Irodalom - Arany János balladái

Élete:
1817. március 2-án született Nagyszalontán. Tizenhat éves koráig otthon nevelkedett; előbb szülei oktatták kései gyermeküket, majd a helyi iskolában tanult és segédtanítóskodott. 1833 novemberében a debreceni kollégium főiskolai tagozatára került, de egy év múlva anyagi nehézségek miatt megszakította tanulmányait; 1834 márciusától egy évig Kisújszálláson lett segédtanító, majd visszatért a kollégiumba. 1836 tavaszán színésznek állt Debrecenben, később egy vándortársulat tagja lett.
1836 augusztusában, hatvannégy évesen meghalt édesanyja, Megyeri Sára. Édesapja egy időre elveszítette látását. Aranyt egész életében furdalta az önvád, hogy a színészet miatt magára hagyta idős szüleit. Nem tért vissza Debrecenbe, hanem beteg apját gondozta és hivatalt vállalt. Tanító, majd városi írnok lett, 1840-től másodjegyző. Feleségül vette Ercsey Juliannát, majd megszületett Juliska és László.
1846-ban érte el Arany János első irodalmi sikerét: Az elveszett alkotmány elnyerte a Kisfaludy Társaság pályázatát; a következő évben, az újabb pályázaton pedig a Toldi kapta a társaság pályadíját. Ekkor kezdődött legendás barátsága Petőfivel.
A forradalom és szabadságharc idején a Nép barátja című néplap társszerkesztője volt. 1848 júliusában megbukott a szalontai követválasztáson. Novemberben nemzetőr Aradon. 1849 májusában belügyminiszteri fogalmazó Debrecenben és Pesten. A bukás után Szalonta környékén bujdosott az oroszok elől.
1851 novemberében tanári állást vállalt a nagykőrösi református kollégiumban, a gimnázium magyar- és latintanára lett.
1859-ben akadémiai tag lett. 1860-ban Pestre költözött, és elvállalta a Kisfaludy Társaság igazgatói tisztét. Megindította a Szépirodalmi Figyelő című hetilapot, melyet Koszorú címmel átszervezett. 1865-től volt az Akadémia titkára. Ez év decemberében meghalt Juliska lánya, s részint e tragikus esemény hatására tíz évi hallgatás következett költői pályáján.
1870-ben az Akadémia főtitkárává választották. Az egyre több megpróbáltatással és elfoglaltsággal járó megbízatásról hét év múlva mondott le.1877-től tavasztól őszig a margitszigeti nagyszállóban lakik feleségével. Ekkor már felmentették a főtitkári teendők alól, de lemondását az Akadémia csak 1879-ben fogadta el, meghagyva az Arany családnak lakosztályukat a Duna parti székházban.
1882. október 22-én halt meg.

Arany balladái:
A ballada műfaja végigkíséri Arany egész életművét, annak legfontosabb pontjain jelenik meg. Ennek alkotás-lélektani oka, hogy Arany rejtőzködő alkat. Eszmetörténeti, kultúrtörténeti okként említhetjük, hogy Petőfi és Vörösmarty halála után fölvállalja a nemzeti költő szerepét. Balladáiban a nemzeti megmaradás, helytállás és hűség problémáit fogalmazza meg.
Magára a balladára jellemző, hogy ötvözi a lírát, az epikát és a drámát. Líra: érzelmek, szenvedélyek motiválják a szereplőket. Epika: történetet mond el, szaggatott előadásmód. Dráma: párbeszédes előadásmód; tömörség.

Témabeli forrásai: széles körből merít (pl. újsághír, néphagyományok, történelmi írók művei, személyes élmények).
Jellemző rájuk a romantikus dráma tragikumfelfogása: a hősök tragikus vétkük miatt buknak el, vagy élőhalottként hordozzák lelkükben a vétkük súlyát, a bűn és bűnhődés elve.

Csoportosításuk többféle rendezőelv szerint történhet:
Keletkezés helye szerint: nagyszalontai - , nagykőrösi -, pesti -, budapesti balladák.

Téma szerint: parasztballadák, történelmi balladák, romantikus balladák, nagyvárosi balladák.

Szondi két apródja: (1856): Szerkezete: 4 soros és 19 versszakból áll. 1 - 2. versszak: az alapszituációt teremti meg a helyszínnel, a két dombbal, előre érzékeltetve a párhuzamos szerkesztést és történetmondást. 3. versszak: versszak a szultán kérdése és kérése, a negyedik a török követ felelete, s ezzel elindítja Arany az egymással feleselő építkezést. Az idézőjelbe tett strófák a török csábítását tartalmazzák, közte pedig a két apród énekét halljuk. A két szöveg Szondi hőstettének felidézésében találkozik, majd elválik egymástól. Arany a török monológjában a zsarnokság természetrajzát tárja elénk, melyben az objektivitás látszata és a hízelkedő elismerés után a nyers erőszak jelenik meg. A két apród alakjában a zsarnokságnak meg nem hajoló hűség jelképét láthatjuk. A két beszédmód stílusában is eltér egymástól, a török szavaiban Arany egy elképzelt keleties nyelvi gazdagságot mutat föl, a metaforák, képek a muzulmán képzetkörből valók. Bravúros az anapesztusok használata. A versláb zeneisége a követ beszédének megnyerő dallamosságát hangsúlyozza, az apródoké a siratóénekekkel rokon. Arany ismételten felhasználja a poliszéma világképi lehetőségét: a kegyelem a török követ szájában a megkegyelmezést, az életben hagyást jelenti, Szondinál az Istenre való ráhagyatkozást és bizalmat.
Ágnes asszony (1853):
Verselése: felező nyolcas. A bűn és bűnhődés lélektanilag árnyalt bemutatása emelte Arany műveit a kor többi balladái fölé. Műfaj: Lélektani ballada. Négy tartalmi egységre bontható: A patakban a gyilkosság után a véres leplet mosó Ágnes asszony, várakozás a börtönben, a tárgyalás és a patakban mosó Ágnes asszony. Az 1-4 versszak feltételezhetően egyszeri történést beszél el mérsékelt gyorsasággal. Ágnes asszony lepedőt mos, az emberek pedig kérdéseket tesznek föl neki. A következő tömb a szöveg leghosszabb része. A börtönben töltött rövid időt nagyon lassan beszéli el a költő, a bíróságon történteket hosszú párbeszéd formájában tudjuk meg. Míg 14 szakasz foglalkozik e pár órával, addig Ágnes asszony életének fennmaradó hosszú éveiről mindössze 7 versszak tudósít, s ez a végső elbeszélés gyakorító szemléletű: a korábbiakkal szemben a sokszor megtörténtet beszéli el egyszer. A zárlat a felütés variánsa, mintegy állóképpé merevíti a kezdő sorokban leírt képet. Az Ágnes asszony nem a bűnt, hanem a bűnhődést állítja középpontba; az utóbbi súlyát még jelentőségteljesebbé teszi, hogy a büntetés kikerül a földi igazságszolgáltatás kezéből. Ágnes asszony úgy érzi, nem felelős a tettéért, mert nem õ cselekedett, hanem vele történt meg valami. Mintegy akaratlan elszenvedője a bűnnek – és a bűnhődésnek is.
A walesi bárdok:
1957-ben az ifjú osztrák császár első ízben jött Magyarországra, és az ország legnagyobb költőjét, Arany Jánost kérték fel, hogy írjon egy dicsőítő verset az uralkodóhoz. A költőben még élt barátja, Petőfi Sándor emléke, aki a hazáért halt hősi halált, így visszautasította a felkérést. Helyette inkább megírta A walesi bárdokat, aminek elsődleges célja a nép elnyomás elleni lázadozásának ébrentartása és a csüggedők bátorítása volt. Arany a szabadságharc leverése után a kétségbeesés mély szakadékéba zuhant, és nem látván más kiutat, fel akart hagyni az írással. Az 50-es évek elején viszont felismerte, hogy feladata az elfáradt nemzet bátorítása. Ráébredt, hogy neki, mint költőnek az a dolga, hogy a remény sugarát időről-időre felvillantsa az emberek szeme előtt. Így hozzálátott e feladat betöltéséhez és legméltóbb műfaji formának az általa tökéletesített műballadát találta. Végül pedig felszólítják a zsarnok dicsőítésére, mely annyira ellentmond a költő erkölcsiségének, hogy inkább vádló hangú sötét képet fest, mintsem dicsőíti a császárt.
A ballada valós eseményt dolgoz fel. I. Edvárd angol király leigázta Wales tartományt, ami addig önálló volt, őslakói a kelták irányították. A legenda szerint az uralkodó 500 népénekest kivégeztetett, mert nem voltak hajlandók a leigázó zsarnokot éltetni énekükkel.
Ez a ballada szerkezeti szempontból három fő részre osztható. Mint a népi balladáknál, itt is a különböző részeket ugyanaz a gondolat vezeti be: “Edwárd király, angol király Léptet fakó lován” Kivétel az utolsó szakasz, ahol léptet szó helyett a vágtat szót használja a költő. Az első részben a meghódított Walest mutatja be a szerző párbeszéd formájában. A király gunyoros kérdéseire talán egy walesi nemes válaszol szavaiban mély fájdalommal: “Kunyhói mind hallgatva, mint Megannyi puszta sír.” E két utolsó sort az úr inkább csak magában suttogja, nem a zsarnok fülének szánja. A második részben a végzetes lakoma történéseit ismerjük meg. Az urak igyekeznek a királyt minden jóval ellátni, de a király arra éhezik, hogy valaki harci tetteit dicsőítse. Azonban ilyen ember nem él ebben a tartományban. A három bárd alakja három költőtípust szimbolizál. Az első megfontolt “fehér galamb, ősz bárd”, aki öregesen beszél, s habár nem fiatal szavai mégis fenyegetőek: “Te tetted ezt király!” Mintha a levert magyar szabadságharcot követő véres megtorlás és az elnyomás ellen szólna. A második fiatal, romantikus “ifjú bárd”. A maga romantikus módján énekel, lágyan, nincs benne fenyegetés csak panasz és fájdalom. A harmadik középkorú férfi lehet, aki erőteljes és kemény. Nincs szavaiban lágyság csak vád és átok, nem siránkozik, inkább felelősségre von: “Neved ki diccsel ejtené, Nem él oly walesi bárd.” … “Átok fejedre minden dal, Melyet zeng walesi bárd.”
A harmadik fő részben a szinte őrjöngő királyt látjuk. A bárdok éneke zeng fülében, kiket kegyetlenül lemészároltatott. A bárdok erkölcsi diadalt arattak és egész Wales győzött. A máglyára menő igazak éneke Londonig elhallatszott, hogy a király fülében csengve bosszút álljon a lemészároltakért.
Arany e művét ugyanabban a versformában írta, mint Vörösmarty a Szózatot. A versszakok két három- és két négylábas sorból állnak, ahol a jambus verslábak spondeusokkal váltakoznak. Ez egy bizonyos lüktetést és darabosságot kölcsönöz a balladának, amitől még jobban érezhetővé válik a drámai hatás. Csak a páros sorok rímelnek, viszont sok belső rímet is találunk.
A walesi bárdok jellegzetes ballada. A történet kettős tragédiával ér véget: a vértanúhalált halt bárdok tragédiája és a bűnhődő királyé. Sok párbeszéd szerepel a műben, ezáltal töredékessé válik, ami fokozza a drámai hatást. A sok élőszavas beszéd drámaivá teszi, a ballada líraiságát a kavargó érzelmek adják. Legfontosabb költői eszköze a fokozás, a különböző részek között az ismétlődő szavak növelik a feszültséget a művön belül.
Természetesen arról szó sem eshetett, hogy e ballada megszületése után rögvest megjelenjen nyomtatásban. Erre nem volt lehetőség, hiszen az önkényuralom éveiben még szabad folyóirat sem volt. Egy pár év elteltével, mikor a nemzet kezdett magához térni, és kiújultak a politikai harcok, Arany azonnal megjelentette Koszorú című folyóiratában “ó-ángol ballada” alcímmel, mintha fordítás lett volna. A szigorú cenzúra és a zsarnok elnyomás idején csak képekben lehetett beszélni, hasonlatokkal lázadni.