Élete:
1883: Szekszárdon született, klasszikus műveltségű, mélyen katolikus nemesi családból származott.
1901: Pécsett érettségizett, a zirci ciszterci rend római katolikus főgimnáziumban. Ősszel megkezdte tanulmányait a budapesti egyetem magyar-francia szakán, filozófusnak készült. Az egyetemen Négyesy László híres stílusgyakorlatok szemináriumára is járt, legközelebbi barátival: Kosztolányi Dezsővel és Juhász Gyulával együtt.
1905-től Baján, majd Szegeden helyettes tanár.
1908-1911: a fogarasi gimnázium tanáravolt.
1908: velencei utazást tett, Olaszországért élete végéig rajongott.
1911. Újpestre helyezték. A Tanácsköztársaság alatt egyetemi tanárrá nevezték ki, de hamar kiábrándult a diktatúrából.
1920-tól másfél évig lakott nála költőtanítvány, Szabó Lőrinc.
1921: feleségül veszi Tanner Ilona költő- és írónőt, aki a házasságot követően Kazinczy Ferenc hitvesére utalva a Török Sophie íroi álnevet használta.
1924:Esztergom-Előhegyen nyári lakot építtetett, a két világháború között szellemi élet megannyi jeles képviselője hagyta a ház falán aláírását.
Osvát Ernő halála után, 1929-1933-ig Móricz Zsigmonddal, 1933-tól Gellért Oszkárral folytatta a Nyugat szerkesztését.
1934-től légzési panaszokkal küzdött, 1937-ben orvosai gégedaganatot állapítottak meg nála.
1940: Dante-fordításáért San Remo-díjat kapott és tagjává választotta a Magyar Tudonyos Akadémia.
1941: a Siesta szanatóriumban halt meg.
A Nugat utolsó száma a Babits-emlékkönyv lett 1941-ben.
Horatius mondta először: ars poetica (költői hitvallás)
mi a művészet feladata? tanítás és gyönyörködtetés a művészet célja
az ember nemesítését szolgálja, hiszen a lélekre hat, léleknemesítő hatású
a történelem menete során a művészet feladata lett még az igazság közvetítése, az igazságtalanságra felhívás
szecesszió: századforduló stílusirányzata, amelyet a szépség és a túldíszítettség jellemez
Babitsra is hat → formaművész, esztétikumra törekszik
művészetében a meghatározó élménye szellemi élmény volt – kultúra és filozófia
tudatlírát, gondolati lírát hoz létre – tárgyias költészet – poeta doctusként indul el
In Horatium (1904) – első korszakának ars poeticája
megidézi Horatiust (a világra nagyhatással volt) → azonosulás
Horatius-i gondolatok:
- a művész „a múzsák papja”→ a művészet szakrális, szent dolog
- a művészet által a művész és a befogadó felsőbbrendű felé emelkedik
- művészet = beavatás, tudás, titok átadása →nem szólhat az „alacsony tömeghez”
ez a titok: milyen a világ, hogyan kell élni
a világ lényege tulajdonképpen a változás, amely állandónak mondható
ennek megfelelően a művészet is állandóan változik a világ tükrében
„Ekként a dal is légyen örökkön új, a régi eszme váltson ezer köpenyt, s a régi forma új eszmének öltönyeként kerekedjen újra” – (pl.: ez a vers alkaioszi strófában íródott)
cím: Horatiusszal szemben, ellen → szembeállítás
Horatius jelszava: aurea mediocritas (arany középút): mértéktartás, mértékletesség – ezek érvényesek az emberi viselkedésre
az idők folyamán bővült a fogalom: belenyugvás, megelégedés, adott helyzet elfogadása
Babits ezzel fordul szembe: „soha meg nem elégedés” – nem egyenlő az elégedetlenséggel, pozitív
többet, mást, újat akar megismerni, a világ teljes megismerése a cél
Babits ezt akarja közvetíteni a művészetével – költészet a világ megismerésének és megismertetésének érdekében szól
A lírikus epilógia (1903)
ellentét: vágy és a megvalósítás lehetősége között
a valóság teljes megismerése nem lehetséges – korlátba ütközik
az ember be van zárva saját tudatába, a világhoz csak setései, érzékei által tud kötődni
„mindenséget vágyom versbe venni, de még tovább magamnál nem jutottam”
nem tudja megismerni világot
„vak dióként dióban zárva lenni” – bezártságérzés megjelenítése (magába és a világba)
belülről feltörhetetlen burok veszi körül
nem tud lemondani a vágyról, hogy a külső világot megismerje, de még magát se tudta
világ beleszól az életébe, megélte a világháborút – fordulatot hozott költészetébe → új ars poetica
Cigány a siralomházban (1926)
ars poetica, önjellemzés, számvetés, eddigi magatartását, költészetét jellemzi
központi metafora: siralomház = világ
az emberek a halálra várakoznak, nincsen szabadulás, csak a halál
ide helyezi a cigányt – Vörösmarty: A vén cigány
művész: halálra várók között együttérzését, részvétét fejti ki – ez jelenik meg Babitsnál is
időszembesítés: hajdan (költői indulás), később (világháború), most (háború utáni jelen)
1. korszak: alkotói könnyedség, élvezte a mű létrehozását
utána megváltozott a művész-mű viszonya – Húsvét előtt
a művész fájdalmat, gyötrelmet, kínt élt át → kiáltásszerű vers (szülés)
„De ma már” – új korszak, az eddigiekkel ellentétes
„halkan, elfolyva, remegve jön”, spontán, mint ahogyan a könny
a versek a siralomházban levő művész spontán alkotásai, kifejezik a részvétet a többiek iránt
2. részben: a kor embereiről beszél, akik már nem lehetnek nagybetűs Emberek
nincs meg a testvériség eszméje, szabadságuktól megfosztották őket, így az emberi létüktől is
az ember elgépiesedett, eltárgyiasult – vége az emberlétnek
végül áttekinti eddigi korszakait, elveti, ami már nem érvényes
nem lehet csak formaművész, mint indulásakor
nem elég kiáltani: „Ha holtakat nem ébreszt, mit ér a trombitaszó?” (Húsvét előtt)
jót akart, elkötelezett volt, de nem változott meg a világ
Babits kimondja, a művész nem tehet mást: együtt érezni az emberiséggel, részvéttel és sajnálattal fordulni felé
a világ azonban rosszabb, nem elég részvétet nyilvánítani
bűnnek minősül a világ előli menekülés, az önmentés → újabb ars poetica szükséges
a művészetet küldetésként fogja fel – jósló, prófétai szerepbe állítja magát
ez a prófétai szerep pedig azt jelenti, hogy Isten küldötte, hogy figyelmeztesse az embereket a rettenetes idő elkövetkezésére
Jónás könyve (1937-1938)
Babits Jónással, a vonakodó, menekülő prófétával azonosul → Jónás lényegében önmaga
külső szemlélőként jeleníti meg önmagát → szellemi önéletrajznak tekinthetjük
Ninive: „megáradt a gonoszság”, bűnös világ – mint a 20. században: negatív irányba halad a világ
irracionalitás uralkodik, nincs béke, ellentétek mindenhol, antihumanizmus, embertelenné válás
Jónás küldetése: figyelmeztetni a niniveieket, hogy rossz felé haladank
először közönnyel fordul a világ felé – „mi közöm nekem a világ bűnéhez?”
igyekszik Jónás menekülni küldetése elől, „szörnyű lét belsejébe” (cet gyomra) kerül, ahol kínt él át
ez a szenvedés megjelenik Babitsnál is a betegsége által
a szenvedés elvezeti mindkettőjüket a mélységbe, majd a magasságba
képes lesz eddigi tetteit értékelni, bűneit belátni
beismeri: „vétkesek közt cinkos aki néma”
vállalja az erkölcsi parancsot → a prófétai szerepnek eleget akar tenni
elmegy Ninivébe figyelmeztetni az embereket a város pusztulásáról, nem térnek meg
kivonul a sivatagba, miután Ninive nem pusztul el haragszik a világra és Istenre – jogtalan
megjelenik, hogy a küldetés fontos még akkor is, ha látszólag nincs eredménye
Jónás nem látja azt, amit Isten: az emberek szívében csírázik a jó, megvan a jóra való szándék
ezért nem pusztult el Ninive
Isten: „A szó tied, a fegyver az enyém”
az ember nem ítélkezhet mások felett, így a világ felett sem, az az Isten dolga
de az ember joga, kötelessége a szólás – figyelmeztetés a rosszra
Babitsnak ez az egy fegyvere van, a szó, ezzel harcolhat a jobb világért, és ezért feladata a művészet
Jónás imája: vállalja Babits ezt a küldetését egészen haláláig
Babits ars poeticája beleillik a többi művész közé, hiszen ő is az emberiségért, a jobb világért írt maradandót
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése