszínek az egész világot fenyegető véres zűrzavart mutatják be. A választott helyszínek: észak és dél, kelet és nyugat szélső pontjait jelölve az egész földkerekség képzetét keltik. A költő romantikus túlzással él. Az első rész azzal zárul, hogy az örökkévalónak hitt világ és rendje összeomlott: államhatárok, törvények, erkölcsök, szokások napról napra megváltozhatnak, semmiben sincs állandóság.
Ebből a megrendítő élményből most nem a kétségbeesés fakad, hanem a merész hit, hogy bölcsen kormányzott „lebegő hajónk” „állni tudó” lesz a habok közt, vagyis nemzetünk, hazánk nem fog elpusztulni.
A második rész a 4-6. versszakig terjed, a pesszimizmust az optimizmus váltja fel. Az optimizmus alapja: I. Ferenc és a nemzet szilárd egysége. A „nem félek” és „bátran vigyázom” egyes szám első személyű igealakok a közösséggel való azonosulást jelzik. A költő bizakodva összegezheti kikezdhetetlen erkölcsi ítéletét.
A vers végén felsorakoztatott helyszínek: Róma, Marathon, Buda a történelmi helytállásra figyelmeztetnek. Ezek a példák a hősi lélek magasabbrendűségét hirdetik a nyers erővel és tömeggel szemben.
Ódai emelkedettségű az Osztályrészem című verse is.
Berzsenyi Dániel 1776-ban Hetyén született régi középbirtokosi család egyetlen gyermekeként. 13 éves koráig keveset tanult: Hetyén nem volt nyilvános iskola, apja pedig úgy vélte, előbb fizikailag erősödjön meg erőtlen és beteges fia. 1788 őszén a soproni evangélikus líceumba került. 1793-ban megszökött Sopronból és rövid időre katonának állt. 1795-ben végleg megszakította tanulmányait, apjával való viszonya is elmérgesedett. 1799-ben feleségül vette Dukai Takách Zsuzsannát és Sömjénben telepedtek le. 1804-ben Niklára költöztek, s jómódú birtokosként élte a földesurak gazdálkodó életét. A gazdálkodás mellett csak titkon írt verseket, mígnem Kis János nemesdömölki evangélikus lelkész, versíráson nem kapta barátját. Kis János Kazinczyval levelezésben állt, és elküldte neki Berzsenyi három versét. Kazinczy méltányolta Berzsenyi költeményeit. 1808-ban Berzsenyi 77 költeményt küldött Kis Jánosnak dátumozás nélkül, aki átadta őket Kazinczynak, hogy a nyomtatásban való megjelenéshez támogatást kérjen. Kazinczy a verseket elolvasva levelet írt Berzsenyinek, utána hosszan tartó levelezés indult meg közöttük.
Berzsenyi verseinek első kiadása 1813-ban jelent meg, a második pedig tíz új verssel gyarapodva 1816-ban látott napvilágot. Kölcsey nagyon kemény kritikát mondott Berzsenyi költészetére, ami nagyon mélyen megbántotta a költőt. Majdnem derékba törte karrierjét, ezután több évig nem is írt. 1836 februárjában hosszas betegeskedés után halt meg Niklán.
Pályájának korai szakaszában versei két csoportra oszlanak: szerelmes versekre és hazafias ódákra.
Életét ellentmondások jellemzik: Műveit klasszicista jegyek jellemzik, melyekben a romantika vonásai is megtalálhatók. A romantikában általános volt az elmúlás felett érzett szomorúság és borongósság. Vigasztalásért Berzsenyi Horatiushoz fordult, az óda műfaját is tőle vette. Kazinczy is az ódaköltő szerepet jelölte ki Berzsenyi számára. Ez a műfaj megfelelt a reformkori költészet társadalmi szerepének: a hazafiasság, a nemzet gondolat, a magyarság fennmaradásáért érzett aggodalom kifejezésének, másrészt a horatiusi tanító célzatnak: a lelkeket kívánta művelni, nemzetét akarta szolgálni hazafias ódáival.
Életművére és egyes költeményeire is jellemző két stílusirányzat, a klasszicizmus és a romantika jegyeinek együttes érvénye. A leggyakrabban használt rímtelen időmértékes verselés vagy a horatiusi minták nyomán kialakított strófahasználat a klasszicizmus legszembetűnőbb formai jegyei, amelyek a latin szerző tudatos követésének igényét jelzik. A Berzsenyi-szövegek érzelmi túlfűtöttsége, valamint a lírai alanyok vágyott eszményeinek és a valóságnak az ellentéte az ódáit az elégia műfaja felé billenti ki. Klasszicista vonás a versszerkezetek egy részében az egyeditől az általánosig vagy az általánostól az egyediig ívelő logikai felépítés.
Berzsenyi lírájának romantikus jellemzője az eszményi teljesség utáni vágy és az érzelmi túlfűtöttség, amellyel a személyesség előtérbe kerülése is összefügg. E költészet további vonása a metaforahasználat. Legjellegzetesebb metaforahasználataiban a névátvitel egymástól távolabb eső jelenségeket köt össze, melyek közt a költői fantázia teremti meg a kapcsolatot.
II. 1. Az óda, mint műfaj
Az óda görög szóból származik, eredeti jelentése: pengetős hangszer által kísért dal. A 18-19. századra kialakult hagyományos felfogás szerint a lírai költészet egyik nagy műfajcsoportját képviseli a himnusszal, rapszódiával együtt.
Az óda emelkedett hangú, magasztos tárgyú, rendszerint bonyolult ritmikájú és felépítésű, terjedelmesebb költemény, melyben az érzelmi hatásra való törekvés, a gondolati-intellektuális közlés szándéka és az egyetemes érvényű felismerés igénye egyszerre van jelen.
2. Berzsenyi ódái:
A: A magyarokhoz (I.)
Ez a költemény valószínűleg Berzsenyi egyik legkorábbi és leghosszabb ideig csiszolt alkotása.
Az óda klasszikus, rímtelen alkaioszi versszakokban szólal meg: első két sora úgynevezett alkaioszi tizenegyes, harmadik sora egy alkaioszi kilences, negyedik sora pedig alkaioszi tízes.
A vers szerkezeti felépítése is a klasszicizmus szabályait követi, tanító, erkölcsnemesítő, meggyőző szándékkal fordul a hallgatósághoz.
A szöveg központi szervezőelve a tragikus helyzetekben is felülemelkedni tudó, a dicső múlt erkölcsének, valamint az erkölcseiben megromlott, ezért végveszélybe kerülő jelen magyarságnak a szembeállítása. Az idő- és értékszembesítés retorikus gondolatmenete az általánostól halad az egyesig, majd az egyestől az általánosig. A vers szerkesztési elve az ellentét. 1-6. versszaknak a címzettje a „magyar”, a magyarság, a nemzet. Egyes szám második személyű dramatizált monológ.
Az indító felkiáltás után indulatos kérdések sorakoznak, melyek felháborodást tartalmaznak.
A második versszakban megjelenik Buda vára, amely jelkép, a megmaradás, a nemzeti lét és a függetlenség jelképe. A múlt kemény helytállását idézi. Ez a múlt nem idilli aranykor volt.
3. vsz.: Ezt a várat rombolja le a veszni tért erkölcs. Három szakaszon át (4-6.) ismét a múlt bizonyító tényei sorakoznak: Buda vára szembeszegült a külső hatalmak túlerejével, a nemzetet nem fojthatta meg a belső testvérháborúk sora sem. A veszélyekkel büszkén szembeszálló rendíthetetlenség szilárd alapja a régi erkölcs volt.
A török és tatár támadást is kiállta, a testvérháborúkat is átvészelte. A rendíthetetlenség alapja a régi, tiszta erkölcs.
A 7.-10. versszak: újra a jelenben. Fájdalmas önostorozás, a jelen bűneinek a felsorolása. Tölgyfa hasonlattal fejezi ki a költő a lassú halált, az észrevétlen elmúlást. Részletesen kibontott hasonlat. A romlásba döntő vétkek: gyönyörhajhászó elkorcsosodás, a hagyományok megvetése, az anyanyelv elhagyása, az idegenmajmolás.
Romlásba döntő vétkek felsorolása. Hagyományok elvetése, az anyanyelv elhagyása, idegenmajmolás.
11.-12. versszak. Újra a múlt dicső nagyságáról beszél a költő. Attila, Árpád, Hunyadi a múlt értékeinek hordozói. Visszasóvárogja a múltat. A költő összegzi fájdalmas panaszát. A hajdani erős hatalmak pusztulása figyelmeztető.
AZ ódát záró 13-14. versszak történelemfilozófiai távlatba helyezi a múltat, jelent és a lehetséges jövő eddigi értékeit. Megjelenik a nemzethalál-vízió: eltűnik a nemzet mint a régi birodalmak. A nemzet jövőjéért érzett aggodalom a beszélő izgatott, indulatoktól fűtött lelkiállapotában mutatkozik meg, ami zaklatottá teszi a gondolatmenetet. Ennek megfelelően a hangnem hol patetikus, hol ironikus, hol pedig elégikus, a nyelvi megfogalmazás túlzó ellentéteket feszít egymásnak. Ezek a poétikai vonások azt mutatják, hogy Berzsenyi líráját a klasszicista jegyek mellett kifejezetten romantikus vonások is jellemzik.
B: A magyarokhoz (II.)
1807-ben keletkezett. Történelmi háttere a napóleoni háborúk Európát megingató hatása, közvetlen kiváltó oka pedig I. Ferenc császár és király népeihez intézett kiáltványa.
Ellentétre épülő szerkesztésmódú, de sokkal kiegyensúlyozottabb, mint az előző mű, terjedelme pedig sokkal rövidebb. Az első három versszak alkotja az első szerkezeti részt, melynek uralkodó érzelme a rémület, a fenyegetettség. Az első versszakban a háborús rémület bontakozik ki. A megszólított ebben is a „magyar”. A háború okozója a mitológiai viszály istennője. A második és a harmadik versszakban felsorolt helyszínek az egész világot fenyegető véres zűrzavart mutatják be. A választott helyszínek: észak és dél, kelet és nyugat szélső pontjait jelölve az egész földkerekség képzetét keltik. A költő romantikus túlzással él. Az első rész azzal zárul, hogy az örökkévalónak hitt világ és rendje összeomlott: államhatárok, törvények, erkölcsök, szokások napról napra megváltozhatnak, semmiben sincs állandóság.
Ebből a megrendítő élményből most nem a kétségbeesés fakad, hanem a merész hit, hogy bölcsen kormányzott „lebegő hajónk” „állni tudó” lesz a habok közt, vagyis nemzetünk, hazánk nem fog elpusztulni.
A második rész a 4-6. versszakig terjed, a pesszimizmust az optimizmus váltja fel. Az optimizmus alapja: I. Ferenc és a nemzet szilárd egysége. A „nem félek” és „bátran vigyázom” egyes szám első személyű igealakok a közösséggel való azonosulást jelzik. A költő bizakodva összegezheti kikezdhetetlen erkölcsi ítéletét.
A vers végén felsorakoztatott helyszínek: Róma, Marathon, Buda a történelmi helytállásra figyelmeztetnek. Ezek a példák a hősi lélek magasabbrendűségét hirdetik a nyers erővel és tömeggel szemben.
Ódai emelkedettségű az Osztályrészem című verse is.
Irodalom - József Attila gondolati költészete
Élete:
1905. április 11-én Budapesten született. Apja József Áron szappanfőző munkás; anyja, Pőcze Borbála mosónő. Hatodik gyermekként született, ekkor azonban csak két nénje, Jolán és Etus élt. Apja 1908-ban elhagyta családját: Romániában újra nősült. A kisfiút a Gyermekvédő Liga 1910-ben Öcsödbe küldték; 1912-ben tért vissza. A Ferencvárosban a lumpenproletár-lét határmezsgyéin éltek. Édesanyja 1919-ben meghalt. Jolán férje, Makai Ödön ügyvéd lett József Attila gyámja. 1920-ban Makóra került gimnáziumba.
Példaképei: Ady, Juhász Gyula és általában a Nyugat nagy nemzedéke. Juhász Gyula segítségével és előszavával megjelent első verskötete a Szépség koldusa. Ekkor 17 éves. 1923-ban a Nyugat is közölte verseit. 1924-ben a szegedi egyetem magyar-francia szakára iratkozott be. 1925-ben Tiszta szívvel c. verséért professzora, Horger Antal megfenyegette, hogy tanári diplomát nem kaphat. Évek múltán Születésnapomra c. költeményében örökíti meg az eseményt. Ősszel a bécsi egyetemen hallgatott előadásokat. 1926-27-ben Párizsban a Sorbonne előadásait hallgatta. 1927-ben hazatért Budapestre. 1928-ban kötött barátságot Illyés Gyulával. Babits Mihályhoz is eljutott, aki nem viszonozta közeledését. Átmenetileg a pesti egyetemre járt. Elnyerte Kosztolányi Dezső segítő barátságát. 1928-tól szerelem fűzte a jómódú polgárcsaládból való Vágó Mártához, ám a lány hosszú angliai tanulmányútja eltávolította őket egymástól.
1930 őszétől a Kommunisták Magyarországi Pártja tagja. 1930-ban pamfletben támadta meg Babitsot, s a valószínűleg rendelésre készült írás még eltávolította a költőóriástól. Élettársa Szántó Judit, a mozgalom hozta össze őket. Nagy szegénységben éltek Judit kétkezi munkával keresett jövedelméből. (A kapcsolatot problémák felhőzték be, melyek közel hat év után szakításhoz vezettek.). 1933 eleje és 1934 ősze között a párt megszakította vele a kapcsolatot. Ez valószínűleg nem „kizárás”, hanem „lehagyás” formában történt meg. Ennek legdöntőbb oka a költő pszichoanalitikus kezelése lehetett. A költő életében a párttól való elszakadás fájó, és gyógyíthatatlan seb maradt, tragikus fordulat volt.
1935-ben pszichoanalitikus kezelője, Gyömrői Edit iránt támadt benne tragikus szerelem. 1936-ban végleg különvált Szántó Judittól. A Szép Szó egyik szerkesztője lett, felújult kapcsolata Vágó Mártával. A Baumgarten-alapítványtól segélyt, majd jutalmat kapott (1935, 1936). Nagyon fáj 1936 című kötete sem hozta meg a várt elismerést. 1937 tavaszán megszerette Kozmutza Flóra gyógypedagógus pszichológust, házasságot remélt, de idegzete mindinkább felmondta a szolgálatot. 1937. július 28-án szanatóriumba került; november 4-én nénjei vették magukhoz szárszói panziójukba. December 3-án a szárszói állomáson tehervonat kerekei alá vetette magát.
Kötetei:
Szépség koldusa (1922)
Nem én kiáltok (1924)
Nincsen apám, se anyám (1929)
Döntsd a tőkét, ne siránkozz (1931)
Külvárosi éj (1932)
Medvetánc (1934)
Nagyon fáj (1936)
József Attila leíró gondolati költeményei
József Attila tragikus sorsú XX. századi költő. 1905. április 11-án született Budapest egy munkásnegyedében. Három éves volt, mikor apja elhagyta a családot. Anyja anyagi gondjaik miatt nevelőszülőkhöz adta József Attilát. Hét éves korában visszakerül Pestre munkával próbál segíteni édesanyjának. Nyomorban, szegénységben élte életét. Az állandó anyahiány is szerepet játszott személyiségének kialakulásában. Ugyanis anyja munkásasszony, mosónő volt, József Attila úgy érezte, hogy nem tölt elég időt vele édesanyja. ’30-ban az illegális kommunista párt tagja lesz. Jó itt lennie, mert úgy érzi tartozik valakihez, társai vannak. A szerelem is rátalál itt. Megismerkedik Szántó Judittal. Valamint úgy érzi, hogy valóban az osztályának, a munkásosztály érdekeiért harcolhat. József Attilának nem tetszik a párt művészeteket érintő politikája, hangot is ad véleményének. Ezt természetesen nem nézik jó szemmel. Egyre jobban kitaszították. Az sem segítette József Attilát, hogy pszichoanalízisre járt, ott pedig akaratlanul is elárulhatta volna a párt titkait. ’34-ben nem József Attilát küldték el a szovjet írók első kongresszusára, emiatt ’34-ben szakít a párttal. Szántó Judittal is ekkoriban szakított, így tehát megint egyedül marad. Későbbi szerelmei is kudarcba fulladtak. Nem kapja meg a Baumgarten-díjat, így bukott költőnek érzi magát. Nincs munkája, a Szép Szó folyóiratnál való állását leszámítva. Továbbá betegsége egyre többször tör rá, így egyre több időt tölt szanatóriumban. Mindezek hatására látásmódja, kedélyállapota elkomorul, s ez megjelenik költészetében is. Ebben a korszakban keletkeztek nagy gondolati lírái.
Tehát egy újszerű, leíró líra jelenik meg. A táj leírásához gondolatiság is társul. Ezeknek a verseknek közös jellemzője a versindítás: a költő egy tájat tár elénk, a munkásnegyedet, melybe önmagát is belehelyezi. Például a Város peremén című költeményben így indítja a verset: „A város peremén, ahol élek”. Tehát megnevezi a helyet, és beleilleszti saját magát is a képbe. Jellemzőek a visszatérő motívumok: fagy, tél, hideg, éjszaka, sötétség, nyirkosság, víz, homály valamint a külváros és ennek jellegzetes alakjai. Például a Téli éjszaka című költeményében így ír: „A kék vas éjszakát már hozza hömpölyögve” vagy „Ezüst sötétség némasága” Költeményeiben megjelenik valamilyen forradalmi gondolat, társadalmi igazságtalanság. Például a Külvárosi éj című versében a kocsma leírásánál jelenik meg forradalmi gondolat: „napszámos virraszt egymaga. / Szundít a korcsmáros, szuszog, / ő nekivicsorít a falnak, / búja lépcsőkön fölbuzog, /sír. Élteti a forradalmat.” Komplex képeket használata szintén jellemző. Ez azt jelenti, hogy a költői eszközöket nem lehet szétválasztani, emiatt konkrétan nem lehet értelmezni. Hangulatot áraszt többnyire. Ilyen például a Külvárosi éjben található: „Akár a hült érc, merevek / a csattogó vizek. / Kóbor kutyaként jár a szél, / nagy lógó nyelve vizet ér / és nyeli a vizet.”.
Továbbá közös jellemzője a külváros verseknek, hogy József Attila állandóan váltogatja a konkrét és látomásos elemeket, így ez a kettő egybemosódik. Tehát az éjszaka jelentheti a konkrét sötétséget, de jelentheti az ott élők szellemi sötétségét, a kilátástalanságot, vagy a reménytelenséget. A Külváros is jelentheti a konkrét helyet, de a benne élők életérzését, sivárságát, boldogtalansását.
A Külvárosi éj, kötetcím adó vers. A versindításban a nyomor jelenik meg. Egy szűk teret tár elénk a mellékudvart, ahová nem jut be a fény, sötétség uralkodik. Majd a képet egyre tágítja a költő, egyre több asszociáció társul hozzá. A konkrét és a látomásos képek keverednek. Bemutatja a külváros jellegzetes épületeit: szövőgyárakat, vasgyárakat, cementgyárakat, melyeket családi kriptákhoz hasonlít, hiszen nemzedékeken keresztül itt robotolnak életük végégig. Nincs menekvés innen. A költeményt egy éles hang a vonatfütty osztja ketté. A külváros jellegzetes épületeinek bemutatása után a külvárosi éjszaka figurái tárulnak szemünk elé: egy rendőr, munkás és egy illegális pártmunkás. Majd a kocsmában megjelenik a kocsmáros és egy napszámos. Majd egy szürrealista képsor bontakozik ki, melyben
megjelennek a jellemző motívumok: sötétség, hidegség, keménység. A verszárlatban visszatér a konkrét leíráshoz. A nagy szegénységet, nyomort tárja elénk. Az éjszakához fohászkodik, hogy tegye a költőt és társait képessé a győzelem kivívására. Majd a felfokozott lelkiállapot visszazuhan a valóságba, sorsközösséget vállal a lakosokkal.
A Város peremén című gondolati lírája a munkásosztály kialakulásáról, jelenéről és elképzelt jövőjéről szól. Petőfi külváros verseihez soroljuk, noha nem jelenik meg benne az éjszaka, a sötétség. Ezt a költeményt is József Attilás kezdéssel indítja. A sötétség megjelenik: a korom guanóként rakódik le vastagon, keményen, lemoshatatlanul. Ez változtathatatlanságot sugall. Az első szerkezeti egységben a munkásosztály kialakulásáról ír: mint a gyárakban termelnek, úgy jöttek létre ők is. Majd a munkásosztály jelene kerül a középpontba. A gépekről szinte társként beszél. Segítik az ember munkáját, de kinőttek ebből. A gépek uralkodnak az ember felett. Csak a munkások értenek a géphez. A költemény harmadik szerkezeti egysége pedig az elképzelt jövőről szól. Lelkesítő hangú, olyan, mint egy győzelmet remélő óda. Azonban ehhez a győzelemhez az emberek gondolkodásának is meg kellene változnia. Az egység végén levő három pont visszarántja a költőt a valóságba. Újra a város peremén járunk. A költő sorsközösséget vállal, s kimondja a költő feladatát: egy szebb jövőről kell írnia, buzdítania kell.
A Téli éjszaka című költeményben már címben megjelennek József Attila külváros verseinek jellemző elemei: a tél és az éjszaka, illetve az ehhez asszociációként társuló sötétség is. A költemény, nem tipikusan indul, egy felszólítással kezd. A költő valójában önmagát szólítja fel, de ez a felszólítás csak a költemény végén nyer értelmet. Látszólag nem kapcsolódik a vershez. Majd egy tájat tár elénk a költő, melyben a nyár és a tél ellentéte jelenik meg. A nyár az életet, a mosolyokat a szépségeket jelenti. De a versbeli jelen időszaka a tél, amikor nagyon mély csend, keménység, hidegség uralkodik. De a nyár emléke megmaradt. József Attila így ír erről: „mert annyi mosoly, ölelés fönnakad / a világ ág-bogán.”
Harmónia is érződik a költeményben, József Attila azt írja: „Szép embertelenség.” Majd a költő a vidéket tárja elénk. Egy idilli képsor bontakozik ki. A bütykös vén, valamint az elnehezült kezek kifejezésekkel a paraszt megjelenését készíti elő. A paraszt megjelenésével véget ér az idilli kép. A paraszti élet nehézségeit mutatja be, melyet az igék, a fokozások, ismétlések és a metaforák csak fokoznak: „Cammog vállán s megrepedt kapa, / vérzik a nyele, vérzik a vasa.” A következő szerkezeti egységtől a kép kitágul, kozmikussá válik. A költő folyamatosan fokozza a hidegséget. A „legjegesebb” versszakban a cs és a c hangok dominálnak: „A hideg űrön holló repül át / s a csönd kihűl. Hallod-e, csont, a csöndet? /
Összekoccannak a molekulák.” A kék, vas éjszaka kifejezéssel is a hidegséget, a zordságot nyomatékosítja. A bemutatott világban síri csend uralkodik a harang kondulásának is csak az emléke van meg már. Ebben a tájban csak a szív hangja szól. A szerkezeti egység végén a nyár és a tél ellentéte jelenik meg. A nyár jelentette gyümölcsöket, szépséget, gazdagságot, fényességet, boldogságot a tél bebörtönzi: „Üllőt csapott a tél, hogy megvasalja”. Tehát a tél a sivárságot, a kilátástalanságot jelenti. Az emberek börtönben élnek, ahová nem hatolhat be se hang, se fény, se melegség. A kozmikussá növelt hidegség világából a költő visszavezet az emberi lét világába: először a pusztát tárja elénk a költő, majd a tehervonat képével az emberlakta helyekre vezet. Ez a világ is sivár és kegyetlen, de az előbbinél sokkal emberibb, hiszen itt nem kék vas éjszakáról, hanem sárga éjszakáról ír. A verszárlatban megjelenik a költő maga, aki magáénak vallja a világot. Tudomásul veszi, hogy ebben a világban kell élnie. A versindításban található felszólítás is ekkor nyer értelmet, hiszen belső fegyelmezettséggel, az érzelmek elrejtésével kell élnie ebben a zord világban. József Attila alapjaiban véve változtatta meg a tájleíró költeményeket, hiszen verseiben, mint ahogy az előző példák is mutatják, a táj leírása mellett gondolatiság is megjelenik.
1905. április 11-én Budapesten született. Apja József Áron szappanfőző munkás; anyja, Pőcze Borbála mosónő. Hatodik gyermekként született, ekkor azonban csak két nénje, Jolán és Etus élt. Apja 1908-ban elhagyta családját: Romániában újra nősült. A kisfiút a Gyermekvédő Liga 1910-ben Öcsödbe küldték; 1912-ben tért vissza. A Ferencvárosban a lumpenproletár-lét határmezsgyéin éltek. Édesanyja 1919-ben meghalt. Jolán férje, Makai Ödön ügyvéd lett József Attila gyámja. 1920-ban Makóra került gimnáziumba.
Példaképei: Ady, Juhász Gyula és általában a Nyugat nagy nemzedéke. Juhász Gyula segítségével és előszavával megjelent első verskötete a Szépség koldusa. Ekkor 17 éves. 1923-ban a Nyugat is közölte verseit. 1924-ben a szegedi egyetem magyar-francia szakára iratkozott be. 1925-ben Tiszta szívvel c. verséért professzora, Horger Antal megfenyegette, hogy tanári diplomát nem kaphat. Évek múltán Születésnapomra c. költeményében örökíti meg az eseményt. Ősszel a bécsi egyetemen hallgatott előadásokat. 1926-27-ben Párizsban a Sorbonne előadásait hallgatta. 1927-ben hazatért Budapestre. 1928-ban kötött barátságot Illyés Gyulával. Babits Mihályhoz is eljutott, aki nem viszonozta közeledését. Átmenetileg a pesti egyetemre járt. Elnyerte Kosztolányi Dezső segítő barátságát. 1928-tól szerelem fűzte a jómódú polgárcsaládból való Vágó Mártához, ám a lány hosszú angliai tanulmányútja eltávolította őket egymástól.
1930 őszétől a Kommunisták Magyarországi Pártja tagja. 1930-ban pamfletben támadta meg Babitsot, s a valószínűleg rendelésre készült írás még eltávolította a költőóriástól. Élettársa Szántó Judit, a mozgalom hozta össze őket. Nagy szegénységben éltek Judit kétkezi munkával keresett jövedelméből. (A kapcsolatot problémák felhőzték be, melyek közel hat év után szakításhoz vezettek.). 1933 eleje és 1934 ősze között a párt megszakította vele a kapcsolatot. Ez valószínűleg nem „kizárás”, hanem „lehagyás” formában történt meg. Ennek legdöntőbb oka a költő pszichoanalitikus kezelése lehetett. A költő életében a párttól való elszakadás fájó, és gyógyíthatatlan seb maradt, tragikus fordulat volt.
1935-ben pszichoanalitikus kezelője, Gyömrői Edit iránt támadt benne tragikus szerelem. 1936-ban végleg különvált Szántó Judittól. A Szép Szó egyik szerkesztője lett, felújult kapcsolata Vágó Mártával. A Baumgarten-alapítványtól segélyt, majd jutalmat kapott (1935, 1936). Nagyon fáj 1936 című kötete sem hozta meg a várt elismerést. 1937 tavaszán megszerette Kozmutza Flóra gyógypedagógus pszichológust, házasságot remélt, de idegzete mindinkább felmondta a szolgálatot. 1937. július 28-án szanatóriumba került; november 4-én nénjei vették magukhoz szárszói panziójukba. December 3-án a szárszói állomáson tehervonat kerekei alá vetette magát.
Kötetei:
Szépség koldusa (1922)
Nem én kiáltok (1924)
Nincsen apám, se anyám (1929)
Döntsd a tőkét, ne siránkozz (1931)
Külvárosi éj (1932)
Medvetánc (1934)
Nagyon fáj (1936)
József Attila leíró gondolati költeményei
József Attila tragikus sorsú XX. századi költő. 1905. április 11-án született Budapest egy munkásnegyedében. Három éves volt, mikor apja elhagyta a családot. Anyja anyagi gondjaik miatt nevelőszülőkhöz adta József Attilát. Hét éves korában visszakerül Pestre munkával próbál segíteni édesanyjának. Nyomorban, szegénységben élte életét. Az állandó anyahiány is szerepet játszott személyiségének kialakulásában. Ugyanis anyja munkásasszony, mosónő volt, József Attila úgy érezte, hogy nem tölt elég időt vele édesanyja. ’30-ban az illegális kommunista párt tagja lesz. Jó itt lennie, mert úgy érzi tartozik valakihez, társai vannak. A szerelem is rátalál itt. Megismerkedik Szántó Judittal. Valamint úgy érzi, hogy valóban az osztályának, a munkásosztály érdekeiért harcolhat. József Attilának nem tetszik a párt művészeteket érintő politikája, hangot is ad véleményének. Ezt természetesen nem nézik jó szemmel. Egyre jobban kitaszították. Az sem segítette József Attilát, hogy pszichoanalízisre járt, ott pedig akaratlanul is elárulhatta volna a párt titkait. ’34-ben nem József Attilát küldték el a szovjet írók első kongresszusára, emiatt ’34-ben szakít a párttal. Szántó Judittal is ekkoriban szakított, így tehát megint egyedül marad. Későbbi szerelmei is kudarcba fulladtak. Nem kapja meg a Baumgarten-díjat, így bukott költőnek érzi magát. Nincs munkája, a Szép Szó folyóiratnál való állását leszámítva. Továbbá betegsége egyre többször tör rá, így egyre több időt tölt szanatóriumban. Mindezek hatására látásmódja, kedélyállapota elkomorul, s ez megjelenik költészetében is. Ebben a korszakban keletkeztek nagy gondolati lírái.
Tehát egy újszerű, leíró líra jelenik meg. A táj leírásához gondolatiság is társul. Ezeknek a verseknek közös jellemzője a versindítás: a költő egy tájat tár elénk, a munkásnegyedet, melybe önmagát is belehelyezi. Például a Város peremén című költeményben így indítja a verset: „A város peremén, ahol élek”. Tehát megnevezi a helyet, és beleilleszti saját magát is a képbe. Jellemzőek a visszatérő motívumok: fagy, tél, hideg, éjszaka, sötétség, nyirkosság, víz, homály valamint a külváros és ennek jellegzetes alakjai. Például a Téli éjszaka című költeményében így ír: „A kék vas éjszakát már hozza hömpölyögve” vagy „Ezüst sötétség némasága” Költeményeiben megjelenik valamilyen forradalmi gondolat, társadalmi igazságtalanság. Például a Külvárosi éj című versében a kocsma leírásánál jelenik meg forradalmi gondolat: „napszámos virraszt egymaga. / Szundít a korcsmáros, szuszog, / ő nekivicsorít a falnak, / búja lépcsőkön fölbuzog, /sír. Élteti a forradalmat.” Komplex képeket használata szintén jellemző. Ez azt jelenti, hogy a költői eszközöket nem lehet szétválasztani, emiatt konkrétan nem lehet értelmezni. Hangulatot áraszt többnyire. Ilyen például a Külvárosi éjben található: „Akár a hült érc, merevek / a csattogó vizek. / Kóbor kutyaként jár a szél, / nagy lógó nyelve vizet ér / és nyeli a vizet.”.
Továbbá közös jellemzője a külváros verseknek, hogy József Attila állandóan váltogatja a konkrét és látomásos elemeket, így ez a kettő egybemosódik. Tehát az éjszaka jelentheti a konkrét sötétséget, de jelentheti az ott élők szellemi sötétségét, a kilátástalanságot, vagy a reménytelenséget. A Külváros is jelentheti a konkrét helyet, de a benne élők életérzését, sivárságát, boldogtalansását.
A Külvárosi éj, kötetcím adó vers. A versindításban a nyomor jelenik meg. Egy szűk teret tár elénk a mellékudvart, ahová nem jut be a fény, sötétség uralkodik. Majd a képet egyre tágítja a költő, egyre több asszociáció társul hozzá. A konkrét és a látomásos képek keverednek. Bemutatja a külváros jellegzetes épületeit: szövőgyárakat, vasgyárakat, cementgyárakat, melyeket családi kriptákhoz hasonlít, hiszen nemzedékeken keresztül itt robotolnak életük végégig. Nincs menekvés innen. A költeményt egy éles hang a vonatfütty osztja ketté. A külváros jellegzetes épületeinek bemutatása után a külvárosi éjszaka figurái tárulnak szemünk elé: egy rendőr, munkás és egy illegális pártmunkás. Majd a kocsmában megjelenik a kocsmáros és egy napszámos. Majd egy szürrealista képsor bontakozik ki, melyben
megjelennek a jellemző motívumok: sötétség, hidegség, keménység. A verszárlatban visszatér a konkrét leíráshoz. A nagy szegénységet, nyomort tárja elénk. Az éjszakához fohászkodik, hogy tegye a költőt és társait képessé a győzelem kivívására. Majd a felfokozott lelkiállapot visszazuhan a valóságba, sorsközösséget vállal a lakosokkal.
A Város peremén című gondolati lírája a munkásosztály kialakulásáról, jelenéről és elképzelt jövőjéről szól. Petőfi külváros verseihez soroljuk, noha nem jelenik meg benne az éjszaka, a sötétség. Ezt a költeményt is József Attilás kezdéssel indítja. A sötétség megjelenik: a korom guanóként rakódik le vastagon, keményen, lemoshatatlanul. Ez változtathatatlanságot sugall. Az első szerkezeti egységben a munkásosztály kialakulásáról ír: mint a gyárakban termelnek, úgy jöttek létre ők is. Majd a munkásosztály jelene kerül a középpontba. A gépekről szinte társként beszél. Segítik az ember munkáját, de kinőttek ebből. A gépek uralkodnak az ember felett. Csak a munkások értenek a géphez. A költemény harmadik szerkezeti egysége pedig az elképzelt jövőről szól. Lelkesítő hangú, olyan, mint egy győzelmet remélő óda. Azonban ehhez a győzelemhez az emberek gondolkodásának is meg kellene változnia. Az egység végén levő három pont visszarántja a költőt a valóságba. Újra a város peremén járunk. A költő sorsközösséget vállal, s kimondja a költő feladatát: egy szebb jövőről kell írnia, buzdítania kell.
A Téli éjszaka című költeményben már címben megjelennek József Attila külváros verseinek jellemző elemei: a tél és az éjszaka, illetve az ehhez asszociációként társuló sötétség is. A költemény, nem tipikusan indul, egy felszólítással kezd. A költő valójában önmagát szólítja fel, de ez a felszólítás csak a költemény végén nyer értelmet. Látszólag nem kapcsolódik a vershez. Majd egy tájat tár elénk a költő, melyben a nyár és a tél ellentéte jelenik meg. A nyár az életet, a mosolyokat a szépségeket jelenti. De a versbeli jelen időszaka a tél, amikor nagyon mély csend, keménység, hidegség uralkodik. De a nyár emléke megmaradt. József Attila így ír erről: „mert annyi mosoly, ölelés fönnakad / a világ ág-bogán.”
Harmónia is érződik a költeményben, József Attila azt írja: „Szép embertelenség.” Majd a költő a vidéket tárja elénk. Egy idilli képsor bontakozik ki. A bütykös vén, valamint az elnehezült kezek kifejezésekkel a paraszt megjelenését készíti elő. A paraszt megjelenésével véget ér az idilli kép. A paraszti élet nehézségeit mutatja be, melyet az igék, a fokozások, ismétlések és a metaforák csak fokoznak: „Cammog vállán s megrepedt kapa, / vérzik a nyele, vérzik a vasa.” A következő szerkezeti egységtől a kép kitágul, kozmikussá válik. A költő folyamatosan fokozza a hidegséget. A „legjegesebb” versszakban a cs és a c hangok dominálnak: „A hideg űrön holló repül át / s a csönd kihűl. Hallod-e, csont, a csöndet? /
Összekoccannak a molekulák.” A kék, vas éjszaka kifejezéssel is a hidegséget, a zordságot nyomatékosítja. A bemutatott világban síri csend uralkodik a harang kondulásának is csak az emléke van meg már. Ebben a tájban csak a szív hangja szól. A szerkezeti egység végén a nyár és a tél ellentéte jelenik meg. A nyár jelentette gyümölcsöket, szépséget, gazdagságot, fényességet, boldogságot a tél bebörtönzi: „Üllőt csapott a tél, hogy megvasalja”. Tehát a tél a sivárságot, a kilátástalanságot jelenti. Az emberek börtönben élnek, ahová nem hatolhat be se hang, se fény, se melegség. A kozmikussá növelt hidegség világából a költő visszavezet az emberi lét világába: először a pusztát tárja elénk a költő, majd a tehervonat képével az emberlakta helyekre vezet. Ez a világ is sivár és kegyetlen, de az előbbinél sokkal emberibb, hiszen itt nem kék vas éjszakáról, hanem sárga éjszakáról ír. A verszárlatban megjelenik a költő maga, aki magáénak vallja a világot. Tudomásul veszi, hogy ebben a világban kell élnie. A versindításban található felszólítás is ekkor nyer értelmet, hiszen belső fegyelmezettséggel, az érzelmek elrejtésével kell élnie ebben a zord világban. József Attila alapjaiban véve változtatta meg a tájleíró költeményeket, hiszen verseiben, mint ahogy az előző példák is mutatják, a táj leírása mellett gondolatiság is megjelenik.
Irodalom - Babits Mihály, ars poeticájának változása
Élete:
1883: Szekszárdon született, klasszikus műveltségű, mélyen katolikus nemesi családból származott.
1901: Pécsett érettségizett, a zirci ciszterci rend római katolikus főgimnáziumban. Ősszel megkezdte tanulmányait a budapesti egyetem magyar-francia szakán, filozófusnak készült. Az egyetemen Négyesy László híres stílusgyakorlatok szemináriumára is járt, legközelebbi barátival: Kosztolányi Dezsővel és Juhász Gyulával együtt.
1905-től Baján, majd Szegeden helyettes tanár.
1908-1911: a fogarasi gimnázium tanáravolt.
1908: velencei utazást tett, Olaszországért élete végéig rajongott.
1911. Újpestre helyezték. A Tanácsköztársaság alatt egyetemi tanárrá nevezték ki, de hamar kiábrándult a diktatúrából.
1920-tól másfél évig lakott nála költőtanítvány, Szabó Lőrinc.
1921: feleségül veszi Tanner Ilona költő- és írónőt, aki a házasságot követően Kazinczy Ferenc hitvesére utalva a Török Sophie íroi álnevet használta.
1924:Esztergom-Előhegyen nyári lakot építtetett, a két világháború között szellemi élet megannyi jeles képviselője hagyta a ház falán aláírását.
Osvát Ernő halála után, 1929-1933-ig Móricz Zsigmonddal, 1933-tól Gellért Oszkárral folytatta a Nyugat szerkesztését.
1934-től légzési panaszokkal küzdött, 1937-ben orvosai gégedaganatot állapítottak meg nála.
1940: Dante-fordításáért San Remo-díjat kapott és tagjává választotta a Magyar Tudonyos Akadémia.
1941: a Siesta szanatóriumban halt meg.
A Nugat utolsó száma a Babits-emlékkönyv lett 1941-ben.
Horatius mondta először: ars poetica (költői hitvallás)
mi a művészet feladata? tanítás és gyönyörködtetés a művészet célja
az ember nemesítését szolgálja, hiszen a lélekre hat, léleknemesítő hatású
a történelem menete során a művészet feladata lett még az igazság közvetítése, az igazságtalanságra felhívás
szecesszió: századforduló stílusirányzata, amelyet a szépség és a túldíszítettség jellemez
Babitsra is hat → formaművész, esztétikumra törekszik
művészetében a meghatározó élménye szellemi élmény volt – kultúra és filozófia
tudatlírát, gondolati lírát hoz létre – tárgyias költészet – poeta doctusként indul el
In Horatium (1904) – első korszakának ars poeticája
megidézi Horatiust (a világra nagyhatással volt) → azonosulás
Horatius-i gondolatok:
- a művész „a múzsák papja”→ a művészet szakrális, szent dolog
- a művészet által a művész és a befogadó felsőbbrendű felé emelkedik
- művészet = beavatás, tudás, titok átadása →nem szólhat az „alacsony tömeghez”
ez a titok: milyen a világ, hogyan kell élni
a világ lényege tulajdonképpen a változás, amely állandónak mondható
ennek megfelelően a művészet is állandóan változik a világ tükrében
„Ekként a dal is légyen örökkön új, a régi eszme váltson ezer köpenyt, s a régi forma új eszmének öltönyeként kerekedjen újra” – (pl.: ez a vers alkaioszi strófában íródott)
cím: Horatiusszal szemben, ellen → szembeállítás
Horatius jelszava: aurea mediocritas (arany középút): mértéktartás, mértékletesség – ezek érvényesek az emberi viselkedésre
az idők folyamán bővült a fogalom: belenyugvás, megelégedés, adott helyzet elfogadása
Babits ezzel fordul szembe: „soha meg nem elégedés” – nem egyenlő az elégedetlenséggel, pozitív
többet, mást, újat akar megismerni, a világ teljes megismerése a cél
Babits ezt akarja közvetíteni a művészetével – költészet a világ megismerésének és megismertetésének érdekében szól
A lírikus epilógia (1903)
ellentét: vágy és a megvalósítás lehetősége között
a valóság teljes megismerése nem lehetséges – korlátba ütközik
az ember be van zárva saját tudatába, a világhoz csak setései, érzékei által tud kötődni
„mindenséget vágyom versbe venni, de még tovább magamnál nem jutottam”
nem tudja megismerni világot
„vak dióként dióban zárva lenni” – bezártságérzés megjelenítése (magába és a világba)
belülről feltörhetetlen burok veszi körül
nem tud lemondani a vágyról, hogy a külső világot megismerje, de még magát se tudta
világ beleszól az életébe, megélte a világháborút – fordulatot hozott költészetébe → új ars poetica
Cigány a siralomházban (1926)
ars poetica, önjellemzés, számvetés, eddigi magatartását, költészetét jellemzi
központi metafora: siralomház = világ
az emberek a halálra várakoznak, nincsen szabadulás, csak a halál
ide helyezi a cigányt – Vörösmarty: A vén cigány
művész: halálra várók között együttérzését, részvétét fejti ki – ez jelenik meg Babitsnál is
időszembesítés: hajdan (költői indulás), később (világháború), most (háború utáni jelen)
1. korszak: alkotói könnyedség, élvezte a mű létrehozását
utána megváltozott a művész-mű viszonya – Húsvét előtt
a művész fájdalmat, gyötrelmet, kínt élt át → kiáltásszerű vers (szülés)
„De ma már” – új korszak, az eddigiekkel ellentétes
„halkan, elfolyva, remegve jön”, spontán, mint ahogyan a könny
a versek a siralomházban levő művész spontán alkotásai, kifejezik a részvétet a többiek iránt
2. részben: a kor embereiről beszél, akik már nem lehetnek nagybetűs Emberek
nincs meg a testvériség eszméje, szabadságuktól megfosztották őket, így az emberi létüktől is
az ember elgépiesedett, eltárgyiasult – vége az emberlétnek
végül áttekinti eddigi korszakait, elveti, ami már nem érvényes
nem lehet csak formaművész, mint indulásakor
nem elég kiáltani: „Ha holtakat nem ébreszt, mit ér a trombitaszó?” (Húsvét előtt)
jót akart, elkötelezett volt, de nem változott meg a világ
Babits kimondja, a művész nem tehet mást: együtt érezni az emberiséggel, részvéttel és sajnálattal fordulni felé
a világ azonban rosszabb, nem elég részvétet nyilvánítani
bűnnek minősül a világ előli menekülés, az önmentés → újabb ars poetica szükséges
a művészetet küldetésként fogja fel – jósló, prófétai szerepbe állítja magát
ez a prófétai szerep pedig azt jelenti, hogy Isten küldötte, hogy figyelmeztesse az embereket a rettenetes idő elkövetkezésére
Jónás könyve (1937-1938)
Babits Jónással, a vonakodó, menekülő prófétával azonosul → Jónás lényegében önmaga
külső szemlélőként jeleníti meg önmagát → szellemi önéletrajznak tekinthetjük
Ninive: „megáradt a gonoszság”, bűnös világ – mint a 20. században: negatív irányba halad a világ
irracionalitás uralkodik, nincs béke, ellentétek mindenhol, antihumanizmus, embertelenné válás
Jónás küldetése: figyelmeztetni a niniveieket, hogy rossz felé haladank
először közönnyel fordul a világ felé – „mi közöm nekem a világ bűnéhez?”
igyekszik Jónás menekülni küldetése elől, „szörnyű lét belsejébe” (cet gyomra) kerül, ahol kínt él át
ez a szenvedés megjelenik Babitsnál is a betegsége által
a szenvedés elvezeti mindkettőjüket a mélységbe, majd a magasságba
képes lesz eddigi tetteit értékelni, bűneit belátni
beismeri: „vétkesek közt cinkos aki néma”
vállalja az erkölcsi parancsot → a prófétai szerepnek eleget akar tenni
elmegy Ninivébe figyelmeztetni az embereket a város pusztulásáról, nem térnek meg
kivonul a sivatagba, miután Ninive nem pusztul el haragszik a világra és Istenre – jogtalan
megjelenik, hogy a küldetés fontos még akkor is, ha látszólag nincs eredménye
Jónás nem látja azt, amit Isten: az emberek szívében csírázik a jó, megvan a jóra való szándék
ezért nem pusztult el Ninive
Isten: „A szó tied, a fegyver az enyém”
az ember nem ítélkezhet mások felett, így a világ felett sem, az az Isten dolga
de az ember joga, kötelessége a szólás – figyelmeztetés a rosszra
Babitsnak ez az egy fegyvere van, a szó, ezzel harcolhat a jobb világért, és ezért feladata a művészet
Jónás imája: vállalja Babits ezt a küldetését egészen haláláig
Babits ars poeticája beleillik a többi művész közé, hiszen ő is az emberiségért, a jobb világért írt maradandót
1883: Szekszárdon született, klasszikus műveltségű, mélyen katolikus nemesi családból származott.
1901: Pécsett érettségizett, a zirci ciszterci rend római katolikus főgimnáziumban. Ősszel megkezdte tanulmányait a budapesti egyetem magyar-francia szakán, filozófusnak készült. Az egyetemen Négyesy László híres stílusgyakorlatok szemináriumára is járt, legközelebbi barátival: Kosztolányi Dezsővel és Juhász Gyulával együtt.
1905-től Baján, majd Szegeden helyettes tanár.
1908-1911: a fogarasi gimnázium tanáravolt.
1908: velencei utazást tett, Olaszországért élete végéig rajongott.
1911. Újpestre helyezték. A Tanácsköztársaság alatt egyetemi tanárrá nevezték ki, de hamar kiábrándult a diktatúrából.
1920-tól másfél évig lakott nála költőtanítvány, Szabó Lőrinc.
1921: feleségül veszi Tanner Ilona költő- és írónőt, aki a házasságot követően Kazinczy Ferenc hitvesére utalva a Török Sophie íroi álnevet használta.
1924:Esztergom-Előhegyen nyári lakot építtetett, a két világháború között szellemi élet megannyi jeles képviselője hagyta a ház falán aláírását.
Osvát Ernő halála után, 1929-1933-ig Móricz Zsigmonddal, 1933-tól Gellért Oszkárral folytatta a Nyugat szerkesztését.
1934-től légzési panaszokkal küzdött, 1937-ben orvosai gégedaganatot állapítottak meg nála.
1940: Dante-fordításáért San Remo-díjat kapott és tagjává választotta a Magyar Tudonyos Akadémia.
1941: a Siesta szanatóriumban halt meg.
A Nugat utolsó száma a Babits-emlékkönyv lett 1941-ben.
Horatius mondta először: ars poetica (költői hitvallás)
mi a művészet feladata? tanítás és gyönyörködtetés a művészet célja
az ember nemesítését szolgálja, hiszen a lélekre hat, léleknemesítő hatású
a történelem menete során a művészet feladata lett még az igazság közvetítése, az igazságtalanságra felhívás
szecesszió: századforduló stílusirányzata, amelyet a szépség és a túldíszítettség jellemez
Babitsra is hat → formaművész, esztétikumra törekszik
művészetében a meghatározó élménye szellemi élmény volt – kultúra és filozófia
tudatlírát, gondolati lírát hoz létre – tárgyias költészet – poeta doctusként indul el
In Horatium (1904) – első korszakának ars poeticája
megidézi Horatiust (a világra nagyhatással volt) → azonosulás
Horatius-i gondolatok:
- a művész „a múzsák papja”→ a művészet szakrális, szent dolog
- a művészet által a művész és a befogadó felsőbbrendű felé emelkedik
- művészet = beavatás, tudás, titok átadása →nem szólhat az „alacsony tömeghez”
ez a titok: milyen a világ, hogyan kell élni
a világ lényege tulajdonképpen a változás, amely állandónak mondható
ennek megfelelően a művészet is állandóan változik a világ tükrében
„Ekként a dal is légyen örökkön új, a régi eszme váltson ezer köpenyt, s a régi forma új eszmének öltönyeként kerekedjen újra” – (pl.: ez a vers alkaioszi strófában íródott)
cím: Horatiusszal szemben, ellen → szembeállítás
Horatius jelszava: aurea mediocritas (arany középút): mértéktartás, mértékletesség – ezek érvényesek az emberi viselkedésre
az idők folyamán bővült a fogalom: belenyugvás, megelégedés, adott helyzet elfogadása
Babits ezzel fordul szembe: „soha meg nem elégedés” – nem egyenlő az elégedetlenséggel, pozitív
többet, mást, újat akar megismerni, a világ teljes megismerése a cél
Babits ezt akarja közvetíteni a művészetével – költészet a világ megismerésének és megismertetésének érdekében szól
A lírikus epilógia (1903)
ellentét: vágy és a megvalósítás lehetősége között
a valóság teljes megismerése nem lehetséges – korlátba ütközik
az ember be van zárva saját tudatába, a világhoz csak setései, érzékei által tud kötődni
„mindenséget vágyom versbe venni, de még tovább magamnál nem jutottam”
nem tudja megismerni világot
„vak dióként dióban zárva lenni” – bezártságérzés megjelenítése (magába és a világba)
belülről feltörhetetlen burok veszi körül
nem tud lemondani a vágyról, hogy a külső világot megismerje, de még magát se tudta
világ beleszól az életébe, megélte a világháborút – fordulatot hozott költészetébe → új ars poetica
Cigány a siralomházban (1926)
ars poetica, önjellemzés, számvetés, eddigi magatartását, költészetét jellemzi
központi metafora: siralomház = világ
az emberek a halálra várakoznak, nincsen szabadulás, csak a halál
ide helyezi a cigányt – Vörösmarty: A vén cigány
művész: halálra várók között együttérzését, részvétét fejti ki – ez jelenik meg Babitsnál is
időszembesítés: hajdan (költői indulás), később (világháború), most (háború utáni jelen)
1. korszak: alkotói könnyedség, élvezte a mű létrehozását
utána megváltozott a művész-mű viszonya – Húsvét előtt
a művész fájdalmat, gyötrelmet, kínt élt át → kiáltásszerű vers (szülés)
„De ma már” – új korszak, az eddigiekkel ellentétes
„halkan, elfolyva, remegve jön”, spontán, mint ahogyan a könny
a versek a siralomházban levő művész spontán alkotásai, kifejezik a részvétet a többiek iránt
2. részben: a kor embereiről beszél, akik már nem lehetnek nagybetűs Emberek
nincs meg a testvériség eszméje, szabadságuktól megfosztották őket, így az emberi létüktől is
az ember elgépiesedett, eltárgyiasult – vége az emberlétnek
végül áttekinti eddigi korszakait, elveti, ami már nem érvényes
nem lehet csak formaművész, mint indulásakor
nem elég kiáltani: „Ha holtakat nem ébreszt, mit ér a trombitaszó?” (Húsvét előtt)
jót akart, elkötelezett volt, de nem változott meg a világ
Babits kimondja, a művész nem tehet mást: együtt érezni az emberiséggel, részvéttel és sajnálattal fordulni felé
a világ azonban rosszabb, nem elég részvétet nyilvánítani
bűnnek minősül a világ előli menekülés, az önmentés → újabb ars poetica szükséges
a művészetet küldetésként fogja fel – jósló, prófétai szerepbe állítja magát
ez a prófétai szerep pedig azt jelenti, hogy Isten küldötte, hogy figyelmeztesse az embereket a rettenetes idő elkövetkezésére
Jónás könyve (1937-1938)
Babits Jónással, a vonakodó, menekülő prófétával azonosul → Jónás lényegében önmaga
külső szemlélőként jeleníti meg önmagát → szellemi önéletrajznak tekinthetjük
Ninive: „megáradt a gonoszság”, bűnös világ – mint a 20. században: negatív irányba halad a világ
irracionalitás uralkodik, nincs béke, ellentétek mindenhol, antihumanizmus, embertelenné válás
Jónás küldetése: figyelmeztetni a niniveieket, hogy rossz felé haladank
először közönnyel fordul a világ felé – „mi közöm nekem a világ bűnéhez?”
igyekszik Jónás menekülni küldetése elől, „szörnyű lét belsejébe” (cet gyomra) kerül, ahol kínt él át
ez a szenvedés megjelenik Babitsnál is a betegsége által
a szenvedés elvezeti mindkettőjüket a mélységbe, majd a magasságba
képes lesz eddigi tetteit értékelni, bűneit belátni
beismeri: „vétkesek közt cinkos aki néma”
vállalja az erkölcsi parancsot → a prófétai szerepnek eleget akar tenni
elmegy Ninivébe figyelmeztetni az embereket a város pusztulásáról, nem térnek meg
kivonul a sivatagba, miután Ninive nem pusztul el haragszik a világra és Istenre – jogtalan
megjelenik, hogy a küldetés fontos még akkor is, ha látszólag nincs eredménye
Jónás nem látja azt, amit Isten: az emberek szívében csírázik a jó, megvan a jóra való szándék
ezért nem pusztult el Ninive
Isten: „A szó tied, a fegyver az enyém”
az ember nem ítélkezhet mások felett, így a világ felett sem, az az Isten dolga
de az ember joga, kötelessége a szólás – figyelmeztetés a rosszra
Babitsnak ez az egy fegyvere van, a szó, ezzel harcolhat a jobb világért, és ezért feladata a művészet
Jónás imája: vállalja Babits ezt a küldetését egészen haláláig
Babits ars poeticája beleillik a többi művész közé, hiszen ő is az emberiségért, a jobb világért írt maradandót
Irodalom - Ady Endre, a szimbolista költő
Élete:
1877-ben született Érmindszenten. 1888 őszén a nagykárolyi piarista gimnázium első osztályába íratták be, majd 1892 szeptemberében Zilahon folytatta gimnáziumi tanulmányait.
A család úgy döntött, hogy a nagy fiú jogász lesz. Ady tehát 1896 őszén beiratkozott a debreceni jogakadémiára.
1899 júliusában Debrecenben jelent meg legelső verseskötete Versek címmel. Nagy hatással.
Ady 1903 őszén ismerkedett meg Diósyné Brüll Adéllal Nagyváradon. Adél a fiatal újságíróhoz kezdetben csak szeszélyből, ám a kapcsolat egyre inkább elhatalmasodott rajtuk. 1904-ben Ady Léda után utazik Párizsba.
1905 januárjában jött haza Budapestre, ahol állás várta a Budapesti Naplónál. Adyt költeményei miatt eddig is ellenséges figyelem vette körül, de a támadások pergőtüzébe akkor került, amikor 1906 februárjában megjelent harmadik verseskötete, az Új versek.
Ez a kötet korszakzáró és korszaknyitó volt a magyar irodalom történetében. Ez az alkotás költői magatartás és látásmód tekintetében egészen más volt, mint amit az emberek megszoktak. Nemcsak a maradi műveletlenséget ostorozó hang jelentett kihívást, hanem az a gőgös, arisztokratikus önszemlélet is, mely őt különb magyarnak és nagyobb költőnek tüntette fel mindenki másnál.
Kíméletlen harc indult ellene, de voltak olyanok is, akik mellé álltak, mert megérezték költészetének meghökkentően új jellegét. Az igaztalan vádaskodások egyenlőre meggyűlöltették vele Magyarországot és 1906 júniusában Párizsba menekült.
1907 nyarán érkezett vissza, s itthon anyagi, megélhetési problémái támadtak. Elszigeteltségét az 1908. január 1-én megindult Nyugat enyhítette, melynek haláláig főmunkatársa volt. 1904-1911 között hétszer járt Párizsban, de Lédával itthon is találkozott. Ezek a Párizsi tartózkodások egyre rövidültek, s a Léda-szerelem kezdett lassan kihűlni.
1914-ig évente jelentek meg kötetei, s ekkor már a népszerűség és siker is mellé szegődött. 1908-ban adta kiAz Illés szekerén című könyvét, melyben új témaként jelentkeztek az istenes és a forradalmi költemények.
A Lédával való áldatlan viszony formálisan 1912 áprilisában szakadt meg. Pár nap múlva ezután született meg azElbocsátó, szép üzenet, ez a kegyetlen, igazságtalan és gyilkosan gőgös vers.
Lédával való szakításának első hírére valósággal ostrom alá vették azok a nők, akik minden híres emberbe bele szoktak habarodni. Az átlagos levélírók között azonban feltűnt egy fiatal 16 éves kislány, aki egészen más hangon közeledett a költőhöz. A levelek éveken át jöttek. A kezdetben rokoni hang egyre bensőségesebb, szerelmesebb lett.
Berta levelei mindig azzal a refrénszerű vissza visszatérő türelmetlen sürgetéssel záródtak, hogy tegyen már végre egy rokoni látogatást, keresse fel unokahúgát Csucsán.
1915-ben megtartották az esküvőt. A két idegember közötti házasság nem lehetett boldog, egy ideig mégis csak védelmet jelentett e kései szerelem. Erről a megnyugvásról vallanak a Csinszka versek, amelyekben a nyoma sem fedezhető fel a későbbi megromlott és kibírhatatlanná vált házaséletnek. Az új kötet A halottak élén 1918-ban hagyta el a sajtót. A kimaradt versek csak a költő halála után jelenhettek meg, 1923-ban Az utolsó hajók címmel.
December elején tüdőgyulladás támadta meg a költőt, 1919. januárjában halt meg. A nemzet halottjaként temették el a Magyar Nemzeti Múzeum előcsarnokában.
Ady Endre szimbolizmusa
Ady Endrét a magyar költészet megújítójaként tartja számon az irodalomtörténet. 1906-ban, amikor első kötete megjelent, a “hivatalos” magyar irodalom (Petőfi Társaság, Kisfaludy Társaság, MTA) már évtizedek óta a Petőfi és Arany által megkezdett “népi” úton haladt, annak megmerevedett, dogmatizált, a század első évtizedében (Baudelaire és Rimbaud után) meglehetősen korszerűtlen elveinek alkalmazását várták el a költőktől.
Ady - ezzel szemben - gyökeres fordulatot hozott mind tartalmi, mind formai szempontból. Költészetének talán legfontosabb eleme, hogy minden vers egy nagy rendszer részét képezi: a költő - amint 1902-03 táján megleli igazi hangját - egységes hangon, hasonló, mégis rendkívül színes formai eszközök alkalmazásával alkot.
Motívumai a magyar költészet napjainak radikálisan újragondolt, átértelmezett változata (pl. a szerelem és a magyarság kérdései), illetve a költő saját, igazi előzmény nélküli témái (pl. vágy, a mitizált én).
Ady volt az első költő, aki következetesen szimbólumokat használt. Szimbólumrendszere - mely pályája során egyre bővült, de mindvégig egységes maradt - a nyelv számos rétegéből építkezik. Fellelhetők benne a vallás, a természet, a nagyvárosi élet világából vett képek, de szimbolikus magaslatokra emelkedtek költészetében egyes városok, országok is. Szimbólumteremtő erejét az is jelzi, hogy - szintén elsőként a magyar irodalomban- verseit - témáinak, jelképeinek megfelelően- ciklusokba rendezve jelentette meg.
Ady jelenlétét a magyar irodalomban 1906-tól, az Új versek megjelenésétől számíthatjuk. Ebben a kötetben kaptak helyt először az egész költészetét meghatározó témák: a magyarság (A magyar ugaron), a szerelem (Léda asszony...), az elvágyódás és az önmagába vetett messianisztikus hit.
A magyar ugaron (a kötet egyik ciklusának címadó verse) c. Versében a költő jellegzetes magyarságképét fogalmazza meg. A magyar táj, a magyar Ugar a magyar sors jelképe. Számos versében használja a költő ezt a szimbólumot: a hajdan szebb napokat látott, mára elpusztuló, értékeit elpusztulni hagyó táj az egész századfordulós Magyarország kisszerűségét, szellemi-anyagi tompultságát jelképezi. A csend, ami betölti ezt a “tájat” vészjósló: a már majdnem teljesen halott táj végső halálát készíti elő. Ezt azonban már nem tartalmazza a vers: a költő büszkén vállalja magyarságát, - és ellentmondásokkal terhelten, de aggódik hazája sorsáért. (Ez a vers leginkább létével utal erre: a költő figyelmeztetni akar a veszélyre.)
A vers egyetlen, teljesen kibontott képből áll: a címben megjelölt képet fejti ki, azt részletezi. Ez a technika gyakori Adynál.
A magyar Ugar ellenpárja Párizs, amit a költő a fény, a kultúra, a “szent áramlások” városának lát. A Sare de l’esten a legjobb példa erre. Párizsban járt az ősz című verse (1907) is erre az ellentétre épül: az ősz - mint az elmúlás, a halál metaforája- “beszökik” Párizsba, az élet, a szépség, az értékek otthonába. Ebben a versben tehát - a magyar Ugarhoz hasonlóan - szintén egy földrajzi fogalom válik jelképessé. A kép kiegészül az évszakok változásának (az ősz) szimbolikájával.
A versben jelen van Ady világának még egy fontos eleme: az én motívuma. Csak ő tudja, hogy az ősz, az elmúlás ott van a fény, az érték mellett: a költő - pályájának kezdetén legalábbis- váteszként, jövendőt látó prófétaként alkot.
Ady messianizmusa, dacos magabiztosnak tűnő magatartása talán az Új vizeken járok c. versében (1907) jelenik meg a leghatározottabban. A lírai én - akit azonosíthatunk a költővel - az Élet és a Holnap nevében próbál önbizalmat adni magának, és azoknak, akik vele tartanak. Ady az egyedit, a saját útját keresi: ennek jelképe a hajó (Rimbaud: A részeg hajó óta ez szinte toposz).
A vátesz azonban nem mentes kétségektől, kísértésektől, vágyaktól sem. Lázasan keresi a boldogságot, a bizonyosságot, Istent.
A Héja-nász az avaron is egy elérhetetlen vágyat szólaltat meg: a nő, a boldog szerelem utáni vágyat. Ezt azonban soha nem kaphatja meg, mert Ady felfogásában a férfi-nő kapcsolat szüntelen harc. (Ezért ábrázolja a szerelmet héja-nász formájában - ahol a héják tépik, harapják egymást.) A szerelem ugyanakkor a menekülés a különállás, az együvé tartozás, egy mélyebben átélt élet tere is: erről tanúskodik a Lédával a bálban is. A költő nem tartja magát a “boldog mátka-párokhoz” hasonlónak, ő és Léda mindenkitől különböznek, mert ők ismerik a “minden-titkokat”. A versben benne rejlik a külvilág értetlensége is.
Ady azonban nemcsak a szerelem, hanem - bármennyire magabiztos-bizonyosság után is vágyódik. Ez a vágy először 1908-ban, Az Illés szekerén c. kötetében jelentkezik. Korábban is használt már a vallási élethez kapcsolódó képeket (pl. Az ős Kaján), Isten azonban itt jelenik meg először. Adyt saját korában istenkáromlással vádolták, mert nem értették, hogy Ady számára Isten nem “Nagyúr”, hanem partner, akivel folyton perlekedik, akiről szabadon gondolkodik. Ady Istenképe - “vele” zajló vitájától függően- folyton változik. A Sion-hegy alján c. (1908) versében az Isten egy elfelejtet, a modern korban megtagadott öregember, a felsőbb érzékek, eszmények hordozója, a költő pedig lámpással hitet szerező vándor, szeretne hinni. (Hiszek hihetetlenül Istenben), de kétségei miatt nem tud. Isten emberi alakot ölt, emberi jellemvonásokkal rendelkezik. Isten: jelkép, a megszerezhetetlen bizonyosság jelképe.
A költő egy dologban azonban bizonyos: saját verseiben. Erről a hitéről szólnak a “vers mítoszát” megfogalmazó versei. A Hortobágy poétája (1908) a költészet, a művészet magyarországi létének lehetetlenségét tárja fel (ezzel önmagát értékeli fel- ő a Hortobágyon is tud költő lenni.). A vers születését tárja fel az Özvegy legények tánca. A költő tehetetlen a lelkéből előtörő versekkel szemben, azok szinte önkívületi állapotban születnek. A vers: szintén jelkép, de nem az elérthetetlen vágyaké, hanem egy esetleges kiúté. A kifejezés, a dogok megfogalmazása talán az első lépés a megszerezhetetlen felé.
Ady magatartása a 10-es évek közepére megváltozik. Az átélt borzalmak (háború), magánéleti problémái és fizikai leépülése hatására a költő hangja megváltozik. Stílusa, eszköztára, képi világa nem változik jelentősen, tartalmában azonban hangsúlyeltolódás megy végbe. Ebben az időszakban alapvetően két érzés dominál: félelem a külvilágtól (Ember az embertelenségben), és menekülés, az értékek megőrzése. (Intés az őrzőkhöz)
Hangja leegyszerűsödik (1918-ra), egy megfáradt ember segélykérésévé változik.
Ady Endre költészetet tehát forradalmian újította meg a magyar lírát. Személye, művészete megkerülhetetlennek bizonyult az őt követő költőnemzedékek számára, hatása alól nem tudták kivonni magukat. Ellene vagy mellette fogalmazták meg esztétikai elveiket, állásfoglalásaikat a világ dolgairól.
1877-ben született Érmindszenten. 1888 őszén a nagykárolyi piarista gimnázium első osztályába íratták be, majd 1892 szeptemberében Zilahon folytatta gimnáziumi tanulmányait.
A család úgy döntött, hogy a nagy fiú jogász lesz. Ady tehát 1896 őszén beiratkozott a debreceni jogakadémiára.
1899 júliusában Debrecenben jelent meg legelső verseskötete Versek címmel. Nagy hatással.
Ady 1903 őszén ismerkedett meg Diósyné Brüll Adéllal Nagyváradon. Adél a fiatal újságíróhoz kezdetben csak szeszélyből, ám a kapcsolat egyre inkább elhatalmasodott rajtuk. 1904-ben Ady Léda után utazik Párizsba.
1905 januárjában jött haza Budapestre, ahol állás várta a Budapesti Naplónál. Adyt költeményei miatt eddig is ellenséges figyelem vette körül, de a támadások pergőtüzébe akkor került, amikor 1906 februárjában megjelent harmadik verseskötete, az Új versek.
Ez a kötet korszakzáró és korszaknyitó volt a magyar irodalom történetében. Ez az alkotás költői magatartás és látásmód tekintetében egészen más volt, mint amit az emberek megszoktak. Nemcsak a maradi műveletlenséget ostorozó hang jelentett kihívást, hanem az a gőgös, arisztokratikus önszemlélet is, mely őt különb magyarnak és nagyobb költőnek tüntette fel mindenki másnál.
Kíméletlen harc indult ellene, de voltak olyanok is, akik mellé álltak, mert megérezték költészetének meghökkentően új jellegét. Az igaztalan vádaskodások egyenlőre meggyűlöltették vele Magyarországot és 1906 júniusában Párizsba menekült.
1907 nyarán érkezett vissza, s itthon anyagi, megélhetési problémái támadtak. Elszigeteltségét az 1908. január 1-én megindult Nyugat enyhítette, melynek haláláig főmunkatársa volt. 1904-1911 között hétszer járt Párizsban, de Lédával itthon is találkozott. Ezek a Párizsi tartózkodások egyre rövidültek, s a Léda-szerelem kezdett lassan kihűlni.
1914-ig évente jelentek meg kötetei, s ekkor már a népszerűség és siker is mellé szegődött. 1908-ban adta kiAz Illés szekerén című könyvét, melyben új témaként jelentkeztek az istenes és a forradalmi költemények.
A Lédával való áldatlan viszony formálisan 1912 áprilisában szakadt meg. Pár nap múlva ezután született meg azElbocsátó, szép üzenet, ez a kegyetlen, igazságtalan és gyilkosan gőgös vers.
Lédával való szakításának első hírére valósággal ostrom alá vették azok a nők, akik minden híres emberbe bele szoktak habarodni. Az átlagos levélírók között azonban feltűnt egy fiatal 16 éves kislány, aki egészen más hangon közeledett a költőhöz. A levelek éveken át jöttek. A kezdetben rokoni hang egyre bensőségesebb, szerelmesebb lett.
Berta levelei mindig azzal a refrénszerű vissza visszatérő türelmetlen sürgetéssel záródtak, hogy tegyen már végre egy rokoni látogatást, keresse fel unokahúgát Csucsán.
1915-ben megtartották az esküvőt. A két idegember közötti házasság nem lehetett boldog, egy ideig mégis csak védelmet jelentett e kései szerelem. Erről a megnyugvásról vallanak a Csinszka versek, amelyekben a nyoma sem fedezhető fel a későbbi megromlott és kibírhatatlanná vált házaséletnek. Az új kötet A halottak élén 1918-ban hagyta el a sajtót. A kimaradt versek csak a költő halála után jelenhettek meg, 1923-ban Az utolsó hajók címmel.
December elején tüdőgyulladás támadta meg a költőt, 1919. januárjában halt meg. A nemzet halottjaként temették el a Magyar Nemzeti Múzeum előcsarnokában.
Ady Endre szimbolizmusa
Ady Endrét a magyar költészet megújítójaként tartja számon az irodalomtörténet. 1906-ban, amikor első kötete megjelent, a “hivatalos” magyar irodalom (Petőfi Társaság, Kisfaludy Társaság, MTA) már évtizedek óta a Petőfi és Arany által megkezdett “népi” úton haladt, annak megmerevedett, dogmatizált, a század első évtizedében (Baudelaire és Rimbaud után) meglehetősen korszerűtlen elveinek alkalmazását várták el a költőktől.
Ady - ezzel szemben - gyökeres fordulatot hozott mind tartalmi, mind formai szempontból. Költészetének talán legfontosabb eleme, hogy minden vers egy nagy rendszer részét képezi: a költő - amint 1902-03 táján megleli igazi hangját - egységes hangon, hasonló, mégis rendkívül színes formai eszközök alkalmazásával alkot.
Motívumai a magyar költészet napjainak radikálisan újragondolt, átértelmezett változata (pl. a szerelem és a magyarság kérdései), illetve a költő saját, igazi előzmény nélküli témái (pl. vágy, a mitizált én).
Ady volt az első költő, aki következetesen szimbólumokat használt. Szimbólumrendszere - mely pályája során egyre bővült, de mindvégig egységes maradt - a nyelv számos rétegéből építkezik. Fellelhetők benne a vallás, a természet, a nagyvárosi élet világából vett képek, de szimbolikus magaslatokra emelkedtek költészetében egyes városok, országok is. Szimbólumteremtő erejét az is jelzi, hogy - szintén elsőként a magyar irodalomban- verseit - témáinak, jelképeinek megfelelően- ciklusokba rendezve jelentette meg.
Ady jelenlétét a magyar irodalomban 1906-tól, az Új versek megjelenésétől számíthatjuk. Ebben a kötetben kaptak helyt először az egész költészetét meghatározó témák: a magyarság (A magyar ugaron), a szerelem (Léda asszony...), az elvágyódás és az önmagába vetett messianisztikus hit.
A magyar ugaron (a kötet egyik ciklusának címadó verse) c. Versében a költő jellegzetes magyarságképét fogalmazza meg. A magyar táj, a magyar Ugar a magyar sors jelképe. Számos versében használja a költő ezt a szimbólumot: a hajdan szebb napokat látott, mára elpusztuló, értékeit elpusztulni hagyó táj az egész századfordulós Magyarország kisszerűségét, szellemi-anyagi tompultságát jelképezi. A csend, ami betölti ezt a “tájat” vészjósló: a már majdnem teljesen halott táj végső halálát készíti elő. Ezt azonban már nem tartalmazza a vers: a költő büszkén vállalja magyarságát, - és ellentmondásokkal terhelten, de aggódik hazája sorsáért. (Ez a vers leginkább létével utal erre: a költő figyelmeztetni akar a veszélyre.)
A vers egyetlen, teljesen kibontott képből áll: a címben megjelölt képet fejti ki, azt részletezi. Ez a technika gyakori Adynál.
A magyar Ugar ellenpárja Párizs, amit a költő a fény, a kultúra, a “szent áramlások” városának lát. A Sare de l’esten a legjobb példa erre. Párizsban járt az ősz című verse (1907) is erre az ellentétre épül: az ősz - mint az elmúlás, a halál metaforája- “beszökik” Párizsba, az élet, a szépség, az értékek otthonába. Ebben a versben tehát - a magyar Ugarhoz hasonlóan - szintén egy földrajzi fogalom válik jelképessé. A kép kiegészül az évszakok változásának (az ősz) szimbolikájával.
A versben jelen van Ady világának még egy fontos eleme: az én motívuma. Csak ő tudja, hogy az ősz, az elmúlás ott van a fény, az érték mellett: a költő - pályájának kezdetén legalábbis- váteszként, jövendőt látó prófétaként alkot.
Ady messianizmusa, dacos magabiztosnak tűnő magatartása talán az Új vizeken járok c. versében (1907) jelenik meg a leghatározottabban. A lírai én - akit azonosíthatunk a költővel - az Élet és a Holnap nevében próbál önbizalmat adni magának, és azoknak, akik vele tartanak. Ady az egyedit, a saját útját keresi: ennek jelképe a hajó (Rimbaud: A részeg hajó óta ez szinte toposz).
A vátesz azonban nem mentes kétségektől, kísértésektől, vágyaktól sem. Lázasan keresi a boldogságot, a bizonyosságot, Istent.
A Héja-nász az avaron is egy elérhetetlen vágyat szólaltat meg: a nő, a boldog szerelem utáni vágyat. Ezt azonban soha nem kaphatja meg, mert Ady felfogásában a férfi-nő kapcsolat szüntelen harc. (Ezért ábrázolja a szerelmet héja-nász formájában - ahol a héják tépik, harapják egymást.) A szerelem ugyanakkor a menekülés a különállás, az együvé tartozás, egy mélyebben átélt élet tere is: erről tanúskodik a Lédával a bálban is. A költő nem tartja magát a “boldog mátka-párokhoz” hasonlónak, ő és Léda mindenkitől különböznek, mert ők ismerik a “minden-titkokat”. A versben benne rejlik a külvilág értetlensége is.
Ady azonban nemcsak a szerelem, hanem - bármennyire magabiztos-bizonyosság után is vágyódik. Ez a vágy először 1908-ban, Az Illés szekerén c. kötetében jelentkezik. Korábban is használt már a vallási élethez kapcsolódó képeket (pl. Az ős Kaján), Isten azonban itt jelenik meg először. Adyt saját korában istenkáromlással vádolták, mert nem értették, hogy Ady számára Isten nem “Nagyúr”, hanem partner, akivel folyton perlekedik, akiről szabadon gondolkodik. Ady Istenképe - “vele” zajló vitájától függően- folyton változik. A Sion-hegy alján c. (1908) versében az Isten egy elfelejtet, a modern korban megtagadott öregember, a felsőbb érzékek, eszmények hordozója, a költő pedig lámpással hitet szerező vándor, szeretne hinni. (Hiszek hihetetlenül Istenben), de kétségei miatt nem tud. Isten emberi alakot ölt, emberi jellemvonásokkal rendelkezik. Isten: jelkép, a megszerezhetetlen bizonyosság jelképe.
A költő egy dologban azonban bizonyos: saját verseiben. Erről a hitéről szólnak a “vers mítoszát” megfogalmazó versei. A Hortobágy poétája (1908) a költészet, a művészet magyarországi létének lehetetlenségét tárja fel (ezzel önmagát értékeli fel- ő a Hortobágyon is tud költő lenni.). A vers születését tárja fel az Özvegy legények tánca. A költő tehetetlen a lelkéből előtörő versekkel szemben, azok szinte önkívületi állapotban születnek. A vers: szintén jelkép, de nem az elérthetetlen vágyaké, hanem egy esetleges kiúté. A kifejezés, a dogok megfogalmazása talán az első lépés a megszerezhetetlen felé.
Ady magatartása a 10-es évek közepére megváltozik. Az átélt borzalmak (háború), magánéleti problémái és fizikai leépülése hatására a költő hangja megváltozik. Stílusa, eszköztára, képi világa nem változik jelentősen, tartalmában azonban hangsúlyeltolódás megy végbe. Ebben az időszakban alapvetően két érzés dominál: félelem a külvilágtól (Ember az embertelenségben), és menekülés, az értékek megőrzése. (Intés az őrzőkhöz)
Hangja leegyszerűsödik (1918-ra), egy megfáradt ember segélykérésévé változik.
Ady Endre költészetet tehát forradalmian újította meg a magyar lírát. Személye, művészete megkerülhetetlennek bizonyult az őt követő költőnemzedékek számára, hatása alól nem tudták kivonni magukat. Ellene vagy mellette fogalmazták meg esztétikai elveiket, állásfoglalásaikat a világ dolgairól.
Irodalom - Arany János balladái
Élete:
1817. március 2-án született Nagyszalontán. Tizenhat éves koráig otthon nevelkedett; előbb szülei oktatták kései gyermeküket, majd a helyi iskolában tanult és segédtanítóskodott. 1833 novemberében a debreceni kollégium főiskolai tagozatára került, de egy év múlva anyagi nehézségek miatt megszakította tanulmányait; 1834 márciusától egy évig Kisújszálláson lett segédtanító, majd visszatért a kollégiumba. 1836 tavaszán színésznek állt Debrecenben, később egy vándortársulat tagja lett.
1836 augusztusában, hatvannégy évesen meghalt édesanyja, Megyeri Sára. Édesapja egy időre elveszítette látását. Aranyt egész életében furdalta az önvád, hogy a színészet miatt magára hagyta idős szüleit. Nem tért vissza Debrecenbe, hanem beteg apját gondozta és hivatalt vállalt. Tanító, majd városi írnok lett, 1840-től másodjegyző. Feleségül vette Ercsey Juliannát, majd megszületett Juliska és László.
1846-ban érte el Arany János első irodalmi sikerét: Az elveszett alkotmány elnyerte a Kisfaludy Társaság pályázatát; a következő évben, az újabb pályázaton pedig a Toldi kapta a társaság pályadíját. Ekkor kezdődött legendás barátsága Petőfivel.
A forradalom és szabadságharc idején a Nép barátja című néplap társszerkesztője volt. 1848 júliusában megbukott a szalontai követválasztáson. Novemberben nemzetőr Aradon. 1849 májusában belügyminiszteri fogalmazó Debrecenben és Pesten. A bukás után Szalonta környékén bujdosott az oroszok elől.
1851 novemberében tanári állást vállalt a nagykőrösi református kollégiumban, a gimnázium magyar- és latintanára lett.
1859-ben akadémiai tag lett. 1860-ban Pestre költözött, és elvállalta a Kisfaludy Társaság igazgatói tisztét. Megindította a Szépirodalmi Figyelő című hetilapot, melyet Koszorú címmel átszervezett. 1865-től volt az Akadémia titkára. Ez év decemberében meghalt Juliska lánya, s részint e tragikus esemény hatására tíz évi hallgatás következett költői pályáján.
1870-ben az Akadémia főtitkárává választották. Az egyre több megpróbáltatással és elfoglaltsággal járó megbízatásról hét év múlva mondott le.1877-től tavasztól őszig a margitszigeti nagyszállóban lakik feleségével. Ekkor már felmentették a főtitkári teendők alól, de lemondását az Akadémia csak 1879-ben fogadta el, meghagyva az Arany családnak lakosztályukat a Duna parti székházban.
1882. október 22-én halt meg.
Arany balladái:
A ballada műfaja végigkíséri Arany egész életművét, annak legfontosabb pontjain jelenik meg. Ennek alkotás-lélektani oka, hogy Arany rejtőzködő alkat. Eszmetörténeti, kultúrtörténeti okként említhetjük, hogy Petőfi és Vörösmarty halála után fölvállalja a nemzeti költő szerepét. Balladáiban a nemzeti megmaradás, helytállás és hűség problémáit fogalmazza meg.
Magára a balladára jellemző, hogy ötvözi a lírát, az epikát és a drámát. Líra: érzelmek, szenvedélyek motiválják a szereplőket. Epika: történetet mond el, szaggatott előadásmód. Dráma: párbeszédes előadásmód; tömörség.
Témabeli forrásai: széles körből merít (pl. újsághír, néphagyományok, történelmi írók művei, személyes élmények).
Jellemző rájuk a romantikus dráma tragikumfelfogása: a hősök tragikus vétkük miatt buknak el, vagy élőhalottként hordozzák lelkükben a vétkük súlyát, a bűn és bűnhődés elve.
Csoportosításuk többféle rendezőelv szerint történhet:
Keletkezés helye szerint: nagyszalontai - , nagykőrösi -, pesti -, budapesti balladák.
Téma szerint: parasztballadák, történelmi balladák, romantikus balladák, nagyvárosi balladák.
Szondi két apródja: (1856): Szerkezete: 4 soros és 19 versszakból áll. 1 - 2. versszak: az alapszituációt teremti meg a helyszínnel, a két dombbal, előre érzékeltetve a párhuzamos szerkesztést és történetmondást. 3. versszak: versszak a szultán kérdése és kérése, a negyedik a török követ felelete, s ezzel elindítja Arany az egymással feleselő építkezést. Az idézőjelbe tett strófák a török csábítását tartalmazzák, közte pedig a két apród énekét halljuk. A két szöveg Szondi hőstettének felidézésében találkozik, majd elválik egymástól. Arany a török monológjában a zsarnokság természetrajzát tárja elénk, melyben az objektivitás látszata és a hízelkedő elismerés után a nyers erőszak jelenik meg. A két apród alakjában a zsarnokságnak meg nem hajoló hűség jelképét láthatjuk. A két beszédmód stílusában is eltér egymástól, a török szavaiban Arany egy elképzelt keleties nyelvi gazdagságot mutat föl, a metaforák, képek a muzulmán képzetkörből valók. Bravúros az anapesztusok használata. A versláb zeneisége a követ beszédének megnyerő dallamosságát hangsúlyozza, az apródoké a siratóénekekkel rokon. Arany ismételten felhasználja a poliszéma világképi lehetőségét: a kegyelem a török követ szájában a megkegyelmezést, az életben hagyást jelenti, Szondinál az Istenre való ráhagyatkozást és bizalmat.
Ágnes asszony (1853):
Verselése: felező nyolcas. A bűn és bűnhődés lélektanilag árnyalt bemutatása emelte Arany műveit a kor többi balladái fölé. Műfaj: Lélektani ballada. Négy tartalmi egységre bontható: A patakban a gyilkosság után a véres leplet mosó Ágnes asszony, várakozás a börtönben, a tárgyalás és a patakban mosó Ágnes asszony. Az 1-4 versszak feltételezhetően egyszeri történést beszél el mérsékelt gyorsasággal. Ágnes asszony lepedőt mos, az emberek pedig kérdéseket tesznek föl neki. A következő tömb a szöveg leghosszabb része. A börtönben töltött rövid időt nagyon lassan beszéli el a költő, a bíróságon történteket hosszú párbeszéd formájában tudjuk meg. Míg 14 szakasz foglalkozik e pár órával, addig Ágnes asszony életének fennmaradó hosszú éveiről mindössze 7 versszak tudósít, s ez a végső elbeszélés gyakorító szemléletű: a korábbiakkal szemben a sokszor megtörténtet beszéli el egyszer. A zárlat a felütés variánsa, mintegy állóképpé merevíti a kezdő sorokban leírt képet. Az Ágnes asszony nem a bűnt, hanem a bűnhődést állítja középpontba; az utóbbi súlyát még jelentőségteljesebbé teszi, hogy a büntetés kikerül a földi igazságszolgáltatás kezéből. Ágnes asszony úgy érzi, nem felelős a tettéért, mert nem õ cselekedett, hanem vele történt meg valami. Mintegy akaratlan elszenvedője a bűnnek – és a bűnhődésnek is.
A walesi bárdok:
1957-ben az ifjú osztrák császár első ízben jött Magyarországra, és az ország legnagyobb költőjét, Arany Jánost kérték fel, hogy írjon egy dicsőítő verset az uralkodóhoz. A költőben még élt barátja, Petőfi Sándor emléke, aki a hazáért halt hősi halált, így visszautasította a felkérést. Helyette inkább megírta A walesi bárdokat, aminek elsődleges célja a nép elnyomás elleni lázadozásának ébrentartása és a csüggedők bátorítása volt. Arany a szabadságharc leverése után a kétségbeesés mély szakadékéba zuhant, és nem látván más kiutat, fel akart hagyni az írással. Az 50-es évek elején viszont felismerte, hogy feladata az elfáradt nemzet bátorítása. Ráébredt, hogy neki, mint költőnek az a dolga, hogy a remény sugarát időről-időre felvillantsa az emberek szeme előtt. Így hozzálátott e feladat betöltéséhez és legméltóbb műfaji formának az általa tökéletesített műballadát találta. Végül pedig felszólítják a zsarnok dicsőítésére, mely annyira ellentmond a költő erkölcsiségének, hogy inkább vádló hangú sötét képet fest, mintsem dicsőíti a császárt.
A ballada valós eseményt dolgoz fel. I. Edvárd angol király leigázta Wales tartományt, ami addig önálló volt, őslakói a kelták irányították. A legenda szerint az uralkodó 500 népénekest kivégeztetett, mert nem voltak hajlandók a leigázó zsarnokot éltetni énekükkel.
Ez a ballada szerkezeti szempontból három fő részre osztható. Mint a népi balladáknál, itt is a különböző részeket ugyanaz a gondolat vezeti be: “Edwárd király, angol király Léptet fakó lován” Kivétel az utolsó szakasz, ahol léptet szó helyett a vágtat szót használja a költő. Az első részben a meghódított Walest mutatja be a szerző párbeszéd formájában. A király gunyoros kérdéseire talán egy walesi nemes válaszol szavaiban mély fájdalommal: “Kunyhói mind hallgatva, mint Megannyi puszta sír.” E két utolsó sort az úr inkább csak magában suttogja, nem a zsarnok fülének szánja. A második részben a végzetes lakoma történéseit ismerjük meg. Az urak igyekeznek a királyt minden jóval ellátni, de a király arra éhezik, hogy valaki harci tetteit dicsőítse. Azonban ilyen ember nem él ebben a tartományban. A három bárd alakja három költőtípust szimbolizál. Az első megfontolt “fehér galamb, ősz bárd”, aki öregesen beszél, s habár nem fiatal szavai mégis fenyegetőek: “Te tetted ezt király!” Mintha a levert magyar szabadságharcot követő véres megtorlás és az elnyomás ellen szólna. A második fiatal, romantikus “ifjú bárd”. A maga romantikus módján énekel, lágyan, nincs benne fenyegetés csak panasz és fájdalom. A harmadik középkorú férfi lehet, aki erőteljes és kemény. Nincs szavaiban lágyság csak vád és átok, nem siránkozik, inkább felelősségre von: “Neved ki diccsel ejtené, Nem él oly walesi bárd.” … “Átok fejedre minden dal, Melyet zeng walesi bárd.”
A harmadik fő részben a szinte őrjöngő királyt látjuk. A bárdok éneke zeng fülében, kiket kegyetlenül lemészároltatott. A bárdok erkölcsi diadalt arattak és egész Wales győzött. A máglyára menő igazak éneke Londonig elhallatszott, hogy a király fülében csengve bosszút álljon a lemészároltakért.
Arany e művét ugyanabban a versformában írta, mint Vörösmarty a Szózatot. A versszakok két három- és két négylábas sorból állnak, ahol a jambus verslábak spondeusokkal váltakoznak. Ez egy bizonyos lüktetést és darabosságot kölcsönöz a balladának, amitől még jobban érezhetővé válik a drámai hatás. Csak a páros sorok rímelnek, viszont sok belső rímet is találunk.
A walesi bárdok jellegzetes ballada. A történet kettős tragédiával ér véget: a vértanúhalált halt bárdok tragédiája és a bűnhődő királyé. Sok párbeszéd szerepel a műben, ezáltal töredékessé válik, ami fokozza a drámai hatást. A sok élőszavas beszéd drámaivá teszi, a ballada líraiságát a kavargó érzelmek adják. Legfontosabb költői eszköze a fokozás, a különböző részek között az ismétlődő szavak növelik a feszültséget a művön belül.
Természetesen arról szó sem eshetett, hogy e ballada megszületése után rögvest megjelenjen nyomtatásban. Erre nem volt lehetőség, hiszen az önkényuralom éveiben még szabad folyóirat sem volt. Egy pár év elteltével, mikor a nemzet kezdett magához térni, és kiújultak a politikai harcok, Arany azonnal megjelentette Koszorú című folyóiratában “ó-ángol ballada” alcímmel, mintha fordítás lett volna. A szigorú cenzúra és a zsarnok elnyomás idején csak képekben lehetett beszélni, hasonlatokkal lázadni.
1817. március 2-án született Nagyszalontán. Tizenhat éves koráig otthon nevelkedett; előbb szülei oktatták kései gyermeküket, majd a helyi iskolában tanult és segédtanítóskodott. 1833 novemberében a debreceni kollégium főiskolai tagozatára került, de egy év múlva anyagi nehézségek miatt megszakította tanulmányait; 1834 márciusától egy évig Kisújszálláson lett segédtanító, majd visszatért a kollégiumba. 1836 tavaszán színésznek állt Debrecenben, később egy vándortársulat tagja lett.
1836 augusztusában, hatvannégy évesen meghalt édesanyja, Megyeri Sára. Édesapja egy időre elveszítette látását. Aranyt egész életében furdalta az önvád, hogy a színészet miatt magára hagyta idős szüleit. Nem tért vissza Debrecenbe, hanem beteg apját gondozta és hivatalt vállalt. Tanító, majd városi írnok lett, 1840-től másodjegyző. Feleségül vette Ercsey Juliannát, majd megszületett Juliska és László.
1846-ban érte el Arany János első irodalmi sikerét: Az elveszett alkotmány elnyerte a Kisfaludy Társaság pályázatát; a következő évben, az újabb pályázaton pedig a Toldi kapta a társaság pályadíját. Ekkor kezdődött legendás barátsága Petőfivel.
A forradalom és szabadságharc idején a Nép barátja című néplap társszerkesztője volt. 1848 júliusában megbukott a szalontai követválasztáson. Novemberben nemzetőr Aradon. 1849 májusában belügyminiszteri fogalmazó Debrecenben és Pesten. A bukás után Szalonta környékén bujdosott az oroszok elől.
1851 novemberében tanári állást vállalt a nagykőrösi református kollégiumban, a gimnázium magyar- és latintanára lett.
1859-ben akadémiai tag lett. 1860-ban Pestre költözött, és elvállalta a Kisfaludy Társaság igazgatói tisztét. Megindította a Szépirodalmi Figyelő című hetilapot, melyet Koszorú címmel átszervezett. 1865-től volt az Akadémia titkára. Ez év decemberében meghalt Juliska lánya, s részint e tragikus esemény hatására tíz évi hallgatás következett költői pályáján.
1870-ben az Akadémia főtitkárává választották. Az egyre több megpróbáltatással és elfoglaltsággal járó megbízatásról hét év múlva mondott le.1877-től tavasztól őszig a margitszigeti nagyszállóban lakik feleségével. Ekkor már felmentették a főtitkári teendők alól, de lemondását az Akadémia csak 1879-ben fogadta el, meghagyva az Arany családnak lakosztályukat a Duna parti székházban.
1882. október 22-én halt meg.
Arany balladái:
A ballada műfaja végigkíséri Arany egész életművét, annak legfontosabb pontjain jelenik meg. Ennek alkotás-lélektani oka, hogy Arany rejtőzködő alkat. Eszmetörténeti, kultúrtörténeti okként említhetjük, hogy Petőfi és Vörösmarty halála után fölvállalja a nemzeti költő szerepét. Balladáiban a nemzeti megmaradás, helytállás és hűség problémáit fogalmazza meg.
Magára a balladára jellemző, hogy ötvözi a lírát, az epikát és a drámát. Líra: érzelmek, szenvedélyek motiválják a szereplőket. Epika: történetet mond el, szaggatott előadásmód. Dráma: párbeszédes előadásmód; tömörség.
Témabeli forrásai: széles körből merít (pl. újsághír, néphagyományok, történelmi írók művei, személyes élmények).
Jellemző rájuk a romantikus dráma tragikumfelfogása: a hősök tragikus vétkük miatt buknak el, vagy élőhalottként hordozzák lelkükben a vétkük súlyát, a bűn és bűnhődés elve.
Csoportosításuk többféle rendezőelv szerint történhet:
Keletkezés helye szerint: nagyszalontai - , nagykőrösi -, pesti -, budapesti balladák.
Téma szerint: parasztballadák, történelmi balladák, romantikus balladák, nagyvárosi balladák.
Szondi két apródja: (1856): Szerkezete: 4 soros és 19 versszakból áll. 1 - 2. versszak: az alapszituációt teremti meg a helyszínnel, a két dombbal, előre érzékeltetve a párhuzamos szerkesztést és történetmondást. 3. versszak: versszak a szultán kérdése és kérése, a negyedik a török követ felelete, s ezzel elindítja Arany az egymással feleselő építkezést. Az idézőjelbe tett strófák a török csábítását tartalmazzák, közte pedig a két apród énekét halljuk. A két szöveg Szondi hőstettének felidézésében találkozik, majd elválik egymástól. Arany a török monológjában a zsarnokság természetrajzát tárja elénk, melyben az objektivitás látszata és a hízelkedő elismerés után a nyers erőszak jelenik meg. A két apród alakjában a zsarnokságnak meg nem hajoló hűség jelképét láthatjuk. A két beszédmód stílusában is eltér egymástól, a török szavaiban Arany egy elképzelt keleties nyelvi gazdagságot mutat föl, a metaforák, képek a muzulmán képzetkörből valók. Bravúros az anapesztusok használata. A versláb zeneisége a követ beszédének megnyerő dallamosságát hangsúlyozza, az apródoké a siratóénekekkel rokon. Arany ismételten felhasználja a poliszéma világképi lehetőségét: a kegyelem a török követ szájában a megkegyelmezést, az életben hagyást jelenti, Szondinál az Istenre való ráhagyatkozást és bizalmat.
Ágnes asszony (1853):
Verselése: felező nyolcas. A bűn és bűnhődés lélektanilag árnyalt bemutatása emelte Arany műveit a kor többi balladái fölé. Műfaj: Lélektani ballada. Négy tartalmi egységre bontható: A patakban a gyilkosság után a véres leplet mosó Ágnes asszony, várakozás a börtönben, a tárgyalás és a patakban mosó Ágnes asszony. Az 1-4 versszak feltételezhetően egyszeri történést beszél el mérsékelt gyorsasággal. Ágnes asszony lepedőt mos, az emberek pedig kérdéseket tesznek föl neki. A következő tömb a szöveg leghosszabb része. A börtönben töltött rövid időt nagyon lassan beszéli el a költő, a bíróságon történteket hosszú párbeszéd formájában tudjuk meg. Míg 14 szakasz foglalkozik e pár órával, addig Ágnes asszony életének fennmaradó hosszú éveiről mindössze 7 versszak tudósít, s ez a végső elbeszélés gyakorító szemléletű: a korábbiakkal szemben a sokszor megtörténtet beszéli el egyszer. A zárlat a felütés variánsa, mintegy állóképpé merevíti a kezdő sorokban leírt képet. Az Ágnes asszony nem a bűnt, hanem a bűnhődést állítja középpontba; az utóbbi súlyát még jelentőségteljesebbé teszi, hogy a büntetés kikerül a földi igazságszolgáltatás kezéből. Ágnes asszony úgy érzi, nem felelős a tettéért, mert nem õ cselekedett, hanem vele történt meg valami. Mintegy akaratlan elszenvedője a bűnnek – és a bűnhődésnek is.
A walesi bárdok:
1957-ben az ifjú osztrák császár első ízben jött Magyarországra, és az ország legnagyobb költőjét, Arany Jánost kérték fel, hogy írjon egy dicsőítő verset az uralkodóhoz. A költőben még élt barátja, Petőfi Sándor emléke, aki a hazáért halt hősi halált, így visszautasította a felkérést. Helyette inkább megírta A walesi bárdokat, aminek elsődleges célja a nép elnyomás elleni lázadozásának ébrentartása és a csüggedők bátorítása volt. Arany a szabadságharc leverése után a kétségbeesés mély szakadékéba zuhant, és nem látván más kiutat, fel akart hagyni az írással. Az 50-es évek elején viszont felismerte, hogy feladata az elfáradt nemzet bátorítása. Ráébredt, hogy neki, mint költőnek az a dolga, hogy a remény sugarát időről-időre felvillantsa az emberek szeme előtt. Így hozzálátott e feladat betöltéséhez és legméltóbb műfaji formának az általa tökéletesített műballadát találta. Végül pedig felszólítják a zsarnok dicsőítésére, mely annyira ellentmond a költő erkölcsiségének, hogy inkább vádló hangú sötét képet fest, mintsem dicsőíti a császárt.
A ballada valós eseményt dolgoz fel. I. Edvárd angol király leigázta Wales tartományt, ami addig önálló volt, őslakói a kelták irányították. A legenda szerint az uralkodó 500 népénekest kivégeztetett, mert nem voltak hajlandók a leigázó zsarnokot éltetni énekükkel.
Ez a ballada szerkezeti szempontból három fő részre osztható. Mint a népi balladáknál, itt is a különböző részeket ugyanaz a gondolat vezeti be: “Edwárd király, angol király Léptet fakó lován” Kivétel az utolsó szakasz, ahol léptet szó helyett a vágtat szót használja a költő. Az első részben a meghódított Walest mutatja be a szerző párbeszéd formájában. A király gunyoros kérdéseire talán egy walesi nemes válaszol szavaiban mély fájdalommal: “Kunyhói mind hallgatva, mint Megannyi puszta sír.” E két utolsó sort az úr inkább csak magában suttogja, nem a zsarnok fülének szánja. A második részben a végzetes lakoma történéseit ismerjük meg. Az urak igyekeznek a királyt minden jóval ellátni, de a király arra éhezik, hogy valaki harci tetteit dicsőítse. Azonban ilyen ember nem él ebben a tartományban. A három bárd alakja három költőtípust szimbolizál. Az első megfontolt “fehér galamb, ősz bárd”, aki öregesen beszél, s habár nem fiatal szavai mégis fenyegetőek: “Te tetted ezt király!” Mintha a levert magyar szabadságharcot követő véres megtorlás és az elnyomás ellen szólna. A második fiatal, romantikus “ifjú bárd”. A maga romantikus módján énekel, lágyan, nincs benne fenyegetés csak panasz és fájdalom. A harmadik középkorú férfi lehet, aki erőteljes és kemény. Nincs szavaiban lágyság csak vád és átok, nem siránkozik, inkább felelősségre von: “Neved ki diccsel ejtené, Nem él oly walesi bárd.” … “Átok fejedre minden dal, Melyet zeng walesi bárd.”
A harmadik fő részben a szinte őrjöngő királyt látjuk. A bárdok éneke zeng fülében, kiket kegyetlenül lemészároltatott. A bárdok erkölcsi diadalt arattak és egész Wales győzött. A máglyára menő igazak éneke Londonig elhallatszott, hogy a király fülében csengve bosszút álljon a lemészároltakért.
Arany e művét ugyanabban a versformában írta, mint Vörösmarty a Szózatot. A versszakok két három- és két négylábas sorból állnak, ahol a jambus verslábak spondeusokkal váltakoznak. Ez egy bizonyos lüktetést és darabosságot kölcsönöz a balladának, amitől még jobban érezhetővé válik a drámai hatás. Csak a páros sorok rímelnek, viszont sok belső rímet is találunk.
A walesi bárdok jellegzetes ballada. A történet kettős tragédiával ér véget: a vértanúhalált halt bárdok tragédiája és a bűnhődő királyé. Sok párbeszéd szerepel a műben, ezáltal töredékessé válik, ami fokozza a drámai hatást. A sok élőszavas beszéd drámaivá teszi, a ballada líraiságát a kavargó érzelmek adják. Legfontosabb költői eszköze a fokozás, a különböző részek között az ismétlődő szavak növelik a feszültséget a művön belül.
Természetesen arról szó sem eshetett, hogy e ballada megszületése után rögvest megjelenjen nyomtatásban. Erre nem volt lehetőség, hiszen az önkényuralom éveiben még szabad folyóirat sem volt. Egy pár év elteltével, mikor a nemzet kezdett magához térni, és kiújultak a politikai harcok, Arany azonnal megjelentette Koszorú című folyóiratában “ó-ángol ballada” alcímmel, mintha fordítás lett volna. A szigorú cenzúra és a zsarnok elnyomás idején csak képekben lehetett beszélni, hasonlatokkal lázadni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)