Élete:
1905. április 11-én Budapesten született. Apja József Áron szappanfőző munkás; anyja, Pőcze Borbála mosónő. Hatodik gyermekként született, ekkor azonban csak két nénje, Jolán és Etus élt. Apja 1908-ban elhagyta családját: Romániában újra nősült. A kisfiút a Gyermekvédő Liga 1910-ben Öcsödbe küldték; 1912-ben tért vissza. A Ferencvárosban a lumpenproletár-lét határmezsgyéin éltek. Édesanyja 1919-ben meghalt. Jolán férje, Makai Ödön ügyvéd lett József Attila gyámja. 1920-ban Makóra került gimnáziumba.
Példaképei: Ady, Juhász Gyula és általában a Nyugat nagy nemzedéke. Juhász Gyula segítségével és előszavával megjelent első verskötete a Szépség koldusa. Ekkor 17 éves. 1923-ban a Nyugat is közölte verseit. 1924-ben a szegedi egyetem magyar-francia szakára iratkozott be. 1925-ben Tiszta szívvel c. verséért professzora, Horger Antal megfenyegette, hogy tanári diplomát nem kaphat. Évek múltán Születésnapomra c. költeményében örökíti meg az eseményt. Ősszel a bécsi egyetemen hallgatott előadásokat. 1926-27-ben Párizsban a Sorbonne előadásait hallgatta. 1927-ben hazatért Budapestre. 1928-ban kötött barátságot Illyés Gyulával. Babits Mihályhoz is eljutott, aki nem viszonozta közeledését. Átmenetileg a pesti egyetemre járt. Elnyerte Kosztolányi Dezső segítő barátságát. 1928-tól szerelem fűzte a jómódú polgárcsaládból való Vágó Mártához, ám a lány hosszú angliai tanulmányútja eltávolította őket egymástól.
1930 őszétől a Kommunisták Magyarországi Pártja tagja. 1930-ban pamfletben támadta meg Babitsot, s a valószínűleg rendelésre készült írás még eltávolította a költőóriástól. Élettársa Szántó Judit, a mozgalom hozta össze őket. Nagy szegénységben éltek Judit kétkezi munkával keresett jövedelméből. (A kapcsolatot problémák felhőzték be, melyek közel hat év után szakításhoz vezettek.). 1933 eleje és 1934 ősze között a párt megszakította vele a kapcsolatot. Ez valószínűleg nem „kizárás”, hanem „lehagyás” formában történt meg. Ennek legdöntőbb oka a költő pszichoanalitikus kezelése lehetett. A költő életében a párttól való elszakadás fájó, és gyógyíthatatlan seb maradt, tragikus fordulat volt.
1935-ben pszichoanalitikus kezelője, Gyömrői Edit iránt támadt benne tragikus szerelem. 1936-ban végleg különvált Szántó Judittól. A Szép Szó egyik szerkesztője lett, felújult kapcsolata Vágó Mártával. A Baumgarten-alapítványtól segélyt, majd jutalmat kapott (1935, 1936). Nagyon fáj 1936 című kötete sem hozta meg a várt elismerést. 1937 tavaszán megszerette Kozmutza Flóra gyógypedagógus pszichológust, házasságot remélt, de idegzete mindinkább felmondta a szolgálatot. 1937. július 28-án szanatóriumba került; november 4-én nénjei vették magukhoz szárszói panziójukba. December 3-án a szárszói állomáson tehervonat kerekei alá vetette magát.
Kötetei:
Szépség koldusa (1922)
Nem én kiáltok (1924)
Nincsen apám, se anyám (1929)
Döntsd a tőkét, ne siránkozz (1931)
Külvárosi éj (1932)
Medvetánc (1934)
Nagyon fáj (1936)
József Attila leíró gondolati költeményei
József Attila tragikus sorsú XX. századi költő. 1905. április 11-án született Budapest egy munkásnegyedében. Három éves volt, mikor apja elhagyta a családot. Anyja anyagi gondjaik miatt nevelőszülőkhöz adta József Attilát. Hét éves korában visszakerül Pestre munkával próbál segíteni édesanyjának. Nyomorban, szegénységben élte életét. Az állandó anyahiány is szerepet játszott személyiségének kialakulásában. Ugyanis anyja munkásasszony, mosónő volt, József Attila úgy érezte, hogy nem tölt elég időt vele édesanyja. ’30-ban az illegális kommunista párt tagja lesz. Jó itt lennie, mert úgy érzi tartozik valakihez, társai vannak. A szerelem is rátalál itt. Megismerkedik Szántó Judittal. Valamint úgy érzi, hogy valóban az osztályának, a munkásosztály érdekeiért harcolhat. József Attilának nem tetszik a párt művészeteket érintő politikája, hangot is ad véleményének. Ezt természetesen nem nézik jó szemmel. Egyre jobban kitaszították. Az sem segítette József Attilát, hogy pszichoanalízisre járt, ott pedig akaratlanul is elárulhatta volna a párt titkait. ’34-ben nem József Attilát küldték el a szovjet írók első kongresszusára, emiatt ’34-ben szakít a párttal. Szántó Judittal is ekkoriban szakított, így tehát megint egyedül marad. Későbbi szerelmei is kudarcba fulladtak. Nem kapja meg a Baumgarten-díjat, így bukott költőnek érzi magát. Nincs munkája, a Szép Szó folyóiratnál való állását leszámítva. Továbbá betegsége egyre többször tör rá, így egyre több időt tölt szanatóriumban. Mindezek hatására látásmódja, kedélyállapota elkomorul, s ez megjelenik költészetében is. Ebben a korszakban keletkeztek nagy gondolati lírái.
Tehát egy újszerű, leíró líra jelenik meg. A táj leírásához gondolatiság is társul. Ezeknek a verseknek közös jellemzője a versindítás: a költő egy tájat tár elénk, a munkásnegyedet, melybe önmagát is belehelyezi. Például a Város peremén című költeményben így indítja a verset: „A város peremén, ahol élek”. Tehát megnevezi a helyet, és beleilleszti saját magát is a képbe. Jellemzőek a visszatérő motívumok: fagy, tél, hideg, éjszaka, sötétség, nyirkosság, víz, homály valamint a külváros és ennek jellegzetes alakjai. Például a Téli éjszaka című költeményében így ír: „A kék vas éjszakát már hozza hömpölyögve” vagy „Ezüst sötétség némasága” Költeményeiben megjelenik valamilyen forradalmi gondolat, társadalmi igazságtalanság. Például a Külvárosi éj című versében a kocsma leírásánál jelenik meg forradalmi gondolat: „napszámos virraszt egymaga. / Szundít a korcsmáros, szuszog, / ő nekivicsorít a falnak, / búja lépcsőkön fölbuzog, /sír. Élteti a forradalmat.” Komplex képeket használata szintén jellemző. Ez azt jelenti, hogy a költői eszközöket nem lehet szétválasztani, emiatt konkrétan nem lehet értelmezni. Hangulatot áraszt többnyire. Ilyen például a Külvárosi éjben található: „Akár a hült érc, merevek / a csattogó vizek. / Kóbor kutyaként jár a szél, / nagy lógó nyelve vizet ér / és nyeli a vizet.”.
Továbbá közös jellemzője a külváros verseknek, hogy József Attila állandóan váltogatja a konkrét és látomásos elemeket, így ez a kettő egybemosódik. Tehát az éjszaka jelentheti a konkrét sötétséget, de jelentheti az ott élők szellemi sötétségét, a kilátástalanságot, vagy a reménytelenséget. A Külváros is jelentheti a konkrét helyet, de a benne élők életérzését, sivárságát, boldogtalansását.
A Külvárosi éj, kötetcím adó vers. A versindításban a nyomor jelenik meg. Egy szűk teret tár elénk a mellékudvart, ahová nem jut be a fény, sötétség uralkodik. Majd a képet egyre tágítja a költő, egyre több asszociáció társul hozzá. A konkrét és a látomásos képek keverednek. Bemutatja a külváros jellegzetes épületeit: szövőgyárakat, vasgyárakat, cementgyárakat, melyeket családi kriptákhoz hasonlít, hiszen nemzedékeken keresztül itt robotolnak életük végégig. Nincs menekvés innen. A költeményt egy éles hang a vonatfütty osztja ketté. A külváros jellegzetes épületeinek bemutatása után a külvárosi éjszaka figurái tárulnak szemünk elé: egy rendőr, munkás és egy illegális pártmunkás. Majd a kocsmában megjelenik a kocsmáros és egy napszámos. Majd egy szürrealista képsor bontakozik ki, melyben
megjelennek a jellemző motívumok: sötétség, hidegség, keménység. A verszárlatban visszatér a konkrét leíráshoz. A nagy szegénységet, nyomort tárja elénk. Az éjszakához fohászkodik, hogy tegye a költőt és társait képessé a győzelem kivívására. Majd a felfokozott lelkiállapot visszazuhan a valóságba, sorsközösséget vállal a lakosokkal.
A Város peremén című gondolati lírája a munkásosztály kialakulásáról, jelenéről és elképzelt jövőjéről szól. Petőfi külváros verseihez soroljuk, noha nem jelenik meg benne az éjszaka, a sötétség. Ezt a költeményt is József Attilás kezdéssel indítja. A sötétség megjelenik: a korom guanóként rakódik le vastagon, keményen, lemoshatatlanul. Ez változtathatatlanságot sugall. Az első szerkezeti egységben a munkásosztály kialakulásáról ír: mint a gyárakban termelnek, úgy jöttek létre ők is. Majd a munkásosztály jelene kerül a középpontba. A gépekről szinte társként beszél. Segítik az ember munkáját, de kinőttek ebből. A gépek uralkodnak az ember felett. Csak a munkások értenek a géphez. A költemény harmadik szerkezeti egysége pedig az elképzelt jövőről szól. Lelkesítő hangú, olyan, mint egy győzelmet remélő óda. Azonban ehhez a győzelemhez az emberek gondolkodásának is meg kellene változnia. Az egység végén levő három pont visszarántja a költőt a valóságba. Újra a város peremén járunk. A költő sorsközösséget vállal, s kimondja a költő feladatát: egy szebb jövőről kell írnia, buzdítania kell.
A Téli éjszaka című költeményben már címben megjelennek József Attila külváros verseinek jellemző elemei: a tél és az éjszaka, illetve az ehhez asszociációként társuló sötétség is. A költemény, nem tipikusan indul, egy felszólítással kezd. A költő valójában önmagát szólítja fel, de ez a felszólítás csak a költemény végén nyer értelmet. Látszólag nem kapcsolódik a vershez. Majd egy tájat tár elénk a költő, melyben a nyár és a tél ellentéte jelenik meg. A nyár az életet, a mosolyokat a szépségeket jelenti. De a versbeli jelen időszaka a tél, amikor nagyon mély csend, keménység, hidegség uralkodik. De a nyár emléke megmaradt. József Attila így ír erről: „mert annyi mosoly, ölelés fönnakad / a világ ág-bogán.”
Harmónia is érződik a költeményben, József Attila azt írja: „Szép embertelenség.” Majd a költő a vidéket tárja elénk. Egy idilli képsor bontakozik ki. A bütykös vén, valamint az elnehezült kezek kifejezésekkel a paraszt megjelenését készíti elő. A paraszt megjelenésével véget ér az idilli kép. A paraszti élet nehézségeit mutatja be, melyet az igék, a fokozások, ismétlések és a metaforák csak fokoznak: „Cammog vállán s megrepedt kapa, / vérzik a nyele, vérzik a vasa.” A következő szerkezeti egységtől a kép kitágul, kozmikussá válik. A költő folyamatosan fokozza a hidegséget. A „legjegesebb” versszakban a cs és a c hangok dominálnak: „A hideg űrön holló repül át / s a csönd kihűl. Hallod-e, csont, a csöndet? /
Összekoccannak a molekulák.” A kék, vas éjszaka kifejezéssel is a hidegséget, a zordságot nyomatékosítja. A bemutatott világban síri csend uralkodik a harang kondulásának is csak az emléke van meg már. Ebben a tájban csak a szív hangja szól. A szerkezeti egység végén a nyár és a tél ellentéte jelenik meg. A nyár jelentette gyümölcsöket, szépséget, gazdagságot, fényességet, boldogságot a tél bebörtönzi: „Üllőt csapott a tél, hogy megvasalja”. Tehát a tél a sivárságot, a kilátástalanságot jelenti. Az emberek börtönben élnek, ahová nem hatolhat be se hang, se fény, se melegség. A kozmikussá növelt hidegség világából a költő visszavezet az emberi lét világába: először a pusztát tárja elénk a költő, majd a tehervonat képével az emberlakta helyekre vezet. Ez a világ is sivár és kegyetlen, de az előbbinél sokkal emberibb, hiszen itt nem kék vas éjszakáról, hanem sárga éjszakáról ír. A verszárlatban megjelenik a költő maga, aki magáénak vallja a világot. Tudomásul veszi, hogy ebben a világban kell élnie. A versindításban található felszólítás is ekkor nyer értelmet, hiszen belső fegyelmezettséggel, az érzelmek elrejtésével kell élnie ebben a zord világban. József Attila alapjaiban véve változtatta meg a tájleíró költeményeket, hiszen verseiben, mint ahogy az előző példák is mutatják, a táj leírása mellett gondolatiság is megjelenik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése