Élete: Kiskőrösön született. Apja Petrovics István, anyja Hrúz Mária.
1824-ben Kiskunfélegyházára költöztek. Iskoláit Kecskeméten, Sárszentlőrincen, Pesten, Aszódon, Selmecen végezte.
1839 tavaszán statiszta lett a Pesti Magyar Színházban, májusban és szeptemberben Ostffyasszonyfán rokon családnál nevelő.
1839 szeptembertől katona Sopron, Graz, Zágráb, Károlyváros , szolgálati helyekkel.
1841 februárban gyönge egészsége miatt leszerelték.
1841 nyarán vándorszínész volt a Dunántúlon.
1841-42-ben a pápai kollégium tanulója.
1842-43-ban Székesfehérvárott és Kecskeméten színész.
1843 októberétől Debrecenben vándorszínész.
1844 februárjában verseit kiadni gyalog indult Pestre.
1844-45-ben a Pesti Divatlap segédszerkesztője volt.
1844-ben megjelent A helység kalapácsa.
1845-ben írta a János vitéz.
1845 augusztusa és 1846 áprilisa között többnyire a szüleinél, Szalkszentmártonban tartózkodott.; alkotói és személyiségválságáról tanúskodik a 66 versből álló Felhők c. ciklusa. Erdélybe indulva szeptember 8-án a nagykárolyi megyebálon megismerkedett Szendrey Júliával.
1847 február 4-én kéziratban olvasta a Toldit, költőjét verssel (Arany Jánoshoz), levéllel köszöntötte. Szeptember 8-án házasságot kötött Szendrey Júliával; a mézesheteket Koltón töltötték.
1848 március 13-án megírta a Nemzeti dalt. Március 15-én Petőfi Sándor a márciusi ifjak vezéregyénisége. Októberben századossá nevezték ki Debrecenbe.
1849 januárjában áthelyezését kérte Erdélybe, Bemhez. Több csatában vett részt. Május elején Debrecenen át Pestre utazott. Júliusban az orosz támadás hírére Bemhez indult Erdélybe. Július 3-én a segesvári csatában tűnt el.
Költészetében összekapcsolódik a hazafiság, szerelem, a táj és a népi élet ábrázolása.
Petőfi szerelmi lírájának költészete - a szabadságeszmény jegyében – a romantikus személyiség legbensőbb tartalmait mutatja meg. A többnyire életrajzi hitelességű élmények nyomán megalkotott udvarló és hitvesi költészet a szerelmet a szabadsághoz hasonlóan magasabb rendű létformának, eszményi állapotnak érzékelteti.
A szabadságharc költője
Egy gondolat bánt engemet: Műfaja: rapszódia. A versben a különböző hangulatok, érzelmek gyors ütemben váltják egymást. A forma is ehhez igazodik, rövidebb-hosszabb sorok váltakoznak. Szerkezet: 36 sor, 3 egység:
Az első 12 sor bevezetés. 2 féle halál lehetőségét mutatja meg. Az egyik a lassú hétköznapi halál, a másik a nem hétköznapi erőszakos halál.
A 13-30 sorban a világszabadságért folytatott harc látomását mutatja be. Erre a részre jellemző a mozgalmasság, a felgyorsult ritmusok.
A 31-36. sorokban a hősök ünnepélyes temetését látjuk. Itt lelassul a ritmus, és az
ünnepélyes, szomorú hangulat jellemző.
A vers kulcsszavai: halál és világszabadság.
Szabadság, szerelem!: (1847) Petőfi megjelöli költészetének két legfontosabb témakörét. 1846-tól Petőfi költészetében felerősödik a politikai líra értékrendet ad: élet < szerelem < szabadság. Az általános boldogság eléréséhez az eszköz a szabadság. Négysoros epigramma, a sűrítés kiváló példája
Nemzeti dal (1848): 1848. március 13-án írta, eredetileg arra a népgyűlésre, melyet a pesti ifjúság 19-én akart megtartani. Az események azonban felgyorsultak, a bécsi forradalom hírére 14-én Petőfiék cselekvésre szánták el magukat. Másnap reggel a Pillwax kávéházban olvasta fel, s ezzel a Nemzeti dal elindult hódító útjára. A vers határozott, mozgósító erejű felszólítással kezdődik: „Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha!“
Választási lehetőséget ajánl: rabok leszünk vagy szabadok. Mindnyájunkhoz szól, fel akarja rázni a nemzetet. Nem vár a kérdésre feleletet, maga ad rá választ. Azt mondja, hogy a magyar nép nem lesz tovább rab. Segít nekünk a döntésben. Elítéli a gyáva embert, aki szó nélkül vállalja a szolgaságot.
Buzdító jellege van a versnek. Mozgósítani akar bennünket, szeretné, ha cselekednénk.
A Nemzeti dal felépítése: Az első versszak felszólítás. A másodiktól ötödik versszak hivatkozás a múltra, a felelősség érzetét akarja felébreszteni az emberben, felhívja a figyelmet az ősi dicsőségre és a hírnévre. A hatodik versszak az utókor hálája.Dalról van szó, de ez egyfajta induló is. A versszakok törzse és refrénje úgy áll egymással szemben, mint a személyes felkiáltás és a közösség visszhangja: százezrek egyetértése a felhívó szózattal. Személycsere történik: a többes szám második személyt többes szám első személy váltja fel. A felszólítás hatásosságát cél és érvelés nagyfokú egyszerűsítése révén éri el. A Himnusz és a Szózat történeti példáit nem töri meg, múlt és jelen elementáris erejű szembeállításával (a rabság és szabadság ellentétével) mozgósít a jövőre. S „nemzeti” a dal, hiszen egy új életre, öntudatra ébredt közösség első önkifejezése, önmegnyilvánulása: a politikailag csak most formálódó, nemzetté csak válni készülő nép nevében szól. (A Nemzeti dalt a kiáltványlíra körébe is szokás sorolni; e műfaj valamely csoport, irányzat művészeti, közéleti, politikai álláspontját fogalmazza meg, többnyire mozgósító célzattal.)
Föltámadott a tenger (1848): Petőfi ezt versét a március végén írta. Abban a reménységben írta, melyben Európa népeinek fölkelését ígérte a zsarnokságot megtestesítő "Szent Szövetség" ellen. A Föltámadott a tenger c. költeménye Petőfinek a nemzetközi szabadságharc költeményévé vált. Egyetlen hasonlat visz végig, ami a tengerről és a rajta hánykódó hajóról szól. A tenger vihara mindvégig a népek föltámadó szabadságharcát, a süllyedéssel fenyegetett hajók pedig a fölül lévő zsarnokságot jelképezik, jelentik. A viharzó tenger hasonlatsora, a nagy indulatok éreztetése, a szélsőségek egymás mellé helyezése romantikus vonásnak tekinthetők. Ez a forradalmi romantika azonban nélkülözi az elvágyódást, a menekülést a valóság elől. Petőfinek e költeménye valóságos forradalmi hangulatot fejez ki. A versben kimutatható a szüntelen fokozás. A rövid jambikus sorok, a bonyolult rímelés is fokozza a költemény forradalmi és viharos hangulatát.
A XIX. század költői: 1846 után jut el egy újfajta költői-ideál kialakításáig, egy új művészi hitvallás hirdetéséig. A vers szerint a költőket Isten küldte, egy „lángoszlop”, mely a zsidókat vezette Kánaánba, ahogy a költészet vezeti a népet. Ezt a követelményt állítja a többi költő elé. Ennek érdekében indulattal érvel és bizonyít: tiltással figyelmeztet a feladat rendkívüliségére (1. versszak), meghatározza a népvezér költők szerepét, rendeltetését (2. versszak), felháborodottan átkozza meg a gyáva és hamis, hazug próféták magatartását (3-4. versszak). A látnok költő kétségbeesetten tengődő millióknak vigaszul feltárja a jövendőt: költői képekkel írja körül az elérendő célt (5. versszak). A vagyoni, jogi és kulturális egyenlőség elképzelése túlmutat a közeli jövőn („Ha majd...”). A cél elérése nem kétséges, de az időpont bizonytalan. A költő itt már nem láttatja magát, nem szól személyes részvételéről, sőt „talán” tétovasága azt jelzi, hogy „munkájának” eredményét sem fogja megérni (6. versszak). A költemény mégis megnyugvással, a feladat teljesítésének boldogító tudatával zárul. A képek ellágyulva, puha, tapintható finomsága (szelíd, lágy csók, virágkötél, selyempárna) a halál órájának lelki békességét sugallja. Mert nem az eredmény, hanem a szándék minősíti az embert. A biblikus motívumok átszövik a verset, s a politikai meggyőződést a vallásos hit magasságába emelik, a látomást ars poeticává avatják. Ez a költemény minden romantikus szenvedélyességének ellenére is kerek, zárt, szinte klasszicista ízlésű kompozíció; az indulatok nem teszik zaklatottá, nem bontják meg a sorok, a strófaszerkezetek és a rímek szabályos ismétlődését. Inkább érvelő, bizonyító, meggyőző retorikára esik benne a hangsúly.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése